Szórakozás

Schobert Norbi megbánta, hogy nyersen közölte a halálhírt

facebook(960x640)(1).jpg (facebook, )
facebook(960x640)(1).jpg (facebook, )

A fitneszguru már bánja, hogy olyan nyersen fogalmazott, amikor közhírré tette volt iskolástársa feleségének halálhírét.

Schobert Norbi gondoskodott arról, hogy a Soroksáron meggyilkolt családanya esete azonnal nyilvánosságot kapjon, ezért megosztotta Facebook-oldalán az erről szóló hírt. Azóta azonban már megbánta, hogy olyan nyersen fogalmazott.

“Este, a munkám, a forgatások, tárgyalások után, az irodámban egyedül maradtam és találkoztam Lajossal. Ő aki egyedül maradt a kisfiával a szörnyű gyilkosság után. Meghallgattam a vele történteket, küldtem a kisfiának egy nagy csomagot és erőmhöz mérten próbáltam hozzájárulni a temetés költségeihez is. Miután elment, egyedül maradtam a gondolataimmal. Erős ember, tartja magát. Elképzeltem az én élethelyzetemben. Elképzeltem a közelgő karácsonyt először egyedül, Anya nélkül. Emlékezve a tavalyi és előtte lévő vidám hangokra, készülődésre, az étel illatára és az ajándékbontásra és gondolatra, hogy soha már… Bánom, hogy olyan nyersen osztottam meg a hírt, ahogy kaptam és megkértek rá, de a véleményem nem bánom. Ellenben lezártam, nem írok róla többet. Maradok csendben az átérzett fájdalommal és döbbenettel. Így akartam lezárni. Norbi” – írta ki Facebook-oldalára Norbi.

A fitneszguru korábban még a rendőri időkből maradt emlékeit is megosztotta, hogy tanácsot adjon a rendszeresen futó nőknek, hogyan tudhatják még nagyobb biztonságban magukat. Most már azonban nem akar többet megszólalni az esettel kapcsolatban.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik