Az elmúlt két nap több mint 80 ittas autóvezető jogosítványának bevonását hozta. A mintegy 33 ezer ellenőrzött autósból 371-en ültek volán mögé ittasan. Csak szombaton 44 jogosítványt vettek el ezen ok miatt.
Meggyilkoltak egy fideszes önkormányzati képviselőt Debrecenben; az 58 éves asszony a halálát bántalmazás okozta - közölte a hírt a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitányság ügyelete.
Az egymásnak civilizáltan búcsút intő házasoknak is közel 100 ezer forintba kerül egy válás, a civakodók pedig ennek akár többszörösét is fizethetik. Jelenleg a bontóperek 92 százaléka a vagyonmegosztás miatt elfajul. Az új Ptk. megoldást hozhat.
Meghalt egy 67 éves beteg, mert a közel eső kórházból az új szabályok szerint továbbküldték a súlyponti intézménybe. A polgármester szerint a férfi az új beutalási rend áldozata, a mentők szóvivője szerint bármelyik kórháznak el kellett volna látnia.
Lázadás előkészületeire utaló anyagot talált több világhálós oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), ezért az összegyűjtött dokumentumokat és információkat továbbította a hatáskörben illetékes Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
A biztos szavazó pártválasztók körében 16 százalékpont a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. A megkérdezettek az MDF-et inkább a kormánypártokhoz közelinek érzik, Gyurcsány pedig továbbra is a legnépszerűtlenebb politikus – derül ki a Századvég és a Forsense áprilisi felméréséből.
Kálmán Olga hivatalos felkérést nem kapott a kormányszóvivői posztra, de valóban felvetődött a neve a lehetséges jelöltek között - tudta meg az MTI kormányközeli forrásból pénteken.
Meg lehet-e akadályozni, hogy a választási pártprogramok minden határon túl elrugaszkodjanak a valóságtól – tette fel a kérdést az ÉS legfrissebb számában Bérczes Tibor Jacqueline Timmerhuis-nak, a holland Központi Tervhivatal munkatársának. Az ürügy a tavalyi választási kampány volt.
A ferihegyi repülőtéren földi kiszolgálást végző Celebi dolgozói szombaton fél háromkor befejezik a munkabeszüntetést, de újabb sztrájkot hirdetnek, ha nem lesz megállapodás a bértárgyalásokon - mondta Csorba Attila a sztrájkbizottság elnöke, a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke pénteken.
A jogszabályok értelmében Molnár Lajost miniszteri hatáskörében Kóka János helyettesíti, szakmai döntéseket azonban Horváth Ágnes hoz majd – tájékoztatta a FigyelőNetet a Kormányszóvivői Iroda.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,04 pontos csökkenéssel, 23 951,22 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,02 százalékos mérséklődés.