Élet-Stílus

Sérült embereken segít a szemek nélkül született kutya

smiley kutya 1 (vak, kutya, )
smiley kutya 1 (vak, kutya, )

Kölyökként el akarták altatni, ma segítőként ő vidítja fel az otthonban élő, beteg embereket.

Smiley, a fiatal golden retriever terápiás segítőkutya Kanadában. Sok társához hasonlóan, beteg embereken segít azzal, hogy jelenlétével egy kis vidámságot lop a mindennapjaikba. Smiley útja azonban sokkal nehezebben indult a többi kutyáénál: ő ugyanis vakon született.

 Kép: Facebook

Amikor jelenlegi gazdája George, egy tenyésztőnél rábukkant, a vak kutyus szörnyű állapotban volt. Fogyatékossága miatt kikezdték társai, akiktől nem tudta megvédeni magát: testét és fejét harapás és karmolás nyomok borították. Mivel tulajdonosan nem akarta, hogy tovább szenvedjen, Smiley az elaltatására várt.

A kutyaidomár George szíve azonban megesett rajta, ezért úgy döntött örökbe fogadja a kiskutyát. Smiley korábbi élményei miatt azonban nehezen boldogult vele: a kölyök destruktív és kezelhetetlen volt. Hosszú időbe került az is, hogy George kicsalogassa végre az asztal alól, ahová az első pillanatban befészkelte magát. A kitartó munkának és egy négylábú sorstársnak, a siket dán dognak, Tylernek hála, végül sikerült Smiley-t boldog baráttá, majd kiváló terápiás kutyává változtatni – írja a New York Daily News.

„Volt ez fickó, Ted. Soha senkivel nem beszélt, csak akkor és annyit kommunikált a külvilággal, amennyi feltétlenül muszáj volt. Azonban, az első pillanatban, amikor meglátta Smiley-t elmosolyodott. Soha senki sem látta még Tedet mosolyogni” – mesélte egy lakó az abc News-nak, az egyik stouffvillei gondozóotthonban, ahol a vak kutya dolgozik.  

Smiley, annak ellenére, hogy nem lát, segítséggel hamar kiismeri magát zárt környezetben, és közlekedni is ügyesen tud: Georg lépteinek zaját követi. A vak kutyából Kanadában valóságos sztár lett, miután többször is szerepelt Cesar Millan élő fellépésein. A celeb-kutyatréner, Smiley példáján szokta illusztrálni egyik alaptételét: „mindegy, hogy egy kutya hol, és hogyan kezdi el az életét, válhat belőle stabil és boldog négylábú.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik