Belföld

[FN, Origo] David Lynch amerikai filmrendezőt választották az idei cannes-i Filmfesztivál zsűrielnökévé - jelentette be Gilles Jacob, a filmfesztivál elnöke. Lynch filmjei közül korábban a Veszett a világ 1990-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálmát, míg 2001-ben a Mulholland Drive című alkotása a forgatókönyvért kapott díjat a fesztiválon.
2002. 01. 11. 15:56
[FN, MTI-Eco] Pénteken rendkívül hektikus áringadozás és nagy forgalom után 11,54 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán. Ez mindössze 3 bázisponttal gyengébb mint a csütörtöki zárás. A kereskedés elején a zloty gyengülése negatívan hatott a forint megítélésére is. A hármas sajtótájékoztató nyomán azonban megfordult a trend és gyors ütemben a forint erősödni kezdett. A piacot megnyugtatta Járai jegybankelnök bejelentése, miszerint az MNB n
2002. 01. 11. 15:51
A gazdaságpolitika vezetői, a "három tenor" egyhangú véleménye szerint a 2001-es esztendő egyértelműen sikeres éve volt a magyar gazdaságnak, és nincs ok abban kételkedni, hogy 2002 is hasonlóan jól alakul.
2002. 01. 11. 15:45
[FN, Origo] Mivel sok helyen nem tartják be megfelelően a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, a tisztiorvosi szolgálat razziázik a különféle intézményekben. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) három-négy fős kommadókat állít fel, amelyek elsősorban az oktatási és egészségügyi intézményeket ellenőrzik majd. Ha azt tapasztalják, hogy nem a kijelölt helyen dohányoznak, akár 100 ezer forintos pénzbüntetést szabnak ki, amit
2002. 01. 11. 15:43
[FN, MTI-Eco] Észtországban a lakosság több mint felének van már mobiltelefonja. Az 1,4 millió lakos több mint 52 százaléka használ mobiltelefont, míg a vezetékes telefonnal rendelkezők aránya csupán 44 százalék. A fő mobilszolgáltatók arra számítanak, hogy a vezeték nélküli telefont használók aránya 2002 végére 60 százalékra emelkedik. A mobilok népszerűségének fő oka a vezetékes hálózat drágasága.
2002. 01. 11. 15:30
[FN, MTI-Eco] Németországban a készpénzes fizetések több mint 90 százalékát már euróban bonyolítják - a német kiskereskedők szövetsége (HDE)adati szerint. A jelek szerint a kiskereskedelemben már normalitássá vált az euró. A fogyasztók is hozzászoktak a január első napján forgalomba került új pénzhez.
2002. 01. 11. 15:28
[FN, MTI-Eco] Drágakövek is díszítik majd a Nokia mobil készülékeinek egyes tagjait, mások pedig részben nemesfémekből készülnek. A finn cég egy angliai leányvállalatot alapított, ahol luxus-mobiltelefonok gyártását kezdik meg januártól. Az új készülékeket Vertu márkanévvel kínálják majd. A 200 fős létszámmal induló cég ékszerészekkel és kézművesekkel is szerződött az új készülékek gyártására.
2002. 01. 11. 15:12
[FN, MTI-Eco] A szakértői becslések szerint tavaly Németországban csökkentek az ipari reálbérek, míg Franciaországban kissé nőttek. A német statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben az iparban 0,4 százalékkal estek vissza a reálbérek éves szinten. Ugyanakkor a francia ipari munkások és alkalmazottak reálbére ebben az időszakban 0,8 százalékkal emelkedett.
2002. 01. 11. 15:04
[FN, MTI-Eco] A pénteki kereskedésben több mint öt százalékkal megugorr a Carrefour árfolyama, miután Európa legnagyobb kiskereskedelmi cége bejelentette, hogy eladásai 5 százalékkal növekedtek a tvalyi negyedik negyedévben, valamint azt is, hogy Francia- és Spanyolországban növelni tudta piaci részesedését. A cég bevételei az előző esztendő hasonló időszakának 20,3 milliárd eurója után 2001-ben 21,3 milliárd euróra emelkedtek.
2002. 01. 11. 14:58
[FN, e-broker] A pénteki kereskedési napon szárnyalnak a blue chipek a Budapesti Értéktőzsdén. A kelet-európai tőzsdék mindenhol optimista a hangulat, a befektetők gazdasági növekedésre és emelkedő vállalati eredményekre számítanak a régióban. A lengyel WIG20 13%-ot, az orosz RTS 12%-ot növekedett az év kezdete óta. A nap fő nyertesei között az oroszországi Yukos és a magyar Matáv szerepel.
2002. 01. 11. 14:54
[FN] Harry Potterrel már öntapadós matricákon is lehet találkozni, miután a Coca-Cola hathetes Harry Potter matricagyűjtő akciót hirdetett. A február közepéig tartó játékban összsen 600 ezer darab, kétszer 2 literes kiszerelésű, visszaváltható Coca-Cola vesz részt. Az összegyűjtött matricákat albumba lehet ragasztani. Az akciós kiszerelést vásárlók között sorsjegyeket osztanak ki, amelyekkel 4 utazás nyerhető az angliai Hogwarts Kastélyba, amely
2002. 01. 11. 14:52
[FN]Az amerikai termelői árak decemberben 0,7 százalékkal csökkentek, a várt 0,1 százalék helyett. A novemberi csökkenés 0,6 százalék volt. A múlt év egészében 1,8 százalékkal estek a termelői árak. Ez az 1986-ban mért 2,3 százalékos csökkenés óta a legnagyobb nagybani árcsökkenés.
2002. 01. 11. 14:47
[FN, Kreatív] A világ legnagyobb reklámköltőjének számító Unilever többmillió dolláros hirdetési és marketingmegállapodást kötött az AOL Time Warner-rel. A megegyezés az online, az on-air és a print médiát egyaránt érinti. A mostani, több évre vonatkozó szerződést már megelőzte egy 1998-as. A friss megállapodás többek közt közös hirdetési programokról és információcseréről szól.
2002. 01. 11. 14:41
[FN, e-kormanyzat.hu] Már látható a fővárosi Uránia mozi megújult, velencei gótikus és mór díszítésű homlokzata, befejeződött a felújítás műemléki része. A tervezett január végi határidőnél azonban később, március végén adják át az új nevén Magyar Nemzeti Filmszínházat. A felújítás költsége 850 millió forint. A műszaki átadás után, március második felében lesz az ünnepélyes megnyitó. Addigra az új műszaki berendezések, ülések is a helyükre kerüln
2002. 01. 11. 14:35
[FN, MTI-Eco] Magyarország a 36. helyen szerepel az ENSZ 1980-1999 között mért, a humánfejlettségi index (HDI) alapján felállított rangsorában. A mutatót befolyásoló életkor hosszát vizsgálva az átalakuló országok egyértelműen a lemaradók között vannak. Magyarország a vizsgált átalakuló országok középmezőnyének felső harmadában található a 71,1 éves születéskor várható átlagos élettartammal.
2002. 01. 11. 14:21
300/C. § Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény Elkövetési mód: a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével, vagy kijátszásával jogosulatlanul lép be a rendszerbe, vagy a jogosultság kereteit túllépve, illetőleg azt megsértve bent marad Büntetés: vétség miatt maximum 1 évi szabadságvesztés E bűncselekmény súlyosabb változata, ha valaki a számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított [...]
2002. 01. 11. 13:56
[FN, MTI] Február 4-től a Blaha Lujza téren felállított ekhós szekéren árusítják a jegyeket a Nemzeti Színház tavaszi előadásaira. Elsőként március 16-án láthatja a nagyközönség Az ember tragédiáját 1500 és 3500 forint közötti jegyáron. A szezon minden előadására ugyanazon az áron lehet jegyet váltani.
2002. 01. 11. 13:45
[FN, Portfolio]A lengyel zloty tegnap délutáni jelentős gyengülése után eséssel nyitotta a mai kereskedést a forint. A reggeli órákban rövid ideig a sáv erős oldalán -10.50%-on is tartózkodott, azonban azóta 11.35%-ig erősödött vissza. A forint gyengülésére szinte azonnal reagált az állampapírpiac, a másodpiaci hozamszintek a reggeli órákban a görbe legrövidebb szakaszát kivéve 5-10 bázisponttal emelkedtek.
2002. 01. 11. 13:30
[FN, MTI-Eco] Idén a közbeszerzések értéke megközelítheti a 800 milliárd forintot, amennyiben a kormány GDP és beruházási előrejelzései megvalósulnak - véli Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. A múlt évben 3791 közbeszerzési eljárásban 582 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés. Így az eljárások száma 4, összesített értéké pedig 26 százalékkal volt magasabb mint 2000-ben. Egy-egy eljárásban átla
2002. 01. 11. 13:09
[FN, MTI-Eco] A Gazdasági Minisztérium pénteken közzétett előrejelzése szerint várhatóan 3,5-4%-kal nő Magyarország GDP-je 2002-ben , míg az éves átlagos infláció 5,3-5,5% lesz. A minisztérium idén 8-10%-os exportnövekedéssel, a beruházások 7-8%-os bővülésével, és a lakossági fogyasztás 4-4,5%-os emelkedésével számol. Az 5,3-5,5%-os éves átlagos infláció, amely év végére 4,3%-os fogyasztói árindexet jelent, az üzleti szféra 8-10,5%-os bruttó átla
2002. 01. 11. 12:45
[FN] A British Airways (BA) Nagy-Britanniában beindította a szeptember 11-ét követő első nagy reklámkampányát. Az ötmillió fontos kommunikáció célja, hogy visszacsalogassa az utasokat. A BA-nak évtizedek óta nem ment ennyire rosszul, mint a terrortámadás utáni időkben, amikor a rossz gazdasági helyzet és a terrorista támadások hatására jelentősen csökkent az utasok száma. A BA szeptember közepán világszerte leállította kampányait, mivel úgy vélte
2002. 01. 11. 12:44
A festményárverésekről a mind feljebb kúszó árak miatt kiszoruló, ám változatlanul jó ízlésű középréteg érdeklődése az elmúlt időszakban az egyedi és sokszorosított grafikák felé fordul.
2002. 01. 11. 12:01
Olvasói sztorik