Belföld

(FN) A gazdaság gyengélkedése ellenére jól indult az idei turisztikai idény Törökországban . Az ágazati miniszter közölte, hogy az év első három hónapjában már 1,3 millió látogató kereste fel az országot, ami 15 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Nem jó hír a turistáknak, hogy a török kormány az idén mintegy 50 százalékos inflációval számol, és a gazdasági növekedést is legfeljebb egy százalékosra teszik. A borúlátóbb e
2001. 04. 13. 13:01
(FN, MTI-Eco) Többségi részesedést szerzett a román Banca Agricolában az osztrák Raiffeisen Zentralbank . A megállapodást csütörtökön este írták alá, a megerősítésre április 20-án kerül sor. A Banca Agricola Románia harmadik legnagyobb bankja, 226 fiókkal, mintegy 3600 dolgozóval és 362 millió eurónak megfelelő mérlegfőösszeggel. A Raiffeisen Zentralbank a Romanian American Enterprise Funddal együtt február elején jelentette be, hogy érdeklődik a
2001. 04. 13. 12:24
(FN, MTI-Eco) A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke túlságosan hosszúnak tartja a felvételre váró országok számára az Európai Unió által javasolt 5+2 éves átmeneti időszakot az EU munkaerőpiacára való belépésre . Peter Wiess úgy véli: megalapozatlanok azok a félelmek, hogy az olcsóbb munkaerő elárasztja az EU-országokat, hiszen szociológiai felmérések már megmutatták, hogy az EU térségének munkahelyei iránt érdeklődő kelet-európaiak sz
2001. 04. 13. 12:17
(FN) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elemzők előrejelzése szerint felfelé mozgott délelőtt, jelenleg 6947 ponton áll . A TVK tovább folytatja szárnyalását: a korábbi napok erőteljes növekedése pénteken sem állt meg. Délben a papír elérte a 4450 pontot, amely eddig közel 3 és fél százalékos erősödét jelent. A Rába papírjai hasonlóan jól teljesítenek - valószínűleg a kedvező 15 százalékos osztalékjavaslat hatására. A nemzetközi tőzsdék -
2001. 04. 13. 12:00
Az internet számos kutató szerint a hagyományos médiumok eltűnéséhez vezet. Elképzelhető, hogy 5-10 év múlva a fogyasztók egyetlen berendezés segítségével válogatnak majd a mindent kínáló "média-salátabárban".
2001. 04. 13. 12:00
(FN, MTI) A japán kormány április havi jelentése szerint a szigetország gazdasága gyengül, és a kilátások sem túl jók . Az áprilisi előrejelzésben immár a harmadik egymást követő hónapban fest Tokió borúlátó képet a gazdaság állapotáról és kilátásairól. Bár a gazdaság tovább halad a kilábalás irányába, a termelőüzemek és bányák lassuló kibocsátása, valamint a zsugorodó vállalati befektetések korlátozzák ennek igazi esélyét, és az exportnövekedés
2001. 04. 13. 11:51
(FN, MTI-Eco) A Borsodchem részvényeit április 17-től jegyzik a Newex-en . A zömmel közép-kelet-európai papírokkal kereskedõ bécsi Newex (New Europe Exchange) tőzsde bejelentése szerint ugyancsak április 17-től a KGHM Polska Miedz lengyel réztermelő részvényei is a bécsi tőzsdére kerülnek. A Newex alakulása előtt is már sokan tartottak attól, hogy az új szakosított tőzsde elvonja a tőkét más országok részvénykereskedelmétől. Kezdetben, az
2001. 04. 13. 11:36
(FN, Prim) Az olasz Tiscali internetszolgáltató 77,1 millió euróért megveszi a német távközlési szolgáltató, a Viag Interkom internetrészlegét, a Planet Interkomot . Az ügyletben 15 millió eurót készpénzben fizetnek, a vételár többi részét pedig 4,142 millió új kibocsátású Tiscali-részvénnyel fedezik. A Tiscali a vétellel hatmillió aktív ügyfelet és 2,8 milliárd perces havi internetforgalmat szerez, így ezzel Németország negyedik legnagyobb inter
2001. 04. 13. 11:34
(FN, Prim) A korábbi megrendelések és a költségcsökkentő program segítették hozzá az amerikai General Electric óriásvállalatot ahhoz, hogy az idei év első negyedében 16 százalékkal nagyobb bruttó nyereséget könyvelhetett el az egy évvel korábbinál. A nettó nyereség azonban kissé csökkent. A vállalat teljes bevételei csupán félmilliárd dollárral (azaz 2 százalékkal) lettek nagyobbak 2000. első negyedévénél, megközelítve így a 30,5 milliárd dollár
2001. 04. 13. 11:15
(FN, Prim) A 77,5 százalékban a holland KPN távközlési társasághoz tartozó német E-Plus mobilcég 20 banktól összesen 2,5 milliárd euró értékben vett fel hitelt . A KPN csütörtökön közölte, ebből 1,5 milliárd eurót a már folyó fejlesztések finanszírozására fordítanak, a maradék pedig mobilhálózatok kiépítéséhez szükséges. Ezzel az E-Plus üzleti tervét a jelenlegi GSM-hálózatok és a harmadik generációs UMTS-mobilhálózatok tekintetében is teljes egé
2001. 04. 13. 11:08
(FN, Prim) A Big Fish Kft. két vezetőjének tragikus autóbalesetét követően a cég élére új vezetők kerültek Rácz Kristóf és Barcsay Erik személyében , akik a Big Fish Kft. régi munkatársai. A Big Fish a mai nappal indította el két, korábbról már ismert portáljának továbbfejlesztett változatát. A mobil.big.hu néven ismert mobilportál új néven, új címmel és új szolgáltatásokkal 900.hu-ként (
2001. 04. 13. 10:57
(FN, NSZ) Gyémántcsiszoló manufaktúrát létesít Szentendrén a haifai székhelyű Caprice nemzetközi vállalatcsoport . Arik Herman ügyvezető igazgató szerint négymillió dolláros befektetésről van szó. Az új üzem júniusban nyílik. A manufaktúrában nemcsak gyémántcsiszo-lással és ékszerkészítéssel foglalkoznak majd, hanem termékeiket helyben meg is lehet vásárol-ni. Mindemellett állandó kiállítás mutatja be a magyarországi ékszerkészítés történetét. A
2001. 04. 13. 10:52
(FN, MTI-Eco) A Gazdasági Minisztérium elemzése szerint a magyarországinál magasabb foglalkoztatási rátát az Európai Unió országaiban több részmunkaidős dolgozó alkalmazásával érik el , viszont a teljes munkaidőre átszámított uniós mutató már alig haladja meg a magyart. Az átszámítás nélkül megállapítható, hogy a közösségben a 15-64 éves népesség 62,1 százaléka foglalkoztatott. Amennyiben viszont a részmunkaidősöket is a teljes munkaidő szerint s
2001. 04. 13. 10:34
(FN) A BUX 27,93 pontos emelkedéssel 6927,4 ponton nyitott . Tabányi Mónika, a Concorde Értékpapír Rt. elemzje szerint a forgalom az idei legalacsonyabb, január 2-i értékhez közelít majd, vagyis alig haladja meg a 2 milliárd forintot. Az amerikai piacok csütörtöki áremelkedése miatt enyhén emelkedő árakat prognosztizált a Concorde szakértője. Nagy Péter, a Takarék Bróker Rt. üzletkötője szintén kevesebb mint öt milliárd forintos forgalomra számít
2001. 04. 13. 10:19
Javulnak a tőzsdemutatók (+1). Veszélyben a gyógyszertárak (-1). Új Malév-stratégia (-1). Gyorsan kárpótolják a külső üzletrészek tulajdonosait (-1). Javult az államháztartás mérlege (+1). Pirosban a Figyelő Barométer.
2001. 04. 13. 10:05
(FN) 963 millió euróra nőtt a februári francia külkereskedelmi mérleg szezonálisan kiigazított többlete - közölte előzetes adatok alapján az ország pénzügyminisztériuma. Felülvizsgálták a januári számadatokat is, eszerint az év első hónapjában a többlet az előzetesen közölt 294 millióval szemben csak 190 milllió euró volt.
2001. 04. 13. 09:43
(FN) A Japan Telecom, pénteken bejelentette, hogy J-Phone nevű mobildivíziója leányvállalatokban lévő részesedéseket ad el a British Telecommunications Plc-nek . A J-Phone 54 százaléka van a Japan Telecom (JT) kezében, 26 százalékkal rendelkezik benne a Vodafone Group és 20 százalékkal a BT.
2001. 04. 13. 09:37
(FN) Ma zárva tart a világ legtöbb nagy tőzsdéje! Sem Frankfurtban, sem Párizsban, sem Londonban sem pedig az USA-ban nem kezdik meg a kereskedést pénteken . Az ünnepek előtt változatos képet mutattak az indexek: az FTSE 5766,60 pontra csökkent, a CAC-40 5372,71-re emelkedett a csütörtöki zárásra, míg a DAX fél órával zárás előtt 0,88 százalékos pluszban volt. A Nasdaq Composite Index 62,48 ponttal, azaz 3,29 százalékkal növekedett, és végül 1961
2001. 04. 13. 09:21
(FN) Az előző évihez hasonlóan magas, 14,5 százalékos osztalékkal örvendezteti meg részvényeseit a Mátrai Erőmű Rt. A Rába Rt. igazgatósága közölte, hogy 1000 forintos névértékű részvényei után 15 százalékos osztalék kifizetésére tesz javaslatot a társaság közgyűlésén. A cég adózás előtti eredménye 4 milliárd forint volt 2000-ben.
2001. 04. 13. 09:00
(FN, MN) Együttműködési megállapodást kötött tegnap az AXA Colonia Biztosító Rt., az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. és a Concorde csoportba tartozó Ingatlanhitel Plusz Szolgáltató Kft. Az együttműködés keretében az FHB államilag támogatott, a piacon legalacsonyabb kamatú lakáshiteleit összekapcsolják az AXA lépcsőzetes kifizetésű életbiztosítási termékeivel.
2001. 04. 13. 08:54
(FN, MH) Elképzelhető, hogy az idén akár 45-50 százalékkal is megnövelik a hazai cukorrépa-termőterületet annak hatására, hogy a gyárak a tavalyi 53 ezer hektárral szemben idén már 75-80 ezer hektárra kívánnak szerződni. A növekedés oka az, hogy tavaly csak sok éves cukortartalékokkal együtt sikerült fedezni a hazai szükségleteket, mert a szélsőséges időjárás miatt a vetésterület egy része kipusztult, így kevesebb cukorrépa termett. Tavaly a gyá
2001. 04. 13. 08:42
(FN, NSZ) A Dunaferrnek 7-9 milliárd forintos tőkebevonásra lenne szüksége - jelentette ki Tóth László vezérigazgató csütörtökön az Országgyűlés gazdasági bizottságának ipari és kereskedelmi albizottsági ülésén. A dunaújvárosi kihelyezett ülésen a politikusok tájékozódtak az elmúlt három hónap történéseiről, valamint arról is információkat gyűjtöttek, hogy mi várható a jövőben. A vezérigazgató elmondta, hogy a vállalatcsoport tavaly 7,3 milliárd
2001. 04. 13. 08:30
(FN, NSZ) A Marks & Spencer és a Danone dolgozói tüntettek csütörtökön Párizsban a tömeges elbocsátások miatt. Az M&S ügyében már döntést is hozott a párizsi fellebbviteli bíróság, amelyben megfogalmazza, hogy a brit cég megsértette a munkaügyi törvényt, amikor 1700 francia dolgozóját értesítette az év végéig végrehajtandó leépítésekről. A multinacionális vállalat Európa-szerte mintegy 4400 munkahelyet készül felszámolni, de mindezek előtt részl
2001. 04. 13. 08:18
(FN, VG) A befektetési szolgáltatók nagyobb forgalmat remélnek attól, hogy a jelenlegi alacsony árakon felvásárlási célponttá válhatnak a tőzsdei társaságok . A befektetők viszont attól tartanak, hogy az esetleges tulajdonváltások tovább csökkentik a budapesti tőzsde szereplőinek számát. Jobban megvizsgálva azonban jelenleg egyetlen olyan cég sem akad, amelynek a felvásárlása ne ütközne komoly nehézségbe.
2001. 04. 13. 08:10
Olvasói sztorik