Az időskorúak alacsony foglalkoztatása az egyik oka annak, hogy Magyarországon a foglalkoztatási adatok kedvezőtlen képet mutatnak – hangsúlyozta a fejlesztéspolitikai kormánybiztos.
Politikai hozzáértők szerint valószínűtlen, hogy Demcsák Zsuzsa sokáig megmaradna kormányszóvivői tisztségében, nem elsősorban „pikáns" múltja miatt, amelyen a magyarok könnyedén túlteszik magukat, hanem azért, ami blogjában olvasható – írta terjedelmes cikkében a The Times.
Az év első hónapjában a népességfogyás mértéke nagyobb volt, mint 2006 januárjában: a 2006. januári 3350-nel szemben 2007 első hónapjában 3565 fős volt.
Jogszerűen szedett fejlesztési hozzájárulást egykori hallgatójától a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézete (BMI) – döntött az első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,73 pontos emelkedéssel, 23 659,12 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,03 százalékos erősödés.
Hétfőn várható ítélet abban a polgári perben, amely a Szegedi Tudományegyetem Havas Henrik által alapított Budapesti Médiaintézetében (BMI) beszedett fejlesztési hozzájárulással kapcsolatban indult tavaly júliusban.
A Gyurcsány Ferencet segítő stáb tagjai legfeljebb havi bruttó 500 ezer forintot kereshetnek: a közszolgálatban szerzett kapcsolatok azonban később jól kamatoznak majd az üzleti életben – írja a Népszabadság.
Az Országgyűlés hétfői ülésén határoz arról a törvényjavaslatról, amelynek értelmében a rendes szabadság egynegyede lesz majd átvihető a következő évre.
Az önkormányzati testületek ez évi 563 millió forintos költségkeretét mintegy 54 millió forinttal növeli a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés - közölték az MTI-vel fővárosi képviselők vasárnap.
A Fidesz felszólítja Szilvásy György kancelláriaminisztert, hogy magyarázza meg, miért zaklatja a Magyar Nemzet újságíróját. A kormányszóvivői iroda szerint a nemzetbiztonság egyszerűen leellenőrizte, hogy valóban újságíró kérdezősködik a kancelláriaminiszter körül.
Az Európai Unió berlini csúcstalálkozóján az állam- és kormányfők vasárnap elfogadták a Berlini Nyilatkozatot, amely az EU elődjét létrehozó Római Szerződés aláírásának ötvenedik évfordulóján az európai integráció eddigi évtizedeinek közös örökségét, s az EU előtt álló feladatokat összegzi. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a dokumentumot.
A két évvel ezelőtt felújított iskola felső tagozatos osztályaiba mindössze 6-8 gyerek jár, ám a helyi romák nem akarják Jászárokszállásra küldeni gyermekeiket.
Újra Kiss Pétert, a szocialista párt alelnökét, szociális és munkaügyi minisztert választotta elnökének a Magyar Szocialista Párt Baloldali Tömörülés Platformja - tudatta a szocialista párt szombaton közleményben az MTI-vel.
A kormányzás legnehezebb időszakának végéhez közeledünk - jellemezte a jelenlegi helyzetet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP választmányának szombati ülésén. A kormányfő bírálta a Fideszt, a kettős állampolgárságról szóló népszavassal kapcsolatos egykori és mai álláspontja miatt.
Egyetlen intézménnyé olvasztanák össze az észak-budai régió kórházait – tudta meg a Népszabdság Havas Szófiától, a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának szocialista alelnökétől.
Alig jelentették be az új kormányszóvivő személyét, a csinos újságírónő máris a támadások kereszttüzébe került, olyannyira, hogy már a kinevezése is kétséges. Szakértőink szerint az ügy mindenképpen kínos a kormánynak, ám ezzel bekerült a bulvársajtóba. Demcsák egyébként blogjában reagált a vádakra.
A leendő kormányszóvivő internetes naplójában bocsánatot kért az ominózus blogbejegyzése miatt, és reagált a fehérneműs képeit ért támadásokra is. A férjét ért vádakról viszont nem ejtett szót naplójában.
A közvélemény-kutatás szerint több mint 10 százalékkal többen támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t. A biztos szavazó pártválasztók körében pedig 22 százalék a Fidesz előnye, ugyanakkor a többség nem szeretne kormányváltást.
Csak a kórházak negyedének romlik a pénzügyi helyzete, 60 százalékuknak viszont javul a finanszírozása az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) kötött új szerződéssel április 1-jétől - jelentette ki Molnár Lajos. A kórházigazgatók szerint viszont, még ha nem is változik egy intézmény finanszírozása, már akkor sem lesz képes a működésre.
Babzsákra és szivacslabdára cseréli le a rendőrség a tömegoszlatáshoz használt gumilövedéket. Az új eszközöket várhatóan még az év első felében beszerzi a rendőrség.