Belföld

Este hét óra után néhány perccel Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök ünnepélyesen bejelentette az Európai Unió Koppenhágában összegyűlt vezetőinek, hogy sikeresen lezárultak a tárgyalások mind a tíz tagjelölt országgal, s ezzel lehetővé vált, hogy ezek 2004 május 1-jével az Unió teljes jogú tagjaivá váljanak. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke közleményben üdvözölte a történelmi megállapodást, Európa megosztottságának végét. "A történ
2002. 12. 13. 19:47
Hét csatlakozó állam sikeresen befejezte a tárgyalásokat Koppenhágában – közölte péntek késő délután az AFP uniós forrásokra hivatkozva. A három tagjelölt, amelyekkel még nem sikerült megállapodni: Magyarország, Csehország és Lengyelország. A soros elnök Dánia képviselője azonnali tanácskozásra hívta össze Tizenötöket, hogy megvitassák, hajlandók-e további engedményekre a tárgyalások sikere érdekében. A megbeszélések kora este akadtak el,
2002. 12. 13. 19:21
Kedden írják alá a Rolling Stones belgrádi hangversenyérõl szóló szerzõdést Bécsben. A Beta hírügynökség közleménye szerint hattagú szakértõi csoport vizsgálta meg a tervezett helyszínt.
2002. 12. 13. 17:29
Az 1.200 dolgozót foglalkoztató zalaegerszegi ZA-KO Rt. pénteken bejelentette fizetésképtelenségét és felszámolást kért a cégbíróságnál - közölte Harrach Péter, a zalai ruhagyár másfél hónapja kinevezett vezérigazgatója.
2002. 12. 13. 16:51
Felminősítette a Moody"s Investors Service pénteken azt a hat magyar bankot, amelyek besorolását a szuverén magyar adósi osztályzat novemberi emelése után helyezte pozitív figyelőlistára. A döntés a Budapest Bankot, a Kereskedelmi és Hitelbankot, az OTP Bankot, a Postabank és Takarékpénztárt, a Magyar Külkereskedelmi Bankot, valamint a Földhitel- és Jelzálogbankot érinti.
2002. 12. 13. 16:27
Gerhard Schröder német kancellár pénteken Koppenhágában az EU-csúcson kijelentette: úgy érzi, megtalálták a megoldást a csatlakozási tárgyalások befejezésére Lengyelországgal. A német kormányfő közölte, hogy Lengyelország egymilliárd eurós segélyt kap a készpénzforgalom megkönnyítésére, míg a további 9 tagjelölt államnak 300 millió euró különleges támogatás jutna - jelentette a Reuters.
2002. 12. 13. 15:37
A csődközelben lévő Fiat időt kapott a hitelezőktől, hogy eladja saját pénzintézetét, s a befolyó bevételből csökkentse adósságait.
2002. 12. 13. 15:22
Az EU soros elnöksége és Magyarország között a koppenhágai csúcs keretében lebonyolított első kétoldalú egyeztetésen mindkét fél fenntartotta a csatlakozás pénzügyi feltételeivel kapcsolatos eddigi álláspontját - közölte a magyar külügyminiszter.
2002. 12. 13. 15:10
A Területfejlesztési Hivatalt felügylő államtitkár - bár közvetlenül nem részese a hattyúházi irodabérlési ügynek -, beadta lemondását a kormányfőnek, aki azt nem fogadta el.
2002. 12. 13. 14:08
Csehország kitart amellett, hogy a lehető legjobb EU-csatlakozási feltételeket érje el, és határidők miatt nem fog ebből engedni - mondta pénteken a cseh kormányfő a bővítési tárgyalások lezárását célzó koppenhágai csúcson.
2002. 12. 13. 13:24
Az Európai Parlament elnökének meghallgatásával kezdődött a tizenötök koppenhágai csúcsértekezlete délelőtt fél 11-kor. Pat Cox beszédében támogatásáról biztosította a dán pénzügyi javaslatot, és jogosnak ítélte a tagjelöltek aggodalmait a kezdeti csökkentett támogatásokat illetően.
2002. 12. 13. 13:12
Olvasói sztorik