Belföld
Élő
De a Lánchíd keskenyebb, mint a többi Budapesti híd, még a Margit-hídnál is, ezért itt lassan tudnak majd átmenni, feltorlódik a tömeg a pesti oldalon.
2025. 12. 13. 16:24
Élő
De a Lánchídon is sokan vannak már.
2025. 12. 13. 16:12
Élő
A Tisza elnöke és Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes és pszichológus együtt vezetik a menetet, több másik emberrel egy molinót tartanak, amelyen az szerepel, hogy
2025. 12. 13. 15:53
Élő
Török Gábor politikai elemző szerint a Szőlő utca kifejezetten veszélyes téma a Fidesznek karácsony előtt.
2025. 12. 13. 15:52
Élő
Miután nyilvánosságra került a videó, melyen Kovács-Buna Károly súlyosan bántalmaz egy rábízott fiatalt, Gulyás Gergely a kormányinfón úgy fogalmazott: a Szőlő utcai intézet nem árvaház, hanem javítóintézet, ahová bűnelkövetők kerülnek.
2025. 12. 13. 15:43
Élő
A Partizán élő bejelentkezéséből látszik, hogy kicsit más ez a tüntetés, mint a Tisza korábbi eseményei.
2025. 12. 13. 15:39
Élő
Egy csapat ifjú punk a Hétköznapi Csalódások Viktor című számának éneklésével hangolt a vonulásra.
2025. 12. 13. 15:38
Élő
Miközben a kormány ragaszkodott ahhoz, hogy az Igazságügyi Minisztérium szeptemberben készült jelentésében leírtaknak megfelelően a Szőlő utcai ügynek nincsenek kiskorú áldozatai, Dobrev Klára DK-enöknek és Juhász Péter influenszernek több tanú és korábbi áldozat is beszélt arról, mik történtek a Juhász Péter Pál által vezetett intézetben.
2025. 12. 13. 15:31
Élő
Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet akkori igazgatóját, illetve élettársát, aki egyben az alkalmazottja is volt, május végén tartóztatták le, emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel való visszaélés gyanújával.
2025. 12. 13. 15:23
Élő
Mindössze 2 fok, ha hinni lehet a meteorológiának, mégis rengetegen gyülekeznek a Deák téren.
2025. 12. 13. 15:12
Élő
Magyar Péter szerdán jelentette be a szombati demonstrációt, miután Juhász Péter, az Együtt volt elnökéből lett politikai tartalomgyártó kedden nyilvánosságra hozott egy videót, amin az látható, hogy Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, egy feleltetés során kirángat egy fiatalt a padból, majd rátapos a földön fekvő fiúra és bele is rúg egyet.
2025. 12. 13. 15:08
Élő
A közönség is kérdezhetett, és válaszaiban Orbán közölte, hogy Brüsszel az ő ellenfele, nem a Tisza Párt.
2025. 12. 13. 13:34
Élő
Bokros Lajos volt pénzügyminiszterről és Lengyel Lászlóról is beszéltek, akik szerintük tiszások és el akarják venni 13.
2025. 12. 13. 13:17
Élő
A digitális polgári köröket civil mozgalomnak tartja a miniszterelnök, a harcosok klubja a politikai mozgalom nála.
2025. 12. 13. 13:10
Élő
Brüsszel a harmadik választás akarja megnyerni Magyarorszgon - mondta a Fidesz elnöke, majd a migrációs kockázatokról szólt.
2025. 12. 13. 13:02
Élő
Mohács a magyar történelem fordulását szimbolizáló város, rossz irányba fordult a magyar történelem itt, de a túlélés jelképe is - mondta Orbán, hogy miért pont ide szervezték az eseményt.
2025. 12. 13. 12:50
Élő
A miniszterelnök beszélt arról is, hisz benne, hogy amit csinál, azt megértik az emberek.
2025. 12. 13. 12:33
Élő
Andor Éva, a TV2 műsorvezetője kérdezte a miniszterelnököt, aki arról beszélt, hogy Felcsúton szeretne élni, de most még Pesten lakik - amin összenevettek a nézőkkel.
2025. 12. 13. 12:25
- 22:53 Fellélegezhet a Liverpool: megvan Szoboszlaiék első győzelme
- 22:47 Várható, de így is súlyos vereséggel tért vissza a női kosárválogatott a vébére
- 22:01 Életfogytiglant kérnek az apára, akinek a gyereke iskolában lövöldözött
- 21:18 A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
- 21:11 Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot
- 21:05 Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért
- 20:44 NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.
- 20:32 Miért igazoltak keveset? És miért nem tudtak eladni? – hiába a nagy szavak, még mindig káosz uralkodik a MU vezetőségében
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 19:44 Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
- 12:01 Jön a megváltás: nagy esők és komolyabb lehűlés közelít
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 15:45 Ungváry Krisztián Ruff Bálint kijelentéséről ügynökkérdésben: Szerintem nem igaz
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
