Belföld

[FN] Januártól várhatóan az inflációt meghaladóan drágul a cigaretta . Ennek oka: a kétéves költségvetési törvény emeli a jövedéki adót. Ugyancsak januártól tilos lesz a dohánytermékek közterületi reklámozása - a gazdasági reklámtörvény egy éve elfogadott módosítása alapján az írott sajtó júliustól nem közölhet ilyenfajta hirdetéseket. A rádióban és televízióban már korábban sem volt
2001. 11. 19. 08:45
[FN] A tőzsdei társaságok negyedéves eredményszámait bemutató gyorsjelentéseket mindig is felfokozott várakozás előzi meg , aztán egy-egy negyedéves jelentési időszak lezárását követően a befektetők egyfajta számvetést készítenek. Latolgatják, hogy vajon mi várható a jövőben, és az eredmények tükrében átalakítják portfólióikat - sajnos sokszor túl későn, hiszen a konkrét számok nyilv
2001. 11. 19. 08:35
[FN] Megtagadta a nyomozást az M3-M30-as autópálya építésével kapcsolatban hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentés ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség . A miskolci székhelyű hatóság szerint hiányzik a bűncselekmény alapos gyanúja, ezért tagadta meg a nyomozást az M3-M30-as autópályával kapcsolatos feljelentésre. Kell
2001. 11. 19. 08:31
[FN] Informális ülést tartott a kormány a hét végén. A gazdasági helyzet áttekintése után a kabinet megállapította: nincs szükség lényeges változtatásokra a gazdaságpolitikában . Az olimpiai pályázattal összefüggésben tízéves országfejlesztési program készítését határozták el. A gazdasági miniszter szerint, bár hat a magyar gazdaság növekedésére a világgazdasági recesszió, az még így
2001. 11. 19. 08:26
[FN] Az év végéig aláírható lesz a 14 svéd-brit gyártású Gripen vadászgép bérletéről szóló szerződés , amely minden korábbi elképzelést felülmúlóan kedvező feltételeket tartalmaz majd, s nem csak az árban - tudta meg a Magyar Hírlap. A harci repülőgépek beszerzésének kérdéseit is napirendre tűznék a szocialisták, ehhez hatpárti egyeztetést sürgetnek. •
2001. 11. 19. 08:24
[FN] A piacgazdaság kiépülésével sem tűntek el teljesen a hiánygazdaság tünetei Magyarországon - hangsúlyozta a Magyar Tudomány Napja alkalmából tartott előadásán a Közgázon Kornai János, a Harvard Egyetem professzora. A professzor elmondta, a hiánygazdaság jelensége mindenütt megfigyelhető, ahol valamilyen szolgáltatást ingyenesen, vagy a piaci árnál olcsóbban kínálnak.
2001. 11. 19. 08:16
[FN] A befolyásos londoni gazdaságkutató központ, az Economist Intelligence Unit (EIU) elemzése pozitív üzenetet küld Kelet-Közép-Európa befektetési perspektíváiról . Az EIU szerint Magyarország a térség második legkedvezőbb üzleti klímáját nyújtja, de a politikai kockázatok, köztük a tekintélyelvű vezetési módszerek és a gazdasági populizmusra való hajlam csökkentik az ország voneze
2001. 11. 19. 08:12
[FN] A lassan öt hónapja tartó halmozódás eredményeként az ötöslottó szombati sorsolásán egymilliárd forint találhat gazdára . Ennek következtében - az utóbbi hetek tendenciáját alapul véve -, akár egymillióval is növekedhet a befizetett alapjátékok száma. A tizennyolc hétig tartó ötösmentes időszak nem túl gyakori, de nem is példa nélküli a játék történetében - mondta Somorai László
2001. 11. 19. 08:07
[FN] Elemzők közzétették, hogy az American Airlines (AA), a világ legnagyobb légitársasága, melynek gépét múlt hétfőn katasztrófa érte, napi vesztesége 10-15 millió dollár . Miután valószínűsítették, hogy nem terrorcselekmény történt, tovább romolhat a légitársaság versenyhelyzete. Igaz, hogy az AA anyacége, az AMR hatalmas tartalékok fölött rendelkezik, de azért napi 15 millió dollá
2001. 11. 19. 08:01
A november elején történt felhívás óta több mint száz jelentkező kezdte meg online EU tanulmányait a Dunántúl.hu EU-portál oldalain. Az öt szakmai szemináriumból álló tanfolyam után sikeres záróvizsga esetén oklevélben részesülnek a hallgatók. Az ingyenes internetes tanfolyamot szakmailag az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja támogatja.
2001. 11. 19. 00:00
Elindult egy új, intelligens autóportál, www.autocity.hu, mely egyedülálló szolgáltatásaival és egyszerű kezelőfelületével teszi könnyűvé látogatói számára az autóválasztást, a finanszírozási és biztosítási konstrukciók kiválasztását, valamint a vásárlást.
2001. 11. 19. 00:00
Az eCompany.hu 2001. novemberétől magyar nyelven is elérhetővé teszi a CITY Shop néven ismert, gazdaságos és professzionális elektronikus kereskedelmi megoldást.
2001. 11. 18. 00:00
Ma már nem elegendő az elhelyezkedéshez az, ha valaki magas iskolai végzettségű, nyelveket beszél és széles körű szakmai ismeretekkel rendelkezik.
2001. 11. 18. 00:00
Az éleződő ingatlanpiaci és hitelkamatversenyben egyedi finanszírozási konstrukciókkal kecsegtetik az új lakást vásárlókat. Akár önerő nélkül is hozzá lehet jutni az áhított ingatlanhoz. Nem árt azonban óvatosnak lenni a hitel felvételénél.
2001. 11. 17. 15:00
Ha formálisan nem is szakad szét a CEFTA, pénteken gyakorlatilag kétsebességessé vált. A magyar, a cseh és a szlovák az eddiginél is gyorsabban építi le az agrárvámvédelmet, míg a többiek a fontolva haladás útját járják.
2001. 11. 16. 17:55
[FN] A pozitív kezdést követően mínuszba fordult a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A főbb részvények közül egyedül a Lehman Brothers által felminősített Mol drágult jelentősebben, a gyógyszergyártók, mint a Richter és az Egis komoly árzuhanást éltek át napközben. A BUX végül 47,02 ponttal lejjebb, 7134 ponton fejezte be a hetet. Felfelé kezdtek az amerikai tőz
2001. 11. 16. 16:35
[FN, MTI-Eco] Októberben 1,1 százalékkal - 11 éve nem mért ütemben - esett az amerikai ipar termelési értéke . Az ipari kapacitások kihasználtsága 74,8 százalékos volt - közölte pénteken az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. A Dow Jones/CNBC előzetes konszenzusa 0,9 százalékos termelésvisszaesést, és 74,4 százalékos kapacitás-kihasználtságot valószínűsített a múlt hónapra. Szeptembeben 1 százalékos havi termelésvisszaesést mértek
2001. 11. 16. 16:06
[FN] Erőteljesen lefelé módosította a Brent nyersolaj-alaptípusra adott jövő évi átlagár-előrejelzését pénteken a Lehman Brothers befektetési ház, amely egyben visszaminősített egy sor orosz olajcéget, viszont felértékelte a Mol Rt.-t. A Lehman londoni irodája által kiadott új becslés szerint a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent minőség átlagára 17 dollár lesz 2002-ben az eddig becsült 22 dollár helyett. A ház a pénteki londoni
2001. 11. 16. 15:39
[FN, MTI-Eco] Az amerikai Philip Morris Companies Inc., a világ legnagyobb dohányipari csoportja Altria Group Inc.-re tervezi változtatni nevét . Az Altria szó a latin altus - magas - szóból ered, és a csoport csúcsra törő teljesítményét hivatott jelezni - közölte a cég a Reutersszel. A Philip Morris az utóbbi években nagyszabású kampányba fogott, hogy javítsa a vállalat imázsát. "Az
2001. 11. 16. 15:06
[FN] Októberben négy hónapon belül második alkalommal csökkentek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken. Az árak az év tizedik hónapjában 0,3 százalékkal csökkentek havi szinten - mutatva az üzemanyagok, a repülőjegyek és a vendéglátó szektor alacsonyabb árait. A szeptemberi adat 0,4 százalékos volt. •
2001. 11. 16. 14:37
Olvasói sztorik