Európai drámák, amerikai viccek a mozikban

Irina Palm

Végre egy olyan film, amiben a mi szép-tehetséges Gryllus Dorkánk úgy kamatoztatja erős erotikus kisugárzását, hogy nem kell azt olcsó – értjük: nem egészen indokolt – szexjelenetekben „aprópénzre váltania”. Mint gyakorló örömlány ugyanis arra oktatja a Maggie-ből Irina Palmmá vedlő nagymamakorú hölgyet (a főként rebellis énekesnői pályafutásáról ismert Marianne Faithfull alakításában), hogyan okozzon minél nagyobb boldogságot a férfiaknak. Tudniillik Maggie-nek pénz kell, sok pénz, az unokája olyan súlyos beteg, hogy az életét csak egy ultradrága ausztráliai operáció mentheti meg. A nem túl tehetős asszony egy éjszakai szexklubban vállal kézi munkát, magyarán: a markával férfiakat elégít ki. A mesés ügyességű kezeknek gyorsan híre terjed Londonban, a hímek nem is sejtik, ki szorgoskodik a fal másik oldalán. Egyedül Mikkynek van elképzelése.

A rendező, Sam Garbarski (A Rashevski-tangó) filmje a nagyszerű szereplőgárda mellett azért működik és hat ránk, mert egyszerre jelenik meg benne a humor és a szomorúság. Ahogy korosodik az ember, egyre inkább megbizonyosodik arról, hogy ezek a dolgok kéz a kézben – ebben az esetben: marokra fogva – járnak.

A lefejezett kakas

Nemzetközi együttműködésben született a román Radu Gabrea társíró-rendező multikulturális miliőben játszódó szász sorsdrámája. Goldschmidt Félix (David Zimmerschied) és a többi erdélyi szász kisvárosi gimnazista az érettségit ünneplik. Útjaik azonban nemcsak az iskolától válnak el, hanem egymástól is, 1944. augusztus 23-át írjuk…

A hosszú időn keresztül békében élő transzszilván népeket, németeket (szászokat), románokat, magyarokat, zsidókat és cigányokat egymásnak ugrasztó világégés során a fiatalok próbálnak emberek maradni, de, mint tudjuk, ez nagyon nehéz. Az emberség próbáját itt Félixnek és a zsidó származású Giselának (Alicia Bachleda-Curus) a baljóslatú nyárutón formálódó szerelme hozza.

A magyar közreműködéssel is készült filmdráma ugyan nem tud elszakadni a téma közhelyeitől, de az unikális megjelenésű és nagyszerűen játszó szereplők plasztikussá teszik a történetet – és ezúton is köszönjük Margittay Áginak a jelenlétét –, így válik a katarzis valóban átélhetővé. És sajnos: a miénké, magyaroké is.

Superhero

Az egyébként jobb sorsra érdemes produkció, az Elbaltázott szuperhősök rendezője, Craig Mazin, mint forgatókönyvíró addig-addig duruzsolhatott a legutolsó Horrorra akadva forgatásán az Airplane!, a Top Secret, a Csupasz pisztoly-trilógia paródiafilmeket rendező David Zucker fülébe, míg a legendás producer odatette magát ehhez a produkcióhoz. Szerintünk utólag bánhatja. A szuperhősös „képregényfilmeket”, a Batmantől kezdve a Pókemberen át az X-Men-filmekig pellengérre tűző „kacagtató film” ugyanis a vulgáris viccek alvilágába visz. De hát állítólag erre vevő ma a nép. Hol vannak már az olyan poénok, mint hogy „Kórházba kell vinni a betegeket. Miért, mi az? Az egy hely betegeknek, de ez most nem fontos.”. (Az egyik szemünk sír.)

Űrállomás 3D

Ismételten látványos háromdimenziós kisfilm (értve ezalatt, hogy egy órán belüli) van hivatva szájtátásra késztetni a mozik népét. A Toni Myers írta, rendezte szösszenetben a Nemzetközi Űrállomás mindennapjaiba pillanthatunk bele. Mondanunk se kell, ezek a hétköznapok különleges élményt kínálnak, elég csak arra utalnunk, hogy milyen „tapasztalást” nyújt a súlytalanság állapotának térhatású megízlelése (jót, bizony). Amellett, hogy az építés történetének néhány fontos momentumát láthatjuk, megtudhatjuk, hogy a legénység (meg a leányság) hogyan eszik, iszik, mosakszik, dolgozik, tornázik, hajászkodik stb. Közben kiderül: a földi jövő a távoli űrben dől el, itt születnek azok az új technológiák, amelyek megoldást kínálnak a problémáinkra.

Míg a jackpot el nem választ

Az angol könyv- és képírók jó része otthonos a romantikus szerelmes sztorik világában, Tom Vaughan rendező és forgatókönyvíró például a Szeret, nem szeret című kosztümös tévésorozattal bizonyította, hogy érti a csíziót. Az amerikai producerek úgy látták, a harsány amerikai miliőben szintén majd jól megállja a helyét – de hát nem: a Míg a jackpot el nem választ csiricsáré, gyenge mozi, maximum tékákba vagy délelőtti tévés matiné műsorsávba való. Ez a bugyuta forgatókönyv és a gyengélkedő színészek hibája, a hasonlóan „romantikus” Édes kis semmiségben még említésre érdemes teljesítményt nyújtó Cameron Diaz most csupán sztárságát kamatoztatja, mint ahogy Ashton Kutcherról is inkább az jut eszünkbe, hogy Demi Moore férje és az – egyébként: remek – hírességszivatós SztÁruló műsorvezetője, nem pedig ez a film.

A Las Vegasban viccből, buliból (meg az ex iránti bosszúból) egybekelő alkalmi páros, Joy és Jack a másnapos nászi ágyon arra józanodik ki, hogy az éjjel bekasszírozták a főnyereményt, és mindkettő szeretné egymaga birtokolni a jelentős vagyont, ezért csellel, csalással igyekszik megszabadulni a másiktól. Nyilvánvalóan egymásba szeretnek.

Amennyiben nem emeljük magasra a tétünket, akár tetszhet a film. Jó nagy adag pattogatott kukoricával, literes kólával és alacsonyra állított igényszinttel szórakoztató.