A gyülekezési törvény jelenleg nem ad világos választ arra, hogy mi számít választási tüntetésnek és mi az anarchia, amit a törvény már nem enged meg - ebben egyetért a két kormánypártok és az ellenzék.
Sokkal felkészültebb és határozottabb volt a rendőrség a múlt éjszakai megmozdulások során, mint egy nappal korábban, a Magyar Televízió székházánál tartott demonstrációnál - közölte a főpolgármester az MTI-vel szerda reggel.
Mégis elindult a BKV valamennyi járata szerdán reggel Budapesten, de a 4-es és 6-os villamos csak félórás késéssel állt forgalomba. Húsz munkagéppel takarítják az utakat a tüntetés után.
Hajnali háromra a rendőröknek sikerült kiszorítaniuk a demonstrálókat a Köztársaság tér, Rákóczi út, Blaha Lujza tér térségéből. Az egyenruhások sokkal felkészültebbek és határozottabbak voltak. Több mint ötvenen megsérültek, az anyagi kár is jelentős.
Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és a parlamenti pártok frakcióvezetői is kifejtették véleményüket a kialakult helyzetről kedd este a Magyar Televízióban. Bár a pártok ötpárti nyilatkozatot fogadtak el, a vitában továbbra is egymást vádolták.
Ha nem októberben, akkor később fogja meneszteni a kormányt a koalíció, hogy szakértői kormányt alakíthassanak – fogalmazott Orbán Viktor a köztelevízió Este című műsorában adott interjújában. Meglátása szerint a kialakult helyzetért egy személyben a miniszterelnök a felelős.
Huszonegy ország budapesti nagykövetségének, Sólyom László köztársasági elnöknek és Szili Katalin házelnöknek juttatják el a Kossuth téri demonstrálók petíciójukat.
A kormányfő a Magyar Televíziónak adott interjújában kifejtette: nem ő szivárogtatott, a tüntetések és az esetleges választási kudarc ellenére sem mondanak le. Csak így lehetséges ugyanis a reformok végig vitele.
Az MSZP-székháznál a rendőrök könnygázt is bevetettek, hogy szétoszlassák a kormány lemondását követelő tömeget. A rendőrség sokkal felkészültebb volt, és több órás küzdelem után győzelmet aratott. Az FN percről percre követte az eseményeket.
A hétfő éjszakai eseményekhez mindenekelőtt az vezetett, hogy előző nap kiderült, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "szisztematikusan hazudott" az országnak - mondta Nyitrai Zsolt.
Ma egy felelős politikai erőnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy "az emberek az utcáról visszatérjenek otthonaikba" - mondta Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési frakciójának vezetője.
Brutális vandalizmusnak nevezte a miniszterelnök kedden a Magyar Televízió (MTV) székházánál és az épületben történteket a helyszínen, s hangot adott azon reményének, hogy este nem lesz szükség rendőri beavatkozásra.
Az EU több külügyminisztere informális beszélgetés során támogatásáról biztosította a magyar kormányt, szorgalmazva, hogy haladjon tovább a megkezdett úton - közölte kedden Göncz Kinga New Yorkban.
Gyurcsány Ferenc kedden késő este a fővárosi eseményeket figyelemmel kísérő irányító központban lesz, mondta az MTI-nek László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden kora este.
A miskolci demostrálók békés tüntetésre szólították fel a tömeget. Békéscsabáról akár Budapestre is felutaznak, hogy csatlakozzanak a fővárosi tüntetőkhöz. Egerben a szocialista párt székháza felé indultak a demonstrálók.
Egy-két tucatnyi rendőrségi eszköz - pajzs, gumibot és könnygázspray - tűnt el hétfő éjjel, illetve kedd hajnalban a tüntetések során - közölte az ORFK szóvivője.
Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására - vélte Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke, arra sürgetve a magyar miniszterelnököt, hogy „ne vegyen tudomást” a lemondását követelő jobboldali felszólításokról.
A Magyar Gallup Intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania, "mert bevallotta, hogy hazudott".
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az Alkotmány utcába szervezi a korábban a Kossuth térre beharangozott csütörtöki tandíjellenes demonstrációját - áll a közlésben.
Orbán Viktor szerint október 1-jén az emberek a Gyurcsány-csomagról szavaznak: ha elutasítják, a kormánynak mennie kell. A fennálló helyzet ellenére a Fidesz megtartja rendezvényét szeptember 23-án a Hősök terén – derült ki a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón.