Egy IDC-tanulmány szerint az online aukciókon megvásárolható szoftverek több mint fele hamisítvány. A BSA a neten is harcot hirdetett a kalózkodás ellen.
A Houston történetének legnagyobb arányú idegenbeli győzelmét aratta Philadelphiában a helyi 76ers ellen a tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, és két rekordot is átírt.
Magyar szempontból rögtön rangadóval és izgalmas csatában született döntetlennel indult a női vízilabdatorna a melbourne-i világbajnokságon: Godova Gábor címvédő együttese 8-8-ra végzett az olaszokkal a magyar idő szerint hétfő délelőtt játszott mérkőzésen.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján csak a Los Angeles Kings nyert idegenben, a többi öt mérkőzésen hazai siker született. Négy meccsen is túlóráztak a csapatok, de csak egyszer volt szükség büntetőkre.
Egy texasi cég expedíciót tervez a Holdra, hogy felkutassák azokat a nyersanyagokat, melyekből létrehozhatnak egy keringő töltőállomást a jövő űrhajói számára.
Egy újonnan nyilvánosságra került FBI-akta szerint az egykori legendás amerikai szexszimbólumot, Marylin Monroe-t "hagyták, hogy öngyilkos legyen", és a tervről állítólag Robert Kennedy is tudott.
A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden Új-Zéland legjobbjai ellen kezdi meg világbajnoki szereplését. Az esélyekről, a szerbekről és a felkészülésről beszélgettünk még itthon a csapatkapitány Benedek Tiborral, az egyik legtehetségesebb fiatallal, Varga Dániellel, és Kemény Dénessel.
A Real Madrid több mint nyolcvan percig emberelőnyben játszott a Gimnastic ellen, és futószalagon alakította ki a helyzeteket, de végül csak két góllal nyert. A királyi gárda lemaradása öt pontos a listavezető Barcelonával szemben.
Az Arsenal a 90. percben kapott góllal szenvedett vereséget az Everton otthonában a labdarúgó Premier League 30. fordulójában. A Liverpool gólnélküli döntetlent játszott idegenben az Aston Villával.
Három pontra megközelítette a Schalke együttesét a Werder Bremen, miután hazai hazai pályán két góllal nyert a Mainz ellen. A másik vasárnapi meccsen a Leverkusen a ráadásban szerzett góllal biztosította be a három pontot.
A gazdasági tárca március 31-ig teszi közzé a lakossági energia-megtakarítás támogatása, valamint a lakossági megújuló energiahordozó-felhasználás támogatása című pályázatot, amelyekre 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter vasárnap.
A milánói csapat Zlatan Ibrahimovic duplájával verte a kiesés ellen küzdő Ascoli csapatát, és tovább növelte az előnyét a tabella élén, miután az AS Roma gólnélküli döntetlenre végzett a Fiorentinával.
Minden idők legnagyobb tömegtüntetését tartották az évente közel tízmillió turistát vonzó Mallorcán az ellen, hogy egyre nagyobb területeket nyitnak meg az idegenforgalmat szolgáló építkezések számára.
Gólnélküli döntetlent játszott egymással a Győr és a Pécs a labdarúgó Borsodi Liga 21. fordulójában. A vendég mecsekaljai alakulat továbbra is veretlen tavasszal.
Mohamed Aida ezüstérmet szerzett a budapesti Eximbank női tőr Világkupa-versenyen. A döntőben a romániai Cristina Stahltól kapott ki 15-5-re. A dobogó harmadik fokára két orosz vívó, Jevgenyija Lamonova és Janna Ruzavina állhatott fel.
Van Gogh-kiállítás 400 ezredik látogatóját köszöntötte Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Baán László, a kiállítást rendező Szépművészeti Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten.
Az idei Forma-1-es szezonban két rendkívülien tehetségesnek tartott újonc, a finn Heikki Kovalainen és a brit Lewis Hamilton is versenyképes autóban debütált. A bemutatkozásuk felemásra sikeredett.
Evander Holyfield terve, hogy az első ötszörös nehézsúlyú világbajnok legyen, szombat éjszaka lendületet nyert, amikor a 44 éves bokszoló megállította Vinny Maddalone-t egy véres, egyoldalú összecsapáson.
A Dallas színeiben kétszer is betalált Mike Modano a Nashville ellen, és ezzel ő lett minden idők legeredményesebb amerikai játékosa az NHL-ben. A meccset ennek ellenére a Predators nyerte. A Devils, a Red Wings, a Bruins és az Islanders kapuját alaposan megszórták.
Steve Nash-ék a ligaelső Dallas legyőzősével egy nagy skalpot gyűjtöttek be, de azóta már másodszor szenvedtek vereséget. Vasárnapra virradóra Allen Iverson és a Denver Nuggets 26 ponttal verte el a Phoenix Suns-t.
A 14. helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchova nyerte Indian Wells-i tenisztorna női döntőjét. A férfiaknál az Andy Roddickot búcsúztató Rafael Nadal a szerb Novak Djokoviccsal játszik a döntőben.
A Valencia szombat este meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget, és mivel a Barcelona magabiztosan nyert az újonc Huelva otthonában, hatpontosra csökkent a lemaradása az éllovassal szemben.