Rick DiPietro remeklése ellenére a New York Islanders elbukta a Rangers elleni lokálderbit az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapjának egyetlen találkozóján.
A kormányzati negyedet, több fővárosi nagyberuházást és magánprojekteket ajánlanak külföldi nagybefektetők figyelmébe a koncentrált magyar standon Cannes-ban, a világ legnagyobb ingatlanos fórumának számító MIPIM-en – írja a Világgazdaság.
Kedden négy együttes váltja meg a helyét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A soros játéknap legrangosabb összecsapására az Anfield Roadon kerül sor, ahol a legutóbbi két kiírás győztese, azaz az angol Liverpool és a spanyol Barcelona méri össze az erejét.
Az elmúlt hat év legmagasabb üresedését mutatja a belvárosi üzlethelyiség piac Budapesten az Ecorys Magyarország nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint.
Tomasz Lipiec lengyel sportminiszter visszahelyezte funkciójába az ország labdarúgó-szövetségének elnökségét, melynek működését január 19-én függesztette fel, mert úgy ítélte meg, hogy az nem tesz elég erőfeszítést a bundabotrány felderítése érdekében.
Agyműtétet hajtottak végre Victor Burgos mexikói ökölvívón, aki szombaton, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) légsúlyú világbajnoki címéért rendezett összecsapáson szenvedett súlyos sérüléseket az amerikai Carsonban.
Tomasz Lipiec lengyel sportminiszter visszahelyezte funkciójába az ország labdarúgó-szövetségének elnökségét, melynek működését január 19-én függesztette fel.
Elkészült egy ENSZ megállapodás tervezete, amely arra próbálna forgatókönyvként szolgálni, hogy mi a teendő ha a Földet egy óriási aszteroida ütközéssel fenyegetné.
Teljes a káosz az élvonalban szereplő a Vác labdarúgócsapatnál. Az olasz befektetővel még nem született meg a végső megállapodás, közben a korábbi vezetőedző lemondott, és jelenleg azt sem tudni pontosan, ki irányítja a szakmai munkát. A csapat ennek megfelelően csak szenved, utolsó a tabellán. A kusza helyzetet Vén Gáborral, a váciak egyik rutinos játékosával igyekeztük "kibogozni".
Noha a 44 esztendős Evander Holyfield folytatná pályafutását, az egyre több napvilágra kerülő gyanús részlet az ellene felhozott doppingvádakban a végét is jelentheti nagyszerű karrierjének.
Továbbra is az UEFA Kupa-címvédő spanyol FC Sevilla áll az élen a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistáján. Magyarok nincsenek a legjobb kétszázban.
Talmácsi Gábor vasárnap pályacsúccsal érte el a legjobb eredményt a 125 kcm-es géposztályban, a gyorsaságimotoros-világbajnokságra készülő csapatok katari tesztjén, Losailban.
A Chelsea portugál trénere szokásához híven nem fogta vissza magát, a Fergusonnal múlt héten kirobbant szócsatájának egyelőre nincsen vége. Jose Mourinho mellesleg elismeri a Manchester United eredményeit.
Az amerikaiak szinte már nyert ügynek tekintik a távol-keleti frontot, amikor partra lépnek egy kopár csendes-óceáni szigeten. Ott azonban jelentékeny japán erők ásták be magukat, és elszántan védekeznek. Egyúttal azt is megmutatják, a háborús filmklisé idejemúlt.
Decemberi lábtöréséből felépülve visszatér a pályára Jao Ming, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets sztárja. A tervek szerint a csapat trénere kedd hajnalban már pályára küldi a kínai óriást a Cleveland ellen.
Az esélyeknek megfelelően Lleyton Hewitt nyerte a 416 ezer dollár összdíjazású Las Vegas-i férfi teniszviadalt. Az egykori világelső ausztrál a 26. tornagyőzelmét ünnepelhette a profik között.
A Real Madrid angol sztárja a vasárnapi bajnokin a második félidőben térdsérülés miatt cserét kért az edzőtől. A Bayern elleni szerdai BL-összecsapáson sem ő, sem Reyes nem áll Fabio Capello rendelkezésére.
A februári víruslistán több olyan káros program is megjelent, amelyeket csak mostanában fedeztek fel a biztonsági szakemberek. A szakértők szerint teljesen átalakul a gépeink ellen induló támadások stratégiája.
Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette, a szezon végén mindenképpen elhagyja a klubot. A tréner biztatónak nevezte a Real Madrid elleni mérkőzést megelőző, hétvégi berlini „főpróbát".
A Washington Wizards Gilbert Arenas utolsó pillanatokban szerzett kosaraival fordított és nyert a Golden State Warriors ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, amelyen további két mérkőzés csak a hosszabbításban dőlt el.