Élet-Stílus

A Loki fél lábbal a főtáblán

A Debrecen kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra a Liteksz Lovecs ellen az Európa Liga-selejtező utolsó körének első mérkőzésén, Nyíregyházán.

A magyar bajnokcsapat és a bolgár ellenlábasa is egyaránt az Európa Ligában keres vigaszt a Bajnojok Ligája selejtezőjéből történt kiesésére. Az első, nyíregyházi mérkőzés nagy bolgár helyzettel indult, majd nem túl izgalmas mezőnyjátékkal folytatódott.

A 22. percben első valamirevaló helyzetét gólra váltotta a Loki: Kabát szöglete után Szakály három védő gyűrűjében pókfocizta tovább a labdát, amelyet Coulibaly passzolt közelről a kapuba. Átellenben Malinauskas egy akción belül kétszer is nagyot védett.

A folytatásban a magyar bajnokcsapat egyre többször jutott el a vendégek kapujához, és egy újabb pontrúgást, szögletet követően Laczkó fejesével növelte az előnyét.

A Loki fél lábbal a főtáblán 1

A szünet után a DVSC hálóőre Tom lövését, majd Niflore ismétlését is bravúrral védte. Ez azonban nem szegte a Liteksz Lovecs támadókedvét, a fölényben játszó bolgárok ugyanakkor a befejezéseknél pontatlanok voltak, így maradt a 2-0-ás Loki-vezetés.

Az eredmény később, Barthe 70. percben történt kiállítása után sem változott. A magyar csapat a második félidőben nem tudta megismételni az első játékrész végén látott támadójátékát, persze a kétgólos előny is biztatónak tűnik a jövőheti visszavágó előtt.

Európa Liga-selejtező, 4. (utolsó) forduló, 1. mérkőzés:
Debreceni VSC-Liteksz Lovecs (bolgár) 2-0 (2-0)
Nyíregyháza, 7000 néző, v.: Trattu (ciprusi)
Gól: Coulibaly (22.), Laczkó (33.)
Kiállítva: Barthe (70.)
Sárga lap: Varga (91.), illetve Barthe (36., 70.)
Debreceni VSC: Malinauskas – Bernáth, Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó – Szakály P. (Dombi, 76.), Kiss Z., Varga, Czvitkovics – Kabát (Farkas, 81.), Coulibaly (Yannick, 86.)
Liteksz Lovecs: Golubovics – Berberovics, Barthe, Petkov, Venkov – Tom (Cvetanov, 78.), Cvetkov, Jelenkovics, Sandrinho (Todorov, 66.), Milanov – Niflore (Janev, 72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik