[FN] Hasonlóan a hazai bankok többségéhez az Inter-Európa Bank is jó évet zárt 2001-ben : 1,23 milliárd forintos konszolidált adó előtti eredménye 88 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A javulásban meghatározó szerep jutott a jutalék jellegű bevételek több mint 16 százalékos növekedésének, valamint a céltartalékok és veszteségleírások közel 50 százalékos (mintegy 500 millió forintnyi) csökkenésének. Az eredményeket ugyanakkor rontotta a költségek 13 százalékos növekedése. A lakossági betétek 56 milliárd forintos állománya pedig 28 százalékos bővülést mutat. A bank összesen 45 ezer ügyfelet számlált e körből, ami 31 százalékos bővülést takar a 2000-es esztendőhöz képest. A pénzintézetnek tavaly 7,5 ezer vállalati ügyfele volt, közülük majd másfél ezer olyan mikro-, közép- és kisvállalkozás, amelyekkel az év közepén induló partnerszámla-akció keretében kerültek kapcsolatba. Az elektronikus bankolás egyik úttörőjének számító Inter-Európánál az alapvető pénzügyi műveletek mintegy 80 százalékát intzték tavaly az ügyfelek elektronikus csatornákon keresztül.
Ajánlott videó
- 03:33 Meghalt Don Nelson, az NBA egyik legnagyobb hatású edzője
- 23:45 „Nem tudtuk a teljes mérkőzésen át fenntartani a kívánt szintet” – megint kétgólos vezetésről kapott ki a Liverpool
- 22:01 „Ha valami olyat mondasz, nem eltiltanak, hanem lecsuknak” – a Nyíregyháza edzője majdnem nekiment a bírónak a lefújás után
- 21:45 Videó: A Dunát átúszva juthatott el a Kossuth térig a belvárosba tévedt vaddisznó
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 20:57 Tovább pusztítanak az erdőtüzek Európában: Spanyolországban nyolcezer hektár lángol – videó
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 20:15 „Életem első fejesgólja volt” – a 39 éves Dzsudzsák döntötte el a keleti rangadót
- 20:13 Lezárták az M6-os autópályát Szekszárdnál egy kigyulladt gépkocsi miatt
- 20:06 Este 6 után drágul a sör a Szigeten, és a gyrostál is 6000 forint fölött: megnéztük az árakat
- 20:00 „A forró levegő ólomsúllyal feküdt rá mindenre” – hogyan túrázzunk nyári melegben?
- 19:39 Sebestyén Balázs ritka betekintést adott a magánéletébe: 17 éves fiával az oldalán lépett színpadra
- 19:15 Két gyerek elkötött egy autót, majd elütöttek egy kutyát sétáltató nőt Kaliforniában
- 19:09 A Tiszába fulladt egy férfi Tiszakécskénél
- 19:01 Ez a cserje kiválóan bírja a szárazságot, a tuja helyett ezt ajánlják a kertészek
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 14:46 „Az idők végezetéig támogatni foglak” – Ariana Grande bátyja megszólalt a testvére visszavonulásáról
- 22:01 „Ha valami olyat mondasz, nem eltiltanak, hanem lecsuknak” – a Nyíregyháza edzője majdnem nekiment a bírónak a lefújás után
- 13:46 Meghalt egy sportoló a nagyatádi triatlonversenyen
- 21:45 Videó: A Dunát átúszva juthatott el a Kossuth térig a belvárosba tévedt vaddisznó
- 13:57 „Valaki évekre visszamenőleg az összes rendszerellenes posztomra rakott egy nevetős fejet” – így söpörték szőnyeg alá az oktatási rendszer krízisét az Orbán-rezsimben
- 18:07 „Oktatóvideóba illik, olyan egyértelmű volt” – a Fradi nem kapott meg egy 11-est a Real ellen
- 19:09 A Tiszába fulladt egy férfi Tiszakécskénél
- 13:09 A meccs, amivel mindenki nyert – képeken a Fradi–Real Madrid
- 19:15 Két gyerek elkötött egy autót, majd elütöttek egy kutyát sétáltató nőt Kaliforniában
