A McLaren még mindig keresi a távozó Fernando Alonso utódját, holott a megoldás kéznél van: a tesztpilóta Pedro de la Rosa ugyanis szívesen beülne a kétszeres világbajnok helyére.
A térségben pusztító Tilo szélvihar miatt az elmúlt nyolc év legsúlyosabb árvize fenyegeti az észak-németországi Hamburgot, ahol a vihardagály következtében több mint három méterrel emelkedett meg a víz szintje az Elba torkolatában.
Drogcsempészés miatt őrizetbe vették és várhatóan börtönbüntetéssel sújtják a legjobb finn jégkorongozók közé tartozó, korábban az NHL-ben is szerepelt Jere Karalahtit.
Nem vetítenek nyitófilmet a jövő évi, 39. Magyar Filmszemlén, ehelyett apróbb műsorszámokkal szeretnék pergőbbé tenni az esemény kezdetén tartandó ünnepséget - nyilatkozta Herendi Gábor, a szemle tanácsának elnöke.
Az orosz Marija Sarapova könnyedén, 6:1, 6:2-re verte a szerb Ana Ivanovicsot a Madridban zajló WTA-világbajnokságon, ezzel első helyen zárta a Vörös csoportot, egyúttal elkerülte az elődöntőben a világelső és címvédő belga Justine Henint.
Vessük le magunkat 91 kilométeres magasságból egy rakétából. Az egész a halál kísértésének tűnik, azonban jóval több áll mögötte, mint első pillantásra kitűnhet.
A következő hetekben teszi magyarul is elérhetővé a Google a weboldalak látogatottságát elemző ingyenes szoftverét, amely a fizetős Webaudit ellenfele lehet.
Közép-Európa legnagyobb fedett élményfürdő és wellness szállodaegyüttese épül az M0-s Duna-híd pesti hídfője mellett, a IV. kerületben. Az „űrkorszaki technológiát” alkalmazó budapesti élményfürdő 2008 őszétől várja a látogatókat, ráadásul hamarosan a régióban is lesznek „társai”. A kivitelező társaság, az Interestate ugyanis hasonló fejlesztéseket tervez a környező országokban is. A FigyelőNet képes beszámolója az építkez
Bár Szűcs Róbert vállalkozó a befektetett több mint 2,5 milliárd forintból a világ legjobb borait is megvehette volna, ő inkább a Wunderlich Alajos nevével fémjelzett borászatba invesztált.
Az Újpest FC háromgólos győzelmet aratott a Diósgyőr elleni idegenbeli bajnokin, melyen Kovács Zoltán, a vendégek támadója megszerezte 100. NB I-es találatát lila-fehérben.
Egyhónapos kényszerpihenő vár a Manchester United nagyszerű formában lévő csatárára, Wayne Rooneyra, aki a csapata pénteki edzésén szenvedett bokasérülést.
Közleményt adott ki a Forma-1-es Renault csapata, melyben elismeri, hogy hozzájutott néhány titkos információhoz a rivális McLaren fejlesztési terveiből, ám ezeket nem használta fel.
Egy fürdőépület, egy sportcsarnok terve, valamint egy visegrádi családi ház és az Enersys cég budapesti székháza kapta meg az idén a Média Építészeti Díjat.
Strapabíró alumínium és ásványi üveg a Porsche Design mobiltelefonja, amely nem csupán marketing akció a nagymúlttal rendelkező autógyártó számára: tele van olyan megoldásokkal ugyanis, amelyek még a legkomolyabb kütyü-rajongókat is lázba hozzák.
„Nem tagadtam meg a doppingvizsgálatot, félrevezettek!" – nyilatkozta felháborodottan a doppingvétséget elkövetett Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, ugyanakkor a sportoló vádjait cáfolja a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője.
Miközben a média kénytelenül különböző vészforgatókönyveket gyárt a lehetséges török-kurd háborúról, a győri székhelyű Mediawave Alapítvány november 9. és 15. között filmes-fotós műhelyt tart Törökországban.
A Magyar Nemzeti Múzeum csak a végrehajtó fellépése nyomán, pénteken adott ki egy XVII. századi műkincset, amelyet a bíróság két éve jogerősen Sigray Antal örököseinek ítélt - közölte az örökösök ügyvédje az MTI megkeresésére.
A gyorsaságimotoros-vb királykategóriájában (MotoGP) idén harmadik helyen záró olasz Valentino Rossi ultimátumot adott csapatának: ha jövőre nem adnak alá versenyképes motort, akkor 2009-ben már nem a Yamahánál fog versenyzni.
A méreteit illetően Debrecen a legkisebb és a legkevésbé tehetős a pályázók között, a cívis város mégis bizakodik, hogy 2010-ben megrendezheti az első ifjúsági nyári olimpiát.
A világ energiafogyasztásának 20 százalékát használjuk világításra, ennek 20 százaléka a lakossági felhasználás. Összegezve tehát a teljes energiatermelésünk 5 százalékát lehetne gazdaságosabbá tenni, csupán új világítóeszközök alkalmazásával.
Jan Hernych cseh teniszező azt állítja, tavaly Oroszországban megkereste valaki, és azt kérte tőle, hogy veszítse el a moszkvai és a szentpétervári tornán az első fordulós meccsét.
Elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításait. A legjobb nyolc között csak egy élvonalbeli párharca kerül sor: az FC Fehérvár a DVSC-vel csap össze.