Belföld

Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, azt kezdeményezve, hogy az új alkotmány koncepciójának elfogadásához négyötödös parlamenti többség legyen szükséges, az alaptörvény pedig csak akkor léphessen hatályba, ha azt két egymást követő Országgyűlés jóváhagyja - jelentette be Mesterházy Attila a szocialista képviselőcsoport vasárnapi ülése után.
2011. 02. 13. 17:10
A jövő hét jobban alakulhat az előzőnél a nyugat-európai értéktőzsdéken, de a múlt év végi "fellendülési spekuláció" lendületes visszatérésére még nem lehet számítani.
2011. 02. 13. 15:56
Az LMP szerint az Orbán-kormány jóval több közpénzt ad az Audinak, mint ígérte; a párt vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt is hangsúlyozta, hogy az Audi gyár bővítésének kiemelt beruházássá nyilvánítása a korrupció veszélyét is növeli.
2011. 02. 13. 15:38
Mesterházy Attila nem lát változást a Fidesz szándékaiban, ezért úgy ítéli meg, hogy a szocialistáknak sem kell változtatniuk álláspontjukon és visszatérniük az alkotmányozás parlamenti folyamatába. Az MSZP elnöke a honlapján vasárnap megjelent írásában úgy fogalmaz: az MSZP nem lesz dísz "Orbán Viktor alkotmányozó bocskaiján".
2011. 02. 13. 13:18
Az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban tizenkét kérdésből álló kérdőívet küld a választókorú állampolgároknak a napokban a nemzeti konzultációs testület - jelentette be Szili Katalin és Szájer József.
2011. 02. 13. 11:51
Harminc évvel ezelőtt a házasság intézményének népszerűsítésére hozták létre a Házasság Világnapját. Magyarországon február 11-e és 20-a között 30 helyszínen több mint 40 rendezvény hívja fel a figyelmet a házasság és a család fontosságára.
2011. 02. 13. 09:48
Megakadályozhatóvá válhatnak az áramlopások - idéz a híradó. hu egy feltalálót, aki szerint az aktuális óraállást óránként a központba küldő adapter értelmetlenné tenné az órák visszapörgetését.
2011. 02. 13. 08:35
Az LMP Országos Politikai Tanácsa (OPT) azt javasolja a párt parlamenti frakciójának, hogy kizárólag abban az esetben térjen vissza az alkotmányozáshoz, ha a Fidesz még az alkotmányozási folyamat elején konkrét lépésekkel nyilvánvalóvá teszi, hogy szakít az elmúlt hónapok jogállamromboló politikájával.
2011. 02. 13. 08:14
Olvasói sztorik