Belföld

[FN, MTI-Eco] A fogyasztói árak októberben 0,3 százalékkal nőttek szeptemberhez képest, és 7,6 százalékkal haladták meg a 2000 októberi szintet , az első tíz hónapban az árak átlagosan 9,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az elemzők októberre 7,6 százalék körüli inflációt vártak. A maginfláció szeptemberhez viszonyítva 0,5 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 8,5
2001. 11. 13. 10:38
[FN, MTI-Eco] A Pick Szeged Rt. csoportszinten 699,5 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el az idén az első három negyedévben , szemben az előző év azonos időszakában realizált 2,75 milliárd forinttal. A vállalatcsoport gazdálkodását legsúlyosabban az elősertés árak folyamatos emelkedése érintette. A harmadik negyedévben a magyarországi sertésfelvásárlási árak meghaladták az Európai Unió átlagos felvásárlási árát - áll a cég jelentésében
2001. 11. 13. 10:32
[FN, MTI-Eco] A Magyar Távközlési Rt. 54,467 milliárd forint nettó eredményt ért el 2001 első kilenc hónapjában , 12,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Magyar Tőkepiacban kedden. Az elemzők 62 milliárd forintot meghaladó nyereségre számítottak. A nemzetközi számviteli elvek (IAS) alapján készült, konszolidált, nem auditált gyorsjelent
2001. 11. 13. 10:24
[FN] A BASF AG harmadik negyedévi profitja 88 százalékkal esett vissza - jelentették a cég képviselői kedden a németországi Ludwigshafenben. A kémiai gyártó, amely parfümalapanyagoktól kezdve egészen az autók műanyag darabjaiig számtalan terméket gyárt, 30,2 millió eurós nettó bevételt ért el, míg egy évvel korábban ez az adat még 257 millió euró volt. A cég eladásai 22 százalékkal 7,2 milliárd euróra mérséklődtek. •
2001. 11. 13. 10:13
[FN] Bevételeinek csökkenésével egyre komolyabb veszteségekről kénytelen számot adni a Marconi Plc., Nagy-Britannia legnagyobb telefonalkatrész-gyártója . A társaság adóssága másfél év alatt a cég piaci értékének néegyszeresére növekedett. A Marconi vesztesége a szeptemberrel zárult üzleti félévben 5,1 milliárd angol fontra emelkedett az egy évvel korábbi 147 millió fontról.
2001. 11. 13. 10:04
[FN] Svájc legnagyobb befektetési bankja, a UBS AG a harmadik negyedévben 56 százalékkal kisebb profitot ért el, mint egy évvel korábban , mivel a sorjázó részvénypiacok befektetési veszteségeket okoztak. A cég nettó bevétele 903 millió svájci frankra csökkent a tavalyi 2,08 milliárdról. Az elemzők 53 százalékos visszaesést valószínűsítettek. •
2001. 11. 13. 09:57
[FN] A Xerox Corporation bejelentette egy új technológia kifejlesztését, amely ígérete szerint forradalmasítja a dokumentumfeldolgozó ipart azáltal, hogy megszünteti a szakadékot a színes és a fekete-fehér nyomtatás költségei között. Az "EA Technology" kódnevű szabadalmaztatott eljárás mesterséges száraz színes tintákat vagy "tonereket" használ színes nyomtatványok előállítására olyan képminőséggel, amely hasonló a festék-bázisú ofszet színes nyo
2001. 11. 13. 09:50
[FN] A Vodafone Group Plc., a világ legnagyobb távközlési cége bejelentette, hogy pénzügyi évének első felében - majdnem megduplázva a korábbi adatot - 9,74 milliárd angol fontos veszteséget kénytelen elkönyvelni . A hatalmas mínusz a cég vezetői szerint a "nagybevásárlásnak" köszönhető, az utóbbi időben ugyanis számos akvizíciót bonyolítottak, amelyek összesen 4,75 milliárd fontot e
2001. 11. 13. 09:39
[FN] "Az uniónak készen kell állnia arra, hogy 2002-ben valamennyi, a feltételeket teljesítő országgal befejezze a csatlakozási tárgyalásokat, majd 2004-ben teljes jogú taggá fogadja azokat" - idézi a Reuters a bizottsági jelentés kiszivárgott megállapításait. A dokumentum szerint a 2000-2006 közötti időszakra megállapított közöségi költségvetés akár tíz ország csatlakozását is lehe
2001. 11. 13. 09:29
[FN] Október végére kifogyott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyszerkasszája, így a biztosítottak novemberben kiváltott gyógyszereinek ártámogatását csak 17 milliárd forint hitel felvételéből tudták finanszírozni - tájékoztatta a Világgazdaságot Oberfrank Ferenc. Az OEP főigazgatója azt is elmondta, hogy a kincstári elszámolási számláról felvett kölcsönt - ez kamatm
2001. 11. 13. 09:23
[FN] A magyar gazdaság kedvező tendenciáit jelzi a fúziós versenyügyek - köztük a tisztán hazai vállalati összefonódások - számának megszaporodása - mutat rá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke. Nagy Zoltán kifejti azt is: a Bécem-ügy körül támadt, politikai vonásoktól sem mentes vihar a hivataltól eddig idegen dimenzióba emelte a bonyolult, de semmiképpen sem rendkívüli esetet.
2001. 11. 13. 09:19
[FN] Tovább lassul az eurórégió gazdasági teljesítménye a negyedik negyedévben, és nem kizárt a GDP csökkenése, azaz a recesszió sem - derült ki a Financial Times megbízásból vezető európai kutatóintézetek által összeállított növekedési prognózisból. Az eurórégió gazdasági növekedése egy friss előrejelzés szerint a negyedik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest mindössze 0,5 százalék lesz, a korábbi, 1,2 százalékos prognózissal szem
2001. 11. 13. 09:15
[FN] Jelentősen átalakulhat a pénzügyi hírszolgáltatások piaca, amennyiben a kanadai Thomson Corporation meg tudja szerezni az eladósorba került Bloomberg-birodalmat . A kanadaiak által felajánlott 10 milliárd dollár persze korántsem jelent garanciát, hiszen a Thomson mellett legalább két másik médiacsoport is a kérők között található. Ráadásul a New York-i polgármesterré avanzsált M
2001. 11. 13. 09:12
[FN] Nem szükséges az adótörvények módosítása ahhoz, hogy a kereső gyermek személyi jövedelemadójának meghatározott százalékával támogathassa nyugdíjas szüleit - tájékoztatta lapunkat a Pénzügyminisztérium. Az adófelajánlásokról külön törvény rendelkezik, ezért annak elfogadása nincs időhöz kötve. Így akár már jövőre is megvalósíthatná a terveket a kormány. Nehezebb helyzetben lenne
2001. 11. 13. 09:08
[FN] A Magyar ATV televízió vezetése megengedhetetlennek tartja a múlt pénteki Sajtóklubban elhangzott szélsőséges megnyilvánulásokat , és az ORTT Panaszbizottságának döntéséig felfüggeszti az egyik szereplő, Bayer Zsolt részvételét. A Duna Televízió - Bayer munkáltatója - alelnöke egyik vezető beosztottja szavait közírói szereplései részének tekinti. Az MSZP a médiahatósághoz fordul
2001. 11. 13. 09:03
[FN] Hétfőn délután 14 órakor kellett volna aláírni azt a megállapodást a főváros és a Belügyminisztérium között, amelyben az állam átutalt volna az önkormányzatnak 1,1 milliárd forintot , amennyit Budapest előre kifizetett a tűzoltók elmaradt műszakpótlékaira. A főpolgármester verziója szerint 13 óra 56 perckor érkezett a lemondó fax, amit rendkívül sértőnek talált. A később sajtótá
2001. 11. 13. 08:59
[FN] December elsejétől nem sugároz a Budapest körzetében középhullámon fogható Calypso Rádió , az adásokat megszüntetik - ezt közölték hétfőn délben a Magyar Rádió tulajdonában lévő program vezetőjével, B. Tóth Lászlóval. B. Tóth a Népszabadság érdeklődésére elmondta, a rádió megszüntetéséről szóló verdiktet a lap szombati kiadásában látta először, és most úgy érzi, elvették tőle a
2001. 11. 13. 08:47
[FN] A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) dohai miniszteri értekezletén a házigazda katari kereskedelmi miniszter határozottan felhívta a figyelmet, hogy kedd éjfélig kell megállapodniuk a feleknek a tárgyalás új fordulójáról. Az amerikai nyilatkozók úgy látták, hogy formálódik a megegyezés, az indiaiak szerint szó sem lehet róla, ha nem engedik be a gazdagok a szegény országok mezőg
2001. 11. 13. 08:44
[FN] Ha az év végéig nem találunk olyan vállalkozót, aki franchise-rendszerben hajlandó tovább működtetni üzleteinket, a Quick gyorsétteremlánc kivonul Magyarországról - jelentette ki lapunknak Kutas István, a belga érdekeltségű vállalkozás szóvivője. A lépésre azért van szükség, mert a tavaly 454 európai étteremben 669 millió euró árbevételt elérő, 16 ezer embert foglalkoztató anya
2001. 11. 13. 08:38
[FN] Kampányt indít a Magyar Nemzeti Bank, amellyel kifejezetten a lakosság figyelmét akarja felhívni arra, hogy január 12-én 12 európai valuta szűnik meg , és helyettük az euró lép érvénybe. A háztartásokban 70 milliárd forintnyi olyan külföldi pénz van, amelyet, ha nem váltanak át legkésőbb a jövő év elején, jelentős árfolyamveszteségekkel számolhatnak az érintettek.
2001. 11. 13. 08:32
[FN] A vállalatok jelentős része jövőre csökkenti beruházásait, a termelésnek mindössze két-három százalékos gyarapodásával, az inflációnak viszont 8,5 százalékos növekedésével számol . A nagyvállalkozások többsége pedig leépítéseket tervez - derül ki a Gazdaságkutató Rt. (GKI) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) őszi felméréséből. Széles Gábor, a szövetség el
2001. 11. 13. 08:21
[FN] Még nem dőlt el, közvetíti-e az MTV a foci-vb-t . A 14 milliárd forintos költségvetési támogatás ellenére nem biztos, hogy a Magyar Televízió közvetíteni fogja a jövő évi futball-világbajnokságot. A pénzhez jutó MTV ugyanis változatlanul sokallja a foci-vb egymilliárd forintos jogdíját. A magas ár miatt több európai tévé nem kötött még szerződést a közvetítésről a jogtulajdonos
2001. 11. 13. 08:11
A hét első kereskedési napján egy újabb légi katasztrófa miatt estek az árfolyamok New Yorkban. De szerencsére megfordult a piac: zárásra a vezető részvényindexek ledolgozták napi veszteségük nagy részét.
2001. 11. 13. 08:03
Olvasói sztorik