Belföld

[FN, MTI-Eco] Mégsem hallgatja meg az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatóságának elnökjelöltjét és vezérigazgatóját. A szocialista képviselők nem jelentek meg a bizottság rendkívüli ülésén, és Mészáros Tamás elnökjelölt, valamint Kamarás Miklós vezérigazgató levélben értesítette a bizottság elnökét, hogy nem kíván az ülésen részt venni.
2002. 05. 30. 11:12
[FN] Az angliai és walesi áramhálózat tulajdonosa és működtetője, a National Grid Group Plc. veszteséget szenvedett el a 2002-es pénzügyi évében, miután világszerte leírta a telekommunikációs üzleteinek értékét. A társaság nettó deficitje 493 millió font volt (721 millió dollár), szemben a korábbi 664,2 millió fontos nyereséggel. A mostani 32,3 pennys részvényenként veszteséghez képest tavaly 43 pennys hasznot hoztak az értékpapírok. A cég 754,5
2002. 05. 30. 11:00
[FN] Több mint 15 hónapja nem volt ilyen erős az euró a dollárhoz képest, miután egyes számítások szerint az amerikai gazdaság lassabban jön majd lendületbe, melynek következtében a befektetők inkább Európát preferálják majd. Egy euró most 93,87 amerikai centet ér, amit 2001 februárja óta a legjobb eredménynek számít. Az elmúlt hónapban az eurózóna közös fizetőeszköze 4,1 százalékot javult az Egyesült Államok hivatalos pénznemével szemben. A várt
2002. 05. 30. 10:46
[FN] A South African Breweries Plc. 5,6 milliárd dollárért vásárolja fel a Miller Brewering sörvállalatot a Philip Morristól, ezzel a világ második legnagyobb sörfőzőjévé lépve elő. A társaság 3,6 milliárdot fizet részvényben, és 2 milliárdot adósság átvételében - nyilatkozta Graham Mackay vezérigazgató. Mackay úgy véli, több mint két évtized visszaesést követően újra növelni tudja a Miller piaci részesedését, amelyet leginkább a rivális Anheuser
2002. 05. 30. 10:35
[FN, MTI-Eco] A cseh Állami Atombiztonsági Hivatal szerda este engedélyezte a dél-csehországi temelíni atomerőmű második reaktorában is a láncreakció elindítását - közölte Dana Drábová, az Állami Atombiztonsági Hivatal elnöke. Milan Nebesár, az atomerőmű szóvivője elmondta: most haladéktalanul előkészítik a második reaktorblokk indítását. Az indítás után mintegy húsz órával elkezdődik a reaktorban a maghasadás, vagyis az energiatermelés. A másodi
2002. 05. 30. 10:26
A csatlakozási tárgyalásokat később elkezdett jelölt országokban rosszabbak az innovatív vállalkozások lehetőségei, mint a térség többi államában - figyelmeztet most közzétett helyzetelemzésében az Európai Bizottság. A brüsszeli szakértők korábban Magyar-, Lengyel- Cseh-, Észtországot, Ciprust és Szlovéniát vették górcső alá, most pedig Lettországgal, Litvániával, Bulgáriával, Románi
2002. 05. 30. 10:18
Az előző év azonos időszakához képest árbevételét 26, adózás előtti eredményét pedig 33 százalékkal emelte a Pannon GSM Rt. az idei első negyedévben - ismertette Kubatov János, a cég pénzügyi és stratégiai igazgatója. A mobiltelefon-szolgáltató az első három hónapban 35,5 milliárd forintos bevétel mellett 5,1 milliárdos nyereséget ért el. Pénzügyi költségei 31 százalékkal emelkedtek,
2002. 05. 30. 10:15
[FN, BBC] A jugoszláv parlament Belgrádban ma szavaz arról a megállapodásról, mely a gyakorlatban a Jugoszláv Föderáció végét jelentené és jóval lazább kapcsolatokat eredményezne Szerbia és Montenegró között. Mindkét köztársaság kormánya korábban már ratifikálta az egyezményt. A BBC belgrádi tudósítója szerint a jelek arra mutatnak, hogy a belgrádi szövetségi parlament többsége is a megállapodás mellett van, ám egyes szerb politikusok ellenzik a
2002. 05. 30. 10:11
Csütörtökön 8162,52 ponton nyitott a BUX. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 82,97 pontos, azaz 0,70 százalékos veszteség után 11 770,03 ponton állt a kereskedés végén. Az elektronikus Nasdaq piac technológiai részvényekkel telített Composite Indexe 27,78 pontos, 1,68 százalékos eséssel 1624,39 ponton, a New York-i értéktőzsde 30-as Dow Jones iparvállalati átlaga 58,54 pontos,
2002. 05. 30. 10:10
Az osztrák kormány - legalább fél évvel - július elsejére hozta előre a dohánytermékek adójának megemelését, így igazodva egy hosszabb ideje érvényben lévő brüsszeli irányelvhez. Egy doboz cigaretta ára például 15 centtel fog emelkedni, a befolyó - éves rátán számított - mintegy 80-85 millió eurós többletet a jobboldali koalíció az egészségügyi rendszer korszerűsítésére fordítja. A k
2002. 05. 30. 10:08
Bleszity János válthatja fel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) élén Bakondi Györgyöt. Az Index című internetes lap szerint Lamperth Mónika, a Belügyminisztérium hét elején kinevezett új vezetője meneszteni készül a polgári védelem és a tűzoltóság összevonásával létrehozott OKF főigazgatóját, aki megalakulása óta vezeti a szervezetet. A hírrel kapcsolatban Dobson Tibo
2002. 05. 30. 10:04
Elkészült annak a kormányrendeletnek a tervezete, amely kötelező érvénnyel szabná meg, hogy a hazai bankfiókokban a jövőben minimálisan milyen biztonsági feltételeket kell teljesíteni - tudta meg a Világgazdaság. Ezzel párhuzamosan a bankbiztonság átfogó szabályozását célzó egyeztetések is folytatódnak, amellyel kapcsolatban az érintett felek a jövő héten ülnek le ismét tárgyalni. A
2002. 05. 30. 10:01
A parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint 80-100 milliárd forintra van szükség a nemzeti népegészségügyi program megvalósítására, ami magában foglalja a szűrővizsgálatokhoz szükséges orvosi eszközök beszerzését is. Vojnik Mária a Világgazdaságnak elmondta: azért sürgős az erről szóló országgyűlési határozat konszenzussal történő elfogadása, hogy a jövő évi köl
2002. 05. 30. 09:57
Politikai szempontból az EU-tagországok lakosságának túlnyomó többsége fontosnak érzi a bővítést, ám konkrét gazdasági előnyökre csak kevesen számítanak az új államok felvétele kapcsán. Az Eurobarometer legfrissebb felmérésében megkérdezettek több mint 60 százaléka egyetért azzal, hogy a bővítés biztosítja a kontinens békéjét, illetve politikailag erősíti az uniót. Arra ugyanakkor tí
2002. 05. 30. 09:45
Már az őszi parlamenti ülésszakra vonatkozó javaslat tervezetét terjeszti ma elő Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke. Eszerint a Tisztelt Ház ugyan minden héten tartana plenáris ülést, ám tényleges szavazásra csak minden második héten kerülne sor. Ez a lehető legelőnyösebb megoldást kínálhatja a koalíciónak. •
2002. 05. 30. 09:42
Csak az ősz hozhat valami reményt a hazai hirdetési piacon - véli több jelentős reklámügynökség. Egybehangzó vélemények szerint megfontolt a költés is, bár változatlanul kevés a folyamatokat tényszerűen érzékeltető adat. Tavaly 31,5 milliárd euró esett ki a német hirdetési piacról, és nem jobbak az idei kilátások sem - jelentette be a német reklámszövetség (ZAW). Ezzel az ország rekl
2002. 05. 30. 09:40
[FN, MTI-Eco] Egy csaknem egész éjjel tartó igazgatósági ülésen a Vivendi Universal média- és közszolgáltató konglomerátum új ellenőrző bizottságot ültetett a sokat bírált Jean-Marie Messier, a cég vezérigazgatójának nyakába. Az ülésről a parázs hangulaton kívül nem sok szivárgott ki, így továbbra sem világos, miként kívánja adósságait csökkenteni a francia-amerikai médiaóriás. A párizsi székhelyű Vivendi frissen megalakult "kormányzó bizottságát
2002. 05. 30. 09:37
A Világgazdaság információi szerint mintegy tíz önkéntes nyugdíjpénztár tervezi a választható portfóliók bevezetését. Ezzel a tagoknak lehetősége lesz arra, hogy maguk válasszák meg a nekik megfelelő kockázati szintet. Az új forma néhány éven belül átalakíthatja a most 1,2 millió tag 300 milliárd forintjával rendelkező piacot. •
2002. 05. 30. 09:37
[FN, MTI-Eco] Irak 6,6 milliárd dolláros bevételre tett szert 1997 és 2001 között az ENSZ-szankciókat megkerülő illegális olajeladásokból, valamint az olajat élelmiszerért program keretében a közel-keleti országba árukat szállító vállalatokra kirótt pótlólagos illetékekből. Ezt az amerikai kongresszus számvevőszéki hivatala állapította meg jelentésében. A dokumentum szerint az olajeladásból befolyt pénzt Bagdad alapvetően az ENSZ-szankciók miatt
2002. 05. 30. 09:27
[FN, MTI-Eco] A cseh kormány szerdán úgy döntött, hogy őszre halasztja a 24 vadászgép tervezett vásárlásáról szóló szerződés aláírását - jelentette be szerdán, a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten a közép-csehországi Cáslavban Milos Zeman kormányfő. A cseh kormány korábban arról határozott, hogy a hadsereg számára 24 Jas-39 Gripen típusú vadászgépet vásárol a brit-svéd BAE Systems/Saab konzorciumtól. A szerződést június 30-án kellett volna alá
2002. 05. 30. 09:20
[FN, MTI-Eco] A német kancellár szerint egyetlen majdani új EU-tagnak sem kell attól tartania, hogy nettó befizetőként kezdi uniós tagságát. Gerhard Schröder Cottbusban, az EU-bővítésről rendezett szerdai konferencián azt mondta: nem hiszi, hogy az új tagországok bármelyike is nettó befizetője lesz a közös EU-kasszának. - Úgy kell elrendezni a dolgokat, hogy ez ne történhessen meg - fogalmazott a kormányfő. Schröder elsősorban a lengyel miniszter
2002. 05. 30. 09:03
Miként négy évvel ezelőtt, most sem tisztelték a kormányra került pártok a rendszerváltáskor meghúzott határvonalat a politikai és a gazdasági tisztségek között. A Medgyessy-kormány által a napokban felmentett minisztériumi munkatársak többsége idén kapta meg a számos anyagi garanciával járó főtisztviselői kinevezést.
2002. 05. 30. 08:46
Nagy valószínűséggel a kriminalisztika egy kevésbé ismert szakágát, a profilalkotást is igénybe veszik a móri gyilkosságban folyatott rendőrségi nyomozásban. Az Egyesült Államokban évtizedek óta alkalmazott eljárás többször vezette különösen kegyetlen bűnözők, sorozatgyilkosok nyomára a rendőrséget. A magyar szakemberek néhány évvel ezelőtt sajátították el a profilalkotás tudományát.
2002. 05. 30. 08:44
Illegális fegyverkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi csoportot irányított Magyarországról Észak-Korea budapesti nagykövetségének egyik diplomatája. A férfit a magyar hatóságok még 2000 decemberében kiutasítottak az országból - adta hírül a TV2 híradója. Han Csong Il a képviselet kereskedelmi osztályát vezette, és a KNDK hírszerzése számára is dolgozott. A diplomata "számláján" több
2002. 05. 30. 08:36
Olvasói sztorik