Mészáros Ferenc az élvonalbeli FC Tatabánya Vértes Center labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A korábbi válogatott pécsi futballistát két évre szerződtetik a tatabányaiak.
Egy fordulóval a vége előtt teljesen nyitott maradt a spanyol bajnokság. A címért hajtó trió mindhárom tagja pontokat vesztett - az UEFA-kupa idei győztesének jelentősen csökkentek az esélyei.
Akár egy verseny, olyan mozgalmas volt a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzése. Végül nagy csatában a Mclaren pilótája, Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak.
Horváth Viktor nyerte a rigai öttusa Európa-bajnokság hagyományos férfi versenyét. A második helyen az orosz Rusztem Szabirhuzin, a harmadikon a lengyel Marcin Horbacz végzett.
A TEVA-VasasPlaket szerzett vezetést a férfi vízilabda ob I döntőjében, miután az első mérkőzésen 7-6-ra legyőzte a hazai pályán játszó, címvédő Domino-BHSE-t.
Kovács Katalin, illetve Vereckei Ákos sikerét hozta a K-1-esek 500 m-es versenye a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, így ebben a számban ők képviselhetik Magyarországot a június 28-án kezdődő spanyolországi Eb-n.
A címvédő belga Justine Henin könnyed kétjátszmás, 65 perces mérkőzésen nyert a szerb Ana Ivanovics ellen a francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében, így pályafutása hatodik Grand Slam-diadalát ünnepelhette.
A szombati időmérőn remekül motorozó Talmácsi Gábor indul az élről vasárnap a 125 kcm-es között a gyorsasági motoros világbajnokság idei hetedik futamán, a Katalán Nagydíjon.
Elképzelhető, hogy a Münchenbe szerződő Luca Tonit további olaszok követik Németországba. A firenzeiek támadója mellett ugyanis a vb-címvédőnél szintén számításba vett Antonio Di Natale is északra tart.
Már csak egy hét van hátra Erdei Zsolt (26-0-0) nyolcadik világbajnoki címvédő mérkőzéséig. A magyar június 16-án, a budapesti SYMA csarnokban az amerikai George Blades ellen kockáztatja világbajnoki trónját.
Fedélzetén hétfős legénységgel sikeresen útnak indult az Atlantis amerikai űrsikló a floridai Cap Canaveral-i űrközpontból. Az űrjárművet még márciusban viharok rongálták meg.
Jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett pénteken az Egyesült Államok keleti partvidékén az amerikai légteret ellenőrző számítógépes rendszer meghibásodása.
Szenzációs felfedezést jelentett be két magyar kutató csütörtökön egy firenzei konferencián: Wierdl Zsuzsanna festő- és restaurátorművész, valamint dr. Prokopp Mária, az ELTE művészettörténész professzora úgy véli, az esztergomi királyi palota egyik freskóját, a Mértékletesség allegóriáját az itáliai korai reneszánsz egyik legnevesebb művésze, Sandro Botticelli festette.
Hiába az intenzív kampányok, egyre kevesebb külföldi látogat a magyar tengerhez, míg a hazai látogatók száma folyamatosan nő az utóbbi években. Honfitársainkat leginkább a viszonylag alacsony árak és a közelség vonzza, míg a külföldiek a tartalmas szórakozási lehetőségeket hiányolják. Jó éttermek, kikapcsolódási lehetőségek és márkás boltok kellenének.
Elsőként Roger Federer jutott be a döntőbe férfi egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon, miután nagy csatában, 3 óra 1 perc alatt legyőzte Nyikolaj Davigyenkót. A döntőben Rafael Nadal lesz az ellenfele, aki a papírformának megfelelően elbánt a szerb Djokoviccsal.
A számítógépes és videojátékokon alkalmazott életkor-megjelöléseknek gyakorlatilag semmilyen pozitív hatása nincs, sőt ellenkezőleg: inkább arra sarkallják a fiatalokat, hogy kipróbálják a tiltott programokat.
A négy magyar induló közül három - Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien és Füri Csilla - bejutott a hagyományos női verseny döntőjébe a rigai öttusa Európa-bajnokságon.
Három konzorcium tehet ajánlatot az M6 gyorsforgalmi út Szekszárd-Bóly (49 km) és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs (30,2 km) beruházás megvalósítására.
Talmácsi Gábor a negyedik lett a 125 kcm-es kategória első időmérő edzésén a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei hetedik futamán, a Spanyol Nagydíjon. A leggyorsabb Lukas Pesek volt.
A Suzuki Motor Corp. bejelentette szándékát egy autógyár építésére Szentpétervár mellett együttműködésben az Itochu Corp. japán kereskedőházzal. A projektről pénteken szándéknyilatkozatot írt alá Osamu Suzuki cégelnök és German Gref orosz gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter.
A svéd labdarúgó-válogatott 3-0-ás gólkülönbséggel megkapta a három pontot a dánok ellen múlt szombaton félbeszakadt Európa-bajnoki selejtezőért - így döntött pénteken az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.
A Ferrari alig várja, hogy bebizonyíthassa, a monacói McLaren-fölény csupán egy futamra szólt. Az előjelek jók, de Fernanado Alonsónak és Lewis Hamiltonnak is lesz ehhez néhány szava.