Alig néhány órával a szerdai kereskedési nap megnyitása után az OTP-Mol-Richter hármasának köszönhetően 15 ezer pont fölé emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Kitilthatják az iskolai büfékből a sokat emlegetett cukros italokat, chipseket és ropikat. Még a rántott húsos szendvicset is betiltanák a táplálkozási szakemberek- írja a Népszabadság.
Influenzajárvány és felvásárlási láz híján is 11 milliárd forinttal nagyobb lett a gyógyszerkassza kiadása tavaly, mint a módosított előirányzat - közli a Napi Gazdaság.
Az Intel Corp., a világ vezető chipgyártója a tavalyi utolsó negyedév alapján rekord bevételről számolt be, de adózott eredménye csökkent az élesedő verseny hatására.
Az IBM nyílt hozzáférést ajánlott fel a szabad szoftvereken dolgozó személyek illetve csoportok számára félezer, szoftver-szabadalommal védett fontos innovációjához.
Kína olajimportja tavaly 34,8 százalékkal 120 millió tonnás új rekordra, azaz napi átlagban 2,41 millió hordóra nőtt - jelentette az Új Kína hírügynökség szerdán.
Nem sérti az uniós szabályokat az, hogy a magyar adóhatóság csak előzetes ellenőrzés után téríti vissza az általános forgalmi adót - közölték a Világgazdaság érdeklődésére Brüsszelben. Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint a vizsgált áfa-visszatérítések tiz százaléka jogosulatlan volt.
A magyar kormány többszöri kérésére Románia hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország is részt vegyen a verespataki aranybánya várható környezeti hatásainak vizsgálatában.
Az adózók csaknem egytizede nem siet rendezni tartozását, tavaly kétszázezer adós ellen meg is indították a végrehajtási procedúrát - olvasható a Világgazdaságban. Az adósok fele végül fizetett az utolsó pillanatban, minthogy elárverezzék ingóságait.
Kísérleti jelleggel bevezette a papírzacskók használatát a Tesco budapesti és budaörsi áruházaiban miután az Országgyűlés a műanyag szatyrok után január 1-jén darabonként 3–25 forint környezetvédelmi termékdíjat vetett ki.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója százszázalékos tulajdonosa lett a légijármű-kölcsönzéssel, illetve nem menetrendszerű légi szállítással foglalkozó Alexand-Air Kft.-nek - írja a Napi Gazdaság.
A korábbi megszorító intézkedések hatását ellensúlyozandó az idén néhány vállalkozóbarát elemet is beépítettek a lakásprogramba. A rendelet szerint a beruházók szociális bérletre ajánlhatják eladatlan ingatlanjaikat - olvasható a Népszabadságban.
Ezen a héten nyilatkozniuk kell azoknak, akik azt szeretnék, hogy a tavalyi keresetük után fizetendő személyi jövedelemadójukat a munkáltatójuk számítsa ki. Akik január 15-éig nem kérik ezt, azoknak adóbevallást kell készíteniük, vagy az adóhatósági állapítja meg adójukat.
George Bush elnök Michael Chertoff szövetségi bírót nevezte nemzetbiztonsági miniszternek a posztról decemberben lemondó Tom Ridge helyére - adta hírül a BBC Online.
A legtöbb ipari kereskedelmi kiállításon fontos bejelentések hangzanak el, hogy termékeiket ezzel is a figyelem középpontjába állítsák a cégek. Az idei CES alkalmából azonban a nagyok nemigen számoltak be szenzációról.
Kedden három befektető adta be az ÁPV Rt.-nek pályázatát a Hungexpo Rt. többségi részvénycsomagjának megvásárlására. Eredményhírdetés február végén várható.
Becslések szerint évi 25 millió látogató érkezik Párizsba, amely ezzel az eredménnyel a világ leglátogatottabb városa lett. A legtöbb pénzt, átlagosan 364 eurót az amerikai üzletemberek költik a francia fővárosban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,62 pontos növekedéssel, 14 880,31 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 2,01 százalékos növekedés.
2005.01.11, kedd, 19 óra
Trafó Bár Tangó, 1094 Budapest, Liliom utca 41.
Kontakt: Nótári Péter (pita@pararadio.hu, (30) 982-5635)
Seres Szilvia (szseres@c3.hu, (30) 989-4917)
workshop.pararadio.hu