Belföld

Bontják a Kontrax-irodaházat – a cég kultikus reklámjaival emlékezünk

A rendszerváltást tinédzserként átélő olvasóink számára bizonyára nem ismeretlen a cég neve.

A telefonok, telefonközpontok, fénymásolók és egyéb irodatechnikai eszközök kereskedelmével foglalkozó, 1990-ben alapított magánvállalat, a Kontrax volt talán az első, amely nyugati színvonalú, jó nős reklámokkal bombázta a tévénézőket, a Hungária körút és Egressy út sarkán lévő, csupa üveg székházuk pedig az amerikai filmek nagy irodaházaira emlékeztethette az arrafelé utazókat.

2009-ben még elég jól festett

2009-ben még elég jól festett

Fotó: Wikimedia Commons

Az 1990-ben tervezett, Molnár Péter munkáját dicsérő háromemeletes épületet (melynek belsőépítészeti megoldásaiért a legendás Skidmore, Owings & Merill egyik tervezője, Heimi Velez felelt) a cég azonban nem élvezhette sokáig, hiszen alig fél évvel átadása után, 1993 májusában a Kontrax csődöt jelentett. Utánuk néhány évig a L’Oreal használta központjaként az épületet, de a Manhattan hangulatát káeurópai viszonyokra adaptált üvegcsoda a kétezres évek óta üresen, bérlőre várva állt a néha leginkább autópályára hasonlító Hungária körút egyik sarkán.

Nyugati színvonalúként aposztrofált, sokszor szürreális reklámjaikat látva a kilencvenes évek tinédzserei úgy érezhették, mintha Magyarországból hirtelen valami szupermenő nyugati metropolisz vált volna, de a szpotok sci-fi- és jó nő-faktora sem volt elhanyagolható.

Lássuk a legnépszerűbbeket:

A szabadkőműves földkönkívüliek és a hipnotizált nő

A fénymásolás szexi

Telefonálni azonban még szexibb

A légyszemüvegesek támadása

A szabadkőműves idegenek visszatérnek

Ilyen csinos hölgyekkel még a telefaxokat is jobban el lehetett adni

A cég legszürreálisabb reklámja egyértelműen a sivatagi, amiben másfél percen keresztül nézhetjük a sétálgató és nézelődő beduinokat, miközben egy láthatatlan gitáros pazar gitártépése hallatszik

Na, de térjünk vissza az épületre, melynek állapota az évtizednyi üresen állás során gyorsan romlott, de talán még mindig helyre lehetett volna hozni ezeket az egyre sokasodó hibákat. Tulajdonosa azonban nemrégiben inkább a bontás mellett döntött, így néhány nappal ezelőtt markológépek jelentek meg az épületnél, majd megkezdték a munkát.

Vasárnapi fotóink a bontás állásáról:

_MG_9718
A szerző felvétele
_MG_9716
A szerző felvétele
_MG_9719
A szerző felvétele
_MG_9722
A szerző felvétele
_MG_9724
A szerző felvétele
_MG_9729
A szerző felvétele
_MG_9738
A szerző felvétele
_MG_9734
A szerző felvétele
_MG_9744
A szerző felvétele
_MG_9743
A szerző felvétele
_MG_9741
A szerző felvétele
_MG_9747
A szerző felvétele
_MG_9746
A szerző felvétele

Ajánlott videó

Olvasói sztorik