Amerikában stagnáltak a vezető részvényindexek. A befektetők alaphangulatát a bioterrorizmussal kapcsolatos félelmek határozták meg és a félvezetőgyártó vállalatok elemzői leminősítése.
[FN] A British Telecom és az AT&T úgy határozott, befejezi együttműködését Concert nevű vegyes vállalatában , mivel az jelentős veszteségeket termel. Ezt azután döntötték el, miután a közös társaság olyan üzletek megkötésétől esett el, melynek tárgyai nemzetközi szolgáltatások lettek volna. A Concert bezárása 2300 munkahely felszámolását jelenti. A British Telecomnak 1,4 milliárd ang
[FN] A Philips 453 millió eurós veszteségről számolt be a harmadik negyedévben , ami részvényenként 35 centet jelent. Egyévvel korábban a társaság 771 milliós profitot termelt. Az elektronikai cég a rossz gazdasági környezetet alapul véve 25 százalékos kölcségcsökkentést határozott el, és ennek keretében már korábban bejelentette, hogy még az idén legalább 10 ezer dolgozójától válik meg, vagyis dolgozói összlétszámának mintegy 5 százalékát építi
[FN] A Központi Statisztikai Hivatal számít rá, hogy a választások közeledtével tevékenysége nagyobb figyelmet kap , de nem tart közvetlen politikai nyomástól - mondta el a Világgazdaságnak Mellár Tamás, a KSH elnöke. A hivatal több területen szeretne megújulni. Átszervezi belső működési rendjét, új, felhasználóbarát adatbázist készít, és erősíti az együttműködést más államigazgatási
[FN] Magyarországon a fejlett államok többségével ellentétben az elmúlt másfél évtizedben jelentősen csökkent az adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb összehasonlításából. A magyar kincstár adóbevételeinek összetétele szintén jócskán eltér az OECD-ben szokásostól...
•
[FN] A magyar és a nemzetközi tőzsdék gyengélkedése miatt az év első felében jelentősen visszaestek a befektetésekhez kapcsolódó, egyszeri díjas életbiztosítások . A befektetők egy része az alacsony vagy éppen negatív hozamuk miatt vállna meg ezektől az úgynevezett unit-linked biztosításoktól, míg a biztosítók szerint éppen most nem szabad ezt tenni.
•
[FN] A baloldal kevésbé vallásosságáról híres , mégis Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök tegnap Szegeden hivatalában magánbeszélgetésen fogadta az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. A kormányfőjelölt arra kérte a püspököt, az egyház maradjon semleges a választási kampányban. A baloldali politikus azt is elmondta, hogy a szocialisták választási győzelme esetén az egyházzal kölcsönö
[FN] A TV2 szerint Demeter Ervin miniszter engedélyezte, hogy a szeptember 11-ei terrortámadásról szóló műsorukban egy harminc évre titkosított dokumentumból részleteket közöljenek . A titokminiszter vizsgálatot rendelt el. Demeter Ervin, titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a TV2 vasárnap esti hírműsorában tálalt titkos dokumentumok bemutatásáról nem tudott - ezt mag
[FN] A Népszabadság értesülései szerint távozik posztjáról Szamosi László , aki 1992 óta állt a Giro Elszámolásforgalmi Rt. élén. Utóda várhatóan Legeza Péter lesz, aki a Postabank vezérigazgató-helyettese volt ez év tavaszáig, majd követte MNB-alelnökké kinevezett főnökét, Auth Henriket a jegybankba, ahol tanácsadó lett.
•
[FN] Jó néhány példa van arra, hogy a multinacionális cégek kihasználják erőfölényüket, és veszteségbe kényszerítik hazai partnereiket - írja a Népszabadság. A hazai kis- és középvállalkozások nem szeretnek beszélni gondjaikról, kormányzati védelemre várnak. Egy pórul járt hazai vállalkozó azonban e nélkül is beperelte korábbi partnerét. A tárgyalás decemberben lesz, egyelőre a mult
[FN] A Malév megállapodást kötött tegnap a KLM holland légitársasággal. A keretszerződés értelmében a két cég kölcsönös gazdasági előnyök alapján szorosabbra fűzi együttműködését, és kiterjeszti Budapesten és Amszterdamon túl más célállomásokra is. A három évre szóló, nyolc és fél hónapig tartó tárgyalások után létrejött megállapodás lehetővé teszi, hogy a közeljövőben a Malév az Egy
A "MEDICOR a magyar egészségügyért" Alapítvány 1989. óta szolgálja a hazai egészségügyi ellátás fejlesztését, az intézmények műszerezettségi színvonalának javítását a MEDICOR-Csoporthoz tartozó társaságok által gyártott és forgalmazott orvosi műszerek és készülékek beszerzésének finanszírozásához nyújtott jelentős hozzájárulással.
A világ vezető pénzügyi rendszereként ismert Visa International a mai napon elismerésben részesítette a Budapest Bankot abból az alkalomból, hogy a pénzintézet által Magyarországon kibocsátott Visa-kártyák száma elérte a százezret.
A Nokia, a Nordea és a Visa International közös bejelentése szerint, a három cég kísérleti projekt keretében kívánja megvizsgálni és ellenőrizni, miként lehet a mobiltelefonokat valós körülmények között elektronikus kereskedelmi tranzakciók lebonyolítására felhasználni.
Bár a távmunkához szükséges technológiai háttér a magyar cégek többségénél megvan, és maguk a munkavállalók is nyitottak a munkavégzés e fajtája iránt, Magyarországon mégis kevesen végzik munkájukat otthonról.
[FN] 3400 munkahely megszűnését jelentette be hétfőn a Commerzbank . Németország negyedik legnagyobb bankja elhatározását kölcségeinek csökkentésével indokolta. Ezzel együtt a vállalat közreadta harmadik negyedéves adatait is, melyek szerint a bankcsoport 120 millió eurós veszteséget szenvedett el elégtelen bevételeinek és egyre súlyosbodó adósságának következtében.
•
A szemfülesek rögtön profitot szimatoltak a World Trade Center tragédiáját követően. Borsos áron kezdték árulni az eBay online aukciós szájton az épülettel kapcsolatos emléktárgyakat.
[FN] 6517,05 ponton zárt a BUX. A mutató a hét első kereskedési napján 57,27 pontot süllyedt . A vezető részvények közül csak az OTP és a MOl papírjai emelkedtek. Hétfőn délután négy órakor 7,75 százalékon állt a forint a bankközi devizapiacon, ami lényegében azonos a 7,76 százalékos pénteki zárójegyzéssel. A Budapesti Értéktőzsdét teljes jogú tagjává nyilvánította hétfőn a Nemzetköz
[FN] Lefelé kezdtek az amerikai tőzsdeindexek, a CNN Money elemzői vélekedése szerint elsősorban a vállalatok gyengélkedése és a bioterrorizmustól való növekvő félelem miatt . A Nasdaq Composite indexe 22, a Dow Jones 52 pontos csökkenést produkált a nyitás utáni percekben.
•Részletek a CNN Money oldalán
[FN, MTI-Eco] A német Siemens elektronikai és távközlési nagyvállalat további ötezer alkalmazottjától válik meg . A leépítésekre veszteséget termelő hálózati egységénél kerül sor. Ezzel az idén 10 ezer fölé emelkedik az elbocsátások száma a vállalatnál. Kétezer állást az ötezerből még az idén megszüntetnek, Németországban - derül ki a hétfőn kiadott nyilatkozatból. Hálózati részlegén
[FN] Ausztria tendert írt ki 30 új vadászgép vásárlására - adta hírül a Gripen International. A svéd Saab és az Egyesült Királyság-beli BAE SYTEMS tulajdonában levő társaság bízik készülő ajánlatának sikerében, mivel gépei jelenleg a piaci kínálat legolcsóbban üzemeltethető vaskeselyűi közé tartoznak. A Gripen International korábban közös kutatási programokat indított az osztrákokkal, ezért ez is mérvadó lehet később Ausztria döntéshozatalakor.
[FN] Egy időre megbénult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén egy számítógép fizikai meghibásodása miatt . Fél 12 előtt néhány perccel a három központi gép egyike felmondta a szolgálatot, és miután a rendszer automatikus átterhelése közben a három közül még egy elromlott, végül a kereskedés szüneteltetése mellett döntöttek. A hibát fél egyre sikerült kijavítani, és újraindulhatott a
[FN] A Népszabadság Rt. vásárlással és tőkeemeléssel 10,5 százalékos tulajdonrészt szerzett a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-ben - közölte a Napi Gazdaság hétfőn. A közlemény szerint az üzelet a névérték 650 százalékán jött létre. A Napi Gazdaság Kiadó Kft. adja ki a Napi Gazdaságot, a Tallózót, a Napi Jogászt, illetve a Napi Online internetes lapot.