Újabb vállalati botrány a Távol-Keleten: lemondott tisztségéről Japán legnagyobb fogyasztási hitelcégének elnöke, miután kiderült, a vállalat rendszeres „szponzora" volt a yakuzáknak.
Németországban már 2002 első hét hónapjában csaknem 50 ezer vállalat és magánszemély jutott csődbe. A szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint a január-július időszakban 47 282 csődöt jelentettek, ebből 21 585 volt a vállalati csőd. A hitelezői követeléseket a bíróságok 32,3 milliárd euróra teszik. A német inkasszó-vállalatok szövetsége szerint a tartósan gyenge konjunktúra és a rossz fizetési morál miatt valószínűleg 70 ezernél több válla
A Magyar Demokrata Fórum szerint a 2003. évi költségvetési javaslatban átláthatatlan, hogy 8 milliárd 393 millió forintos előirányzat hogyan oszlik meg az egészségügyi és a szociális ágazat között - erről Sisák Imre beszélt a frakció pénteki sajtótájékoztatóján.
Az RTL Klubot műsorszolgáltatásának vasárnapi, főműsoridőben végrehajtandó, negyedórás felfüggesztésére kötelezte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pénteken közzétett határozatában.
A holland KPN telekommunikációs konszern cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint német leányvállalata az e-plus átvenné a csőd által fenyegetett MobilCom UMTS hálózatát. A KPN szóvivője hangsúlyozta, hogy semmiféle megállapodás nincs készülőben a MobilCom és az e-plus között. Korábban a Financial Times Deutschland az ügylethez közelálló körökre hivatkozva olyan értesülést jelentetett meg, mely szerint az e-plus kétszámjegyű milliós össze
Számításai szerint az IHM 30 milliárd forinttal könnyít a vállalkozások adóterhein az új kedvezményekkel, összesen 80 milliárd forintot költenek el informatikai fejlesztésekre.
Az EU-bizottság elnöke - néhány héttel nemzetközi vihart kavart megjegyzése után - pénteken ismét szót emelt a stabilitási paktum "merev" alkalmazása ellen, de hozzátette, hogy a paktumot be kell tartani.
Az EU-csatlakozással összefüggő alkotmánymódosításhoz benyújtott ellenzéki módosító javaslatok közül hatot támogatott pénteki ülésén az Országgyűlés európai integrációs bizottsága.
Üzleti Tisztességért díjat adományozott a Rotary Club-Budapest City Béres Józsefnek, a Béres-csepp feltalálójának. Az elismerést a Béres-csepp megalkotásának 30. évfordulója alkalmából adták át pénteken Budapesten. A feltalálót egy nappal korábban a Köztársaság Elnökének Érdemérmével tüntette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök. A Béres-csepp Magyarországon a második legnagyobb forgalmú vény nélkül kapható gyógyszer. A készítmény gyártója a Béres
A Fidesz helyteleníti, hogy a költségvetési törvényen keresztül, a privatizációs jogszabály módosításával a még állami tulajdonban lévő vagyon szinte teljes egészét magánosítják. Erről Rogán Antal (Fidesz) beszélt a képviselőcsoport pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus bejelentette, hogy a Fidesz-frakción belül egy, a privatizációt ellenőrző munkacsoportot állítanak fel, amely minden magánosítást megvizsgál, él a nyilvánosság eszközével, és
Fegyelmi eljárás kezdeményezését javasolja az ORFK Ellenőrzési Főosztályának vezetője kilenc, Heves megyei, többségében vezető beosztásban dolgozó rendőr ellen a gyöngyösi kórházban történt intézkedés kapcsán - derült ki az ORFK kommunikációs igazgatóságának közleményéből. A közlemény szerint a fegyelmi eljárásról, annak vezetőjéről az országos rendőrfőkapitány hétfőn dönt. A november 1-jén a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban történt rendőri intézke
Októberben folytatódott a francia gazdaság gyengélkedése. A friss statisztikai adatok alapján párizsi elemzők máris lefelé módosították idei növekedési prognózisukat. Jövőre mégis szerény fellendülést várnak, bár várakozásuk meg sem közelíti a kormányzat optimista előrejelzését.
Az ORTT ismét felmondta a Sláger Rádióval 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződést . Tavaly decemberben már egyszer sor került erre a lépésre, ám akkor a Fővárosi Bíróság jogellenesnek ítélte a döntést, amit az ORTT nem is vitat. Most megszüntetik a jogviszonyt a Slágerrel, mivel az egy éve nem fizet műsorszolgáltatási díjat. Az adó tartozása mostanra - kamatokkal együtt - meghaladja a másfél millió forintot.
Elemzők várakozásai szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50-100 bázisponttal csökkenti irányadó kamatát jövő hétfői ülésén - derül ki a Reuters havi felméréséből. A felmérésből azonban az is kiderül, hogy az elemzők várakozásai szerint a jegybank a piac által beárazottnál csekélyebb mértékben lazítja monetáris politikáját. A felmérés november 19-21 között készült 19 bel- és külföldi elemző megkérdezése alapján. A megkérdezettek
A Bábolna Rt. privatizációjával várhatóan december 20-án, a tegnapi rendkívüli közgyűlés folytatásakor foglalkoznak majd a társaság részvényesei, mivel a várakozások ellenére a keddi kormányülés nem tűzte napirendjére az élelmiszer-ipari cég sorsával kapcsolatos kérdéseket. Ugyanakkor a cég hétfői igazgatósági ülésén döntenek az elnöki és a vezérigazgató poszt szétválasztásáról, a cég elnöke várhatóan Velez Zoltán, az ÁPV Rt. igazgatóságának tag
Egy Eurofighter repülő zuhant le november 21-én kiképzési repülés közben Spanyolországban, Madridtól 110 kilométerre - írja a BBVC. Ez a típus első balesete. A két pilóta katapultált és sértetlenek. A spanyol védelmi minisztérium nyilatkozata szerint a belesetnél nem volt sérült és nem okozott kárt a lezuhant repülő, mikor egy Toledo környéki falu mellett a földbe csapódott. A repülőgépet közösen fejlesztett ki Németország, Nagy-Britannia, Spany
Január elsejei hatállyal Lednitzky Pétert nevezte ki a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) ügyvezető igazgatójává a Külügyminisztérium, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
A frankfurti értékpapírtőzsde szegmensét, az Új Piacot (Neuer Markt) megrázó botránysorozat után csütörtökön este először ítéletet is hirdettek egy csalási ügyben : Bodo Schnabelt, a ComROAD vállalat alapítóját és volt elnökét Münchenben egyebek között mérleghamisítás miatt hét év szabadságvesztésre ítélték. Az Új Piac fiatal, innovatív cégeket segít a tőkepiachoz való hozzáférésben. A müncheni perben bebizonyították, hogy Schnabel 1999-től 2001-
A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások 2002 I-III. negyedévében 1 százalékkal több árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában, míg az árutonna-kilométerben számított teljesítmény kismértékben csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közlemény szerint közúton, az ágazaton kívüli vállalkozásokat is figyelembe véve a szállított árumennyiség kismértékben nőtt, az árutonna-kilométer értéke pedig 1 százalékkal csökkent
Az Országgyűlés költségvetési, gazdasági, európai
integrációs, idegenforgalmi, kulturális és számos más bizottsága - összesen tizenhárom testület - ma tárgyal a jövő évi költségvetési javaslathoz benyújtott, feladatkörébe tartozó módosító indítványokról. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a költségvetési törvényjavaslathoz rekord mennyiségű, mintegy 1700 módosító javaslat érkezett.
A magyar tőkepiac fejlődése, valamint az európai uniós jogharmonizáció további módosításokat tesz szükségessé a tőkepiaci szabályzásban - mondta Klemencsics Márta, a Pénzügyminisztérium képviselője a Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesületének oklevél-átadási ünnepségén.