Belföld
Élő
Megérkezett Vitézy Dávid az eredményvárójára, az épület előtt álló szimpatizánsai vastapssal fogadták, miközben az eredmény megfordult, és már Karácsony Gergely vezet 19 szavazattal közel 95 százalékos feldolgozottságnál, amikor elkezdődik a sajtótájékoztató.
2024. 06. 10. 01:57
Élő
Hatalmas ováció és sikongatás fogadta Karácsony Gergely eredményváróján, amikor a választási honlapon az este folyamán először, 90 szálalék feletti feldolgozottságnál, ha csak néhány szavazattal is,, de a főpolgármester állt nyerésre.
2024. 06. 10. 01:54
Élő
Az már a legutóbbi országgyűlési választásokon egyértelművé vált, hogy a korábban inkább szocialista bázisnak számító pesti peremkerületek mostanra fideszes többségűek, ennek megfelelően nem meglepő, hogy az alábbi kerületekben a Fidesz volt a legerősebb pár az EP-választáson:
2024. 06. 10. 01:48
Élő
19 szavazattal most Karácsony Gergely vezet Vitézy Dávid előtt.
2024. 06. 10. 01:46
Élő
Azt az információt kaptuk, hogy Vitézy hamarosan megérkezik az eredményváróra, és sajtótájékoztatót is tart, így a korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem várja meg a hivatalos végeredményt ezzel, hiszen még csak 92 százalékos a feldolgozottság.
2024. 06. 10. 01:40
Élő
A megválasztott képviselők pedig továbbra sem kívántak nyilatkozni, így mi búcsúzunk.
2024. 06. 10. 01:40
Élő
Ennél aligha lehetne szorosabb a küzdelem, a legfrissebb adatok szerint ugyanis mindössze 255 szavazat választja el Vitézy Dávidot és Karácsony Gergelyt a kihívó javára 92,17 százalékos feldolgozottságnál.
2024. 06. 10. 01:33
Élő
A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson Debrecenben és Miskolcon a szavazatok 100 százalékának összeszámlálása után az alábbi eredmények születtek.
2024. 06. 10. 01:29
Élő
Az üveget átadta az első sorban egy szimpatizánsának, majd énekeltek közösen még egyet - mi mást, mint a Nemzeti dalt.
2024. 06. 10. 01:12
Élő
Toroczkai: A Mi Hazánknak most olyan rakétákat kell begyújtania, amilyet még nem látott Magyarország
Több mint másfél órát csúszva az eredetileg ígért időponthoz képest, végül éjfél előtt nem sokkal kezdte meg sajtótájékoztatóját Toroczkai László, aki először megköszönte a párt tagságának a munkát, valamint „azon honfitársaink százezreinek, akik a Mi Hazánkra adták a szavazatukat”.
2024. 06. 10. 01:08
Élő
Már több mint egymillió szavazatnál jár a Tisza Párt, mondta Magyar, majd ígéretet tett arra, hogy már másnap nekiállnak a szervezetépítésnek.
2024. 06. 10. 01:08
Élő
Bács-Kiskun: Fidesz 14, Mi Hazánk 5, DK 2, Momentum 2 Baranya: Fidesz 12, DK 2, Mi Hazánk 2, Momentum 1, Van Közéleti Egyesület 1 Békés: Fidesz 9, Mi
2024. 06. 10. 01:05
Élő
Karneváli a hangulat az MKKP eredményváróján, annak ellenére, hogy az EP-választáson lényegében elismerték a vereségüket.
2024. 06. 10. 01:03
Élő
A Tisza Párt be fogja bizonyítani, hogy a politikai lehet szép és őszinte, ígérte Magyar.
2024. 06. 10. 01:01
Élő
Magyar Péter nagy üdvrivalgás közepette érkezett meg a színpadra, követték pártja képviselőjelöltjei is.
2024. 06. 10. 00:52
Élő
Rózsa András zuglói polgármesterjelölt is már megnyerte a kerületét – az eddig feldolgozott szavazatok alapján –, és úgy tűnik, a többség is meg lesz a testületben, nehéz öt év fog várni rájuk – jelentette be Bedő Dávid, a Momentum parlamenti frakcióvezetője.
2024. 06. 10. 00:51
Élő
Az EP-listákra leadott szavazatok alapján a megyeszékhelyeken a következőképpen alakulnak az arányok:
2024. 06. 10. 00:51
Élő
Magyar Péter megvárta Orbán beszédét, majd megindult a színpad felé.
2024. 06. 10. 00:46
Élő
A miniszterelnök a választás utáni beszédében azt mondta, egy táviratban el lehetne küldeni az üzenetüket Brüsszelbe.
2024. 06. 10. 00:45
- 22:55 Megint jött a csodacsere és megnyerte a meccset a Manchester Unitednek
- 22:05 Az Egyesült Államok újabb hajót bombázott szét, azt állítják, hogy drogcsempész volt
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 22:00 Ajándékba kapta a vezető gólt, a Fradi utána átrobogott az MTK-n
- 21:12 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 23.
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 21:44 A Bayern-edző szerint Magyarország negatív példa, Schmidt Ádám levelet írt emiatt az UEFA elnökének
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 19:40 Kapásból lőtt a léc alá a fehérvári játékos, a Vidi meglepte a Kecskemétet
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 16:45 Szakértők: Így lehetett azonosítani Egressy Mátyás holttestét
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 13:40 Európán kívülre utazott, rehabilitáció helyett a brazilok meccseit nézte – Fodor Csenge ügyében kiborította a bilit a Magyar Kézilabda Szövetség
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 17:24 Tóth Gabi Tóth Andiról: Sajnálom őt. Kár érte
- 12:26 Videó: óriáscápa tűnt fel Horvátország partjainál
