A német Germanwings olcsó jegyű légitársaság Lengyelországgal együttműködésben építi ki európai hálózatát - jelentette be kedden Kölnben a Germanwings ügyvezető igazgatója.
Az idei évtől az interneten keresztül juttathatják el tagdíjbevallásukat a foglalkoztatók a magánnyugdíjpénztárakba a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által fejlesztett, elektronikusan hitelesített magánnyugdíjpénztári tagdíjbevalló szoftver rendszer segítségével.
Az al-Kaida-val és a tálibokkal kapcsolatban álló 435 személy és csoport mintegy 147 millió dolláros vagyonát foglalták le vagy zárolták világszerte – közölték az amerikai pénzügyminisztériumban.
Kiadáscsökkentő terve keretében több száz kutató-fejlesztői munkahelyet szüntet meg Finnországban és Németországban a Nokia. A magyarországi leánycég kutatás-fejlesztéssel foglalkozó többszáz munkatársát egyelőre nem érinti a leépítés.
Az orosz Lukoil olajtársaság, amely a Jukosz szétszedése után a legnagyobb orosz olajvállalattá lépett elő, kedden kétszer nagyobb bevételt jelentett a 2003. harmadik negyedévi eredményénél.
A montenegrói pénzhiány és a podgoricai kormányzat szerbellenessége egyaránt a Matáv malmára hajtja a vizet a Montenegro Telekomért folytatott versenyben. A belgrádi és bécsi vetélytársak jobb híján méltatlankodnak.
Az éles piaci verseny miatt az amerikai Advanced Micro Devices (AMD) félvezető gyártó konszern forgalma nem érte el a várakozásokat a negyedik negyedévben.
Húsz darab 17. századi holland festményt és számos ezüsttárgyat loptak el a hollandiai Hoorn város Westfries múzeumából ismeretlenek vasárnap éjjel - idézi a BBC Online kiadását az euro.hu.
Folytatódik a küzdelem a hallgatók kegyeiért a Sláger és a Danubius Rádió között - derül ki a Danubius Sales House és a Szonda Ipsos rádiós hallgatottsági adatokat mérő, 2004. novemberi időszakra vonatkozó adataiból.
A Rupert Murdoch sajtómágnás tulajdonában lévő News Corporation hétmilliárd dollárért megveszi a Fox Entertainment csoport azon részvényeit is, amelyek jelenleg kisebbségi tulajdonosok birtokában vannak.
Az ipari termelés 2004 novemberében 10,5 százalékkal nőtt - munkanaphatástól megtisztítva 7,7 százalékkal emelkedett - az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A külkereskedelmi mérleg hiánya 2004 január-novemberben a vártnak megfelelően alakult: az előzetes adatok szerint 4,073 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 3,790 milliárd eurós deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első tíz hónap átlagában az export volumene 17, az importé 16 százalékkal nőtt egy év alatt.
Jelentős benzinkút-építési programba kezdett a Tesco-Global Áruházak Rt. Tervei szerint év végére a jelenlegi 10 mellé újabb 10-15 töltőállomást nyit hipermarketjeihez - írja a Napi Gazdaság.
Kis híján 7 és fél milliárd dollár segélyre számíthatnak a december 26-i földrengés és szökőár kárvallottjai a dél-ázsiai országokban - a Reuters hírügynökség keddi összesítése szerint.
Külföldről és Magyarországról egyaránt panasszal fordultak az unióhoz a regisztrációs adóra vonatkozó hazai jogszabályok miatt, amelyek ráadásul többféle értelmezést kínálnak a kereskedőknek. Kovács László az illetékes.
A teljes egészében magyar produkcióban készülő, Jóban-rosszban című produkció éves költségvetése meghaladja az 1,5 milliárd forintot - értesült a Napi Gazdaság.
Az idén a szolgáltatói szektor bővíti leginkább a foglalkoztatottságot, de meghatározó marad a munkaerő-piaci szempontból a gépjármű- és -alkatrészgyártás is - áll a Világgazdaság cikkében. Kiemelkedően keresettek lehetnek idén a tapasztalt értékesítők.
A Napi Gazdaság információi szerint felszámolják a hazai vegyipar egyik zászlóshajóját, a közelmúltban még a londoni tőzsdére készülő Nitrokémia 2000 Kft.-t.
A mai napon egyidejűleg jelentették be a németországi Leverkusenben és Londonban, hogy a Bayer HealthCare (BHC) és a GlaxoSmithKline (GSK) megállapodtak, hogy a Levitra (vardenafil HCl) ko-promóciós jogai a GSK-tól visszaszálltak a Bayerre bizonyos, az Egyesült Államokon kívüli piacokon.