Belföld
Élő
Jávor Benedek tegnap csalódottan nyilatkozott az MSZP-Párbeszéd eredményváróján, miután az ellenzéki párt csupán egyetlen mandátumot szerzett meg a
2019. 05. 27. 21:20
Élő
Szél Bernadettet és Hadházy Ákost, az LMP egykori társelnökeit kérdezte az Index arról, hogy mi az oka annak, hogy egykori pártjuk ilyen rosszul
2019. 05. 27. 20:57
Élő
Hiába az EP-választási kudarc, nem mond le Sneider Tamás, a Jobbik elnöke. Nem akarjuk elkövetni azt a hibát, amit egy évvel ezelőtt. Ezt nekünk kell
2019. 05. 27. 20:40
A 83 éves sérültet a mentők kórházba vitték, ahol később elhunyt.
Élő
Mivel az MSZP-P közös listája egyetlen mandátumra elegendő szavazatot kapott az EP-választáson, nagy harc várható azért, hogy ki kapja azt, arról
2019. 05. 27. 19:39
Élő
Bár az Európai Unióból való kilépés előtt álló Nagy-Britanniában már csütörtökön megtartották az EP-választást, a szavazatokat csak vasárnap kezdték
2019. 05. 27. 19:03
Élő
Egyelőre nem tudott határozott választ adni az Azonnali kérdésére Gulyás Gergely, hogy bent marad-e a Fidesz az Európai Néppártban. Mi elvi alapokon
2019. 05. 27. 18:51
Élő
Interjút adott az Indexnek Ujhelyi István, az MSZP-P listájának második helyén szereplő politikus, aki a vasárnapi választási eredmény miatt nem
2019. 05. 27. 18:02
Élő
A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság pártja (PiS) 27, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) részvételével megalakított széles
2019. 05. 27. 16:54
Élő
Moldován László, az LMP budapesti elnöke szerint evidens, hogy le kell mondania azután, hogy a párt tavaly még 11 százalékon állt a fővárosban, az EP-
2019. 05. 27. 16:54
Egy kisborjú bennégett.
2019. 05. 27. 16:09
Élő
Orbán Viktor interjút adott a Bild című német napilapnak a múlt héten. A miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy őt a média minden felületén
2019. 05. 27. 15:47
Élő
„Amikor nekifutottunk ennek a dolognak, nem volt teljesen irracionális gondolat, hogy meglesz a harmadik mandátum” – mondta Jávor Benedek a Partizán
2019. 05. 27. 15:25
Élő
A Spiegel honlapján arról ír, hogy ugyan a Fidesz megnyerte Magyarországon megnyerte az EP-választást, és rekordszámú szavazó választotta Orbán Viktor
2019. 05. 27. 14:55
Élő
Indulatos felszólalást intézett Orbán Viktorhoz Jakab Péter jobbikos képviselő a parlament hétfői ülésén. A politikus szerint a Fidesz Európában
2019. 05. 27. 14:39
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
