A 2012-es, londoni nyári ötkarikás játékokra kétmilliárd fontot szán az öt év múlva esedékes olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) – nyilatkozta a LOCOG sportigazgatója Budapesten az MTI-nek.
Bejelentette a visszavonulását a New York Rangers profi jégkorongcsapatának egykori klasszisa, Brian Leetch, aki 18 évet húzott le az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).
Úgy látszik a koreai gyártó vérszemet kapott és még mielőtt a többiek beelőzik őket, máris újra megfelezik TFT paneleik válaszidejét. A mai sajtótájékoztató keretében gazdasági eredményeik mellett a 2007-es trendeket is ismertették. Túl sok meglepetés természetesen nincs, a CRT monitorok viszont végleg búcsúznak.
A második mérkőzést is megnyerte a Clevelend Cavaliers ellen a Detroit Pistons az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjében, így már 2-0-ra vezet a párharcban.
Hétszázezer forinttal a zsebünkben bárhol eltölthetünk Európában akár hosszabb időt is, egyénileg vagy szervezett formában egyaránt. Több-kevesebb időre felfedezhető belőle Latin-Amerika és Afrika is, meghódítható a Távol-Kelet, vagy akár Ausztrália és Új-Zéland. Egyéni utazók, hátizsákosok akár fél évet is kalandozhatnak belőle Ázsiában. A világ körüli utakhoz, hegymászáshoz, sarkköri túrákhoz vagy az óceániai luxusüdüléshez azonban kell még spó
Közel kétezer bosszantó dolog gyűlt össze a magyar panaszkórushoz, amellyel hazánk is bekapcsolódik a nemzetközi „daloljuk el a gondjainkat” kezdeményezéshez. A magyarokat, meglepő módon, nem annyira a politikusok, mint inkább a BKV, a hülye főnökök és más személyes dolgok idegesítik.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottságának csütörtöki döntése értelmében megkapta az élvonalbeli szerepléshez elengedhetetlenül szükséges rajtengedélyt a Tatabánya, a REAC, a Fehérvár, illetve a jelenleg másodosztályú Ferencváros, és Felcsút.
Az idei Giro egyik legkeményebb szakaszát teljesítette a mezőny csütörtökön, és a végső győzelemre is jó eséllyel pályázó Danilo Di Luca nem csak az etapot nyerte meg, hanem összetettben is átvette a vezetést.
Lassan célegyenesbe érkezik a Nicholas Negroponte által megálmodott, a világ szegény gyermekeinek felzárkóztatását célzó 100 dolláros laptop története. Őszre ígérik az első sorozatot, kérdés kitartanak-e a támogatók és az összetákolt érdekszövetségek.
Magyarországon csaknem egymillióan követték nyomon a televízió képernyője előtt a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai döntőjét, amelyet az AC Milan nyert meg 2-1-re az FC Liverpool ellen.
A nőstény cápáknál működni látszik a szűznemzés képessége. A megfigyeléseket és elbeszéléseket most DNS-elemzésekkel is alátámasztották, a hím állat nélkül létrejött utódoknak azonban komoly genetikai problémákkal kell szembenézniük.
A tenisz világranglista negyedik helyén álló Nyikolaj Davigyenko a pörtschachi tornán bejelentette, hogy osztrák állampolgárságért folyamodik. Az orosz klasszis már jövőre, Pekingben új hazája színeiben indulna.
Érdekes szolgáltatással lepte meg az innovatív keresővállalat azokat, akik sürgősen nyersfordítást szeretnének látni egy általuk nem ismert nyelvű szövegből. A kereső-fordító program elnevezése érdekes elgondolást takar.
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét, amely megsemmisítette a Magyar Olimpiai Bizottság szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született, a Schmitt Pált 69-69-es szavazataránnyal elnöki tisztségében meghagyó határozatot.
A gombák szinte mindent elfogyasztanak a műanyagtól az azbesztig, a kartonpapírtól a repülőgép-üzemanyagig. Az azonban még a kutatókat is meglepte, hogy a sugárzás is szerepel a gombák étrendjén. Nem radioaktív vegyületekről van szó, amelyekről egyébként már régóta tudták, hogy szerepel a menüben, hanem maga a sugárzás.
Az Universum Box-Promotion június 16-án, Budapesten rendez bokszgálát, melynek programja természetesen Erdei Zsolt 8. WBO világbajnoki címvédésére épül, de nem feledkezhetünk meg a többi magyar bunyósról sem.
Budapesten népszerűsítették a szervezők a jövő évi Dakar-ralit. Az eseményen elhangzott: szeptemberben várható a döntés arról, hogy 2010-ben – szerencsés esetben akár 2009-ben – a magyar fővárosból rajtolhat-e a világszerte ismert tereprali-viadal.
Az első napi tapasztalatok alapján azt javasolja az autópálya-fenntartó, hogy az M2 autóúton érkező és a főváros felé tartó autósok a 2/B autóúthoz érve jobbra, a 2 sz. főút (Váci út) felé hajtsanak tovább. Így elkerülhetik a várakozást. A kijelölt terelőutakat sárga alapszínű táblák jelzik.
A pünkösdre hazatérő vendégmunkások miatt péntektől erősödő határforgalomra lehet számítani az osztrák, a szerb, a román és az ukrán átkelőhelyeken - hívja fel csütörtöki közleményében a figyelmet a határőrség.
Lassú, csúszós, nincs bukótér, és mégis a Monacói Nagydíj kihagyhatatlan része a Forma-1-es világbajnoki sorozatnak. Lehetetlen az esélyekről nyilatkozni, ez az a pálya, ahol kisebb szerencsével bárki dobogóra érhet. Ráadásul esőt ígérnek vasárnapra.
Bevallotta a német T-Mobile két orvosa, Andreas Schmid és Lothar Heinrich, hogy az 1990-es évek közepétől doppingszereket adtak a csapat kerékpárosainak. Jan Ullrich továbbra is tagad, a sprintkirály Erik Zabel viszont vallott.
Csütörtökön mutatta be a beruházó Pendola Holding Kft. a 10,5 milliárd forintba került 69 ezer négyzetméteres objektumot, amely a volt Garay-piac helyén épült.