Belföld

Az MSZP szerint a közoktatási törvény módosítása lehetővé teszi a sajátos nevelési igényű gyermekek helyzetének javítását, míg a Fidesz álláspontja szerint a módosítás hatására sok száz iskola bezárása várható. Erről a két párt képviselői beszéltek a parlamentben a jogszabály módosításának általános vitájában.
2007. 05. 22. 18:18
Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a Vodafone Magyarország vezérigazgatójának írt nyílt levelében egy engedély nélküli adótorony építése ellen emelte fel a szavát. A Vodafone célja a körülmények mielőbbi tisztázása - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2007. 05. 22. 18:06
A kecskeméti kórházba szombaton került 15 beteg közül nyolc szenved tüdőgyulladásban, öt torokgyulladásban, kettő mandulagyulladásban; a klinikai tünetek alapján az valószínűsíthető, hogy a megbetegedéseket baktérium okozhatta; ketten időközben meghaltak - tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kedden az MTI-t.
2007. 05. 22. 18:02
Nem kapott felkérést és nem is kíván igazságügyi és rendészeti miniszter lenni Ujhelyi István, az önkormányzati minisztérium államtitkára, az MSZP alelnöke. Erről a politikus kedden nyilatkozott az MTI-nek.
2007. 05. 22. 17:57
A pszichiátriai betegek testi és lelki egészséghez való joga, a szólásszabadság alkotmányos joga sérül az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) megszüntetésével - mondta Szászfalvi László (KDNP), a parlament emberi jogi bizottsága ellenőrző albizottságának elnöke.
2007. 05. 22. 17:30
Salgótarján diplomabotrányba keveredett fideszes alpolgármestere cáfolja, hogy aláírta volna azt a nyilatkozatot, amelyben az általa elvégzett miskolci magánegyetem tudatja hallgatóival, hogy nem jogosult diploma kiadására – Fenyvesi Gábor a város keddi közgyűlésén beszélt erről egy kérdésre válaszolva.
2007. 05. 22. 15:29
Narancssárga risztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a dél-dunántúli régióra a közelgő vihar miatt. Az előrejelzés szerint a vihar a fővárost is érinti.
2007. 05. 22. 15:27
Lipótmező bezárásával és az egészségügyi reform eddigi lépéseivel krízishelyzet alakulhat ki a betegellátásában – olvasható a Magyar Pszichiátriai Társaság állásfoglalásában. Az Egészségügyi Minisztérium szerint viszont gyógyszerekkel kellene kezelni a betegeket, a lipótmezei intézmény pedig nem alkalmas a gyógyításra.
2007. 05. 22. 14:02
Piros és kék alakok fegyvert szegeznek négy világoskék figurára, illetve egy "reformok fala" előtt álló négytagú családra - ezzel a performance-szal tiltakozik a hódmezővásárhelyi Tiszta Lap Polgári Egyesület a kormány politikája ellen a város főterén.
2007. 05. 22. 13:45
Tíz-tizenöt milliárd forintba kerülhet a 2011-es magyar EU-elnökség, amelynek lebonyolításához több mint ezer emberre lesz szükség a közigazgatásban – mondta Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára és Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára.
2007. 05. 22. 13:33
Az elmúlt hetek rendőrbotrányai után életbe lépett az az intézkedési terv, melynek célja a jogsértések visszaszorítása. Zöldszámtól, közvélemény-kutatástól és mobil ellenőrző csoporttól várják a rendőrségen a megtisztulást.
2007. 05. 22. 12:28
Keddtől ingyenesen hívható zöldszámon jelezhetik az állampolgárok, ha úgy ítélik meg, hogy jogsértő módon intézkedtek velük szemben a rendőrök – közölte Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese.
2007. 05. 22. 12:07
Június 1-jétől a posztra kiírt pályázat elbírálásáig Persányi Miklós irányítja főigazgatóként a Fővárosi Állat- és Növénykertet - erről döntött a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága.
2007. 05. 22. 12:02
Fegyveres rablók kirabolták az Euronics móri boltját – tudta meg az Index. Az üzlet helyén korábban az az Erste-bankfiók működött, amelyet 5 éve brutális kegyetlenséggel fosztottak ki fegyveres támadók.
2007. 05. 22. 11:56
A Fidesz és a KDNP női képviselői csütörtökön 18 órára néma tüntetést szerveznek a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) Kerepesi úti laktanyája elé – jelentette be Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke.
2007. 05. 22. 11:24
A Fidelitas szerdán 17 órára tüntetést szervez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) épülete elé a tanulók utazási költségeinek növekedése miatt – jelentette be Szijjártó Péter.
2007. 05. 22. 10:24
Állandósult likviditási problémák, több mint ötszázalékos létszámhiány, de legalább rendezett adósságállomány - ezt örökli a morális válság mellett a majdani új országos rendőrfőkapitány – írja a Napi Gazdaság.
2007. 05. 22. 07:12
A Fidesz kongresszusán valamennyi szimpatizáns viselt a párt által gyártott termékeket: sapkát, pólót, tollat, telefontartót. Nem véletlen: Orbánéké az egyetlen párt, ahol kampányon kívül is gyártatnak és árusítanak fideszes termékeket. A FigyelőNet szakértője szerint az elgondolás nem rossz: ezek a tárgyak összetartást fejeznek ki, pénzbevételt hozhatnak, ráadásul az ingyenmarketing legjobb eszközei.
2007. 05. 22. 07:00
Olvasói sztorik