Belföld

Az itthon az ismeretlenség homályába burkolózó Colorfront neve nemzetközi berkekben jól cseng: a cég által fejlesztett szoftverrel készült többek között A Gyűrűk Ura trilógia filmváltozatának színezési utómunkálata is.
2002. 02. 17. 12:00
A Volkswagen végérvényesen kilép a tömegautókat készítő gyártók köréből a Phaeton piacra dobásával. A Phaetonnak olyan nagy múltú ellenfelekkel kell majd megküzdenie, mint a Mercedes S-osztály vagy a BMW 7-es sorozata.
2002. 02. 16. 12:00
Ismét elszakadt a világ leghoszszabb óceán alatti távközlési kábele . A SEA-ME-WE3 optikai szálas, nagy teljesítményű kábel Ausztráliát, Ázsiát köti össze Európával. A víz alatt húzódó, 24 ezer mérföldes, azaz 39 ezer kilométeres egyenlítőnyi távközlési kábelt először 2000 őszén vágta át egy halászhajó, majd a kijavított vezetéket tavaly szeptemberben egy másik bárka tette üzemképtel
2002. 02. 16. 09:32
Az enronitisznek keresztelt tőkepiaci járványnak a jelek szerint mára egész iparágat sikerült megfertőznie . Az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított több, a telekommunikációs szektor nagyágyújának számító szolgáltatónál. A vád: a cégek a '90-es években folyamatosan bevételként tüntették fel a hálózati kapacitás-blokkok körkörös adásvételéből származó jövedelmeket, mesterség
2002. 02. 16. 09:26
Aki péntekig nem váltotta át a megszűnő európai valutáit, annak Magyarországon erre már csak néhány banknál és egy pénzváltónál nyílik lehetősége . A hitelintézetek hétfőtől csak a bankjegyeket fogadják el, az érméket nem. A bankok, a pénzváltók és a Magyar Posta pénzváltási joggal felruházott fiókjai február 15-éig voltak kötelesek átváltani a megszűnő európai valutákat.
2002. 02. 16. 09:21
Energiaszállítóként és felvevőpiacként Oroszország kiemelt helyet érdemelne a magyar külgazdasági stratégiában , ám a kapcsolatok fejlődését számos tényező akadályozza. Az 1998-1999-es mélypont után nem sikerült új lendületet adni a kereskedelemnek, a mérleg a magyar oldalon aránytalan. •
2002. 02. 16. 09:19
Világtendencia a társasági adó csökkentése - derül ki a KPMG auditorcég 68 országban végzett felméréséből . Az idén több EU-tagállam mérsékelte az adószintet. Tavaly még a magyarországi - az idén is változatlan - 18 százalékos társasági adó volt a legalacsonyabb a fejlett államok körében. Az EU tagállamainak átlagos adószintje az idén 32,53 százalékra mérséklődött a tavalyi 33,68 szá
2002. 02. 16. 09:13
Az MSZP "a jóléti rendszerváltás programjában" öt-hat százalékos gazdasági növekedést és öt százalék alatti inflációt ígér . A szocialisták egyszerűsített vállalkozási adót vezetnének be, így a kisebb társaságok számára is választható lenne az átalányadózás, melynek mértéke tízmillió forintos éves árbevétel alatt 15 százalékos lenne. Az MSZP kormányra kerülése esetén négyéves "költsé
2002. 02. 16. 09:09
"Ha kell, bíróság előtt fogom bebizonyítani, hogy soha életemben nem jártam még Debrecenben, így nem is parkolhattam ott szabálytalanul!" - közölte felháborodottan tudósítónkkal az a szombathelyi autós, aki az elmúlt napokban - sok ezer társához hasonlóan - fizetési felszólítást kapott a Centrum Parkoló Kft. megbízásából. Rajta kívül még sokan háborognak a cég eljárása miatt, ám a k
2002. 02. 16. 09:04
[FN, MTI-Eco] Távozik Horváth Pál, a PanTel Rt. vezérigazgatója február 15-ei hatállyal eddigi tisztségéből - közölte a részvénytársaság pénteken. A PanTel vezérigazgatói tisztét ezután Törő Csaba, az eddigi operatív vezérigazgató tölti be. Horváth Pál a PanTel 1998. évi alapítása óta vezette a társaságot. Posztjától a tulajdonosokkal való megegyezés útján válik meg.
2002. 02. 15. 16:33
Eljön majd az a morózus nap, amikor az "50 ok, amiért egy robot jobb szerető a férfinál" című közismert e-mailen nem nevetgélünk fennhangon. Buja szex a háztartásban - amikor már nem él férfi a föld kerekén.
2002. 02. 15. 15:55
[FN, MTI-Eco] Januárban 0,1 százalékkal nőtt a termelői árindex az Egyesült Államokban . Az élelmiszerek és energiahordozók nélkül számolt nagybani árszint 0,1 százalékkal csökkent. Az előzetes konszenzus 0,2 százalékos átfogó és 0,1 százalékos maginflációt jósolt termelői szinten a múlt hónapra.
2002. 02. 15. 15:34
[FN, MTI-Eco] Az osztrák Austrian Airlines utasforgalma a charterjáratok forgalmával együtt januárban az előző év első hónapjához képest 3,2 százalékkal 534.133-ra csökkent . A charterjáratok utasainak száma 12 hónapos összevetésben 1,9 százalékkal 43808-ra, a menetrendszerinti járatok utasforgalma pedig 3,3 százalékkal 490.325-re esett vissza januárban. Az utasszállító gépek kihasználtsága januárban 1,8 százalékponttal 62,1 százalékra csökkent a
2002. 02. 15. 15:15
Tovább folytatódik a már-már szappanoperához hasonlító Enron-ügy. A legutóbbi fejlemények szerint elképzelhető, hogy Kenneth Layt félrevezették, ezért nem vette észre már tavaly nyáron, hogy baj van.
2002. 02. 15. 15:05
[FN, MTI-Eco] Belgium új légitársasága SN Brussels Airlines néven kezdi működését - jelentette be pénteken Rob Kuypers vezérigazgató. A tavaly csődbe ment Sabena légitársaság DAT nevű leányvállalatából magántőkével alakult új légivállalat a Sabena csődgondnokaitól megvásárolta a világoskék alapon rajzolt hosszúkás S betűt mint emblémát, és megtartotta Sabena járatok SN kódját is. A változás nem máról holnapra zajlik le látható formában: az új né
2002. 02. 15. 14:46
[FN] Hasonlóan a hazai bankok többségéhez az Inter-Európa Bank is jó évet zárt 2001-ben : 1,23 milliárd forintos konszolidált adó előtti eredménye 88 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A javulásban meghatározó szerep jutott a jutalék jellegű bevételek több mint 16 százalékos növekedésének, valamint a céltartalékok és veszteségleírások közel 50 százalékos (mintegy 500 millió forintnyi) csökkenésének. Az eredményeket ugyanakkor rontotta
2002. 02. 15. 14:14
Az Inter-Európa Bank tavalyi jó eredménye jelentős részben a lakossági üzletágnak köszönhető. A vállalati ügyfelek egyötöde mikro-, közép- és kisvállalkozás. A vezérigazgató arra számít, átmeneti év lesz az idei.
2002. 02. 15. 14:10
[FN, MTI-Eco] A General Motors konszern az AvtoZAZ-Daewoo ukrán-délkoreai vegyesvállalat fő gyárában kíván Opel Astra gépkocsikat összeszerelni . Az Unian hírügynökségnek a vegyesvállalat sajtóosztályától származó értesülése szerint a cég zaporizzsjai gyárában szerelnének össze Opel Astrákat, illetve gyártanának egyes fődarabokat. Jevhen Kaszacsov, az AvtoZAZ-Daewoo sajtóosztályának vezetője megerősítette az értesülést. Elmondta: évek óta folynak
2002. 02. 15. 13:56
[FN, MTI-Eco] Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala tájékoztatja a budapestieket, hogy a Fővárosi Illetékhivatal székhelye 2002. február 25-től megváltozik: • Címe: Budapest, XIV. kerület, Hungária krt. 179-187. • Levelezési címe: 1590 Budapest Pf.: 33 • Telefonszáma: 467-7600 A Fővárosi Illetékhivatal ügyfélfogadása a hivatal költözése miatt, 2002. február 25-től 2002. március 1-jéig
2002. 02. 15. 13:30
[FN, MTI-Eco] Az Első Pesti Telefontársaság Rt. (EPT) az elmúlt évet 214 millió forint adózott veszteséggel zárta , szemben az egy évvel korábbi 2 milliárd forint nyereséggel - közölte a társaság a Magyar Tőkepiac pénteki számában. A nem auditált adatok szerint a társaság tavaly 951 millió forint nettó árbevételt ért el, ami 23,1 százaléka az egy évvel korábbi 4,1 milliárd forintnak. A magyar számviteli elvek (HAS) alapján készült eredménykimutat
2002. 02. 15. 12:38
[FN, MTI-Eco] A Széchenyi-terv térségi elektronikus portálok és piacok fejlesztését segítő pályázataira 2001-ben 270 millió forintot ítélt meg a Gazdasági Minisztérium (GM) - közölte Cséfalvay Zoltán, a tárca helyettes államtitkára. A regionálisan szerveződő gazdasági hálózatok internetes összekapcsolódását segítő tenderről a helyettes államtitkár elmondta: a tavaly beadott 49 pályázatból eddig 34-et bíráltak el, közülük 18 nyert támogatást. A m
2002. 02. 15. 12:10
Olvasói sztorik