Gazdaság

Közép-Európát megrengetheti a VW termelésvisszaesése

Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szlovénia és Románia gazdasága alaposan megérezné, az országokban ugyanis 1,5 millióan élnek az autógyártásból – állítják a Barclays elemzői. A Bank of America-Merrill Lynch szerint 1,5 százalékos gazdasági visszaesés is jöhet.

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays csütörtökön összeállított átfogó tanulmánya kiemeli, hogy a cég által vizsgált hat ország – Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szlovénia és Románia – autóipara együtt a világ gépjárműtermelésének 4 százalékát adja; ez kétszerese a 2002-ben mért globális aránynak.

Munkaerő-leépítés vagy a rövidített munkaidő is jöhet

A Barclays számításai szerint az autóipartól e hat országban közvetlenül és közvetve 1,5 millió munkahely függ, és a Volkswagen-érdekeltségek adják ebben az országcsoportban a járműtermelés átlagosan 43 százalékát.

A ház azt a helyzetet modellezte, hogy a Volkswagen termelése és forgalma a botrány miatt 20 százalékkal visszaesik, és ennek hatása a hat vizsgált közép-európai EU-gazdaság mindegyik ipari szektorában arányosan érződik.

A Barclays elemzőinek szimulációs számításai szerint e forgatókönyv közvetlen, első körös hatása a hazai össztermék (GDP) arányában 0,58 százalék és 0,02 százalék közötti mértékben vetné vissza az érintett közép-európai gazdaságok éves teljesítményét.

Ez önmagában mérsékelt hatás lenne, ám ez csak az első körben érvényesülő közvetlen gazdasági következményeket jelentené, és nem tartalmazza például az exportveszteségeket, márpedig a térségi gazdaságokról közismert, hogy az export változásai erőteljesen befolyásolják teljesítményüket, és ez már jelentős második körös hatásokkal járna – hangsúlyozzák a Barclays londoni elemzői.

A cég szerint e bővebb körbe tartozhatnának a potenciális munkaerő-leépítések vagy a rövidített munkaidő bevezetése, amely a béreket is csökkentené, és emiatt visszaesne a kiskereskedelmi forgalom is.

Nem csak az elsőleges hatást kell nézni

Mindezt egybevetve a teljes negatív hatás az első körben jelentkező gazdasági veszteségek kétszeresét-háromszorosát is elérné a Barclays számításai alapján.

A ház által kidolgozott modell az elemzéshez fűzött táblázatos kimutatás szerint azt jelzi, hogy a Volkswagen termelésének 20 százalékos visszaesése a magyar gazdaságban az éves GDP-érték 0,24 százalékának megfelelő közvetlen veszteséget okozna.

A legérzékenyebb Csehország esetében ez az arány 0,58 százalék, Szlovákiában 0,26 százalék, Lengyelországban 0,1 százalék, Romániában 0,04 százalék, Szlovéniában 0,02 százalék.

Ez azonban csak az első körben elszenvedett közvetlen veszteség lenne, és ehhez járulnának a további negatív hatások, amelyek a Barclays becslése szerint kétszeresére-háromszorosára is emelhetik a nemzetgazdasági szintű veszteségeket.

1-1,5 százalékos csökkenés is lehet

A Volkswagen-botrány lehetséges közép-európai és magyarországi hatásait a londoni elemzői közösség meglehetősen vegyesen ítéli meg; borúlátó és viszonylag derűlátó elemzések egyaránt születtek.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai az általuk is a lehetséges legrosszabbnak nevezett forgatókönyvükben azt modellezték, hogy mi történik, ha a közép-európai EU-térség autóiparát a 2009-es pénzügyi válsághoz mérhető sokk éri. A ház számításai szerint egy ilyen szélsőséges forgatókönyv megvalósulása 1-1,5 százalékpontot is lefaraghatna a Volkswagen-botrányra a térségen belül legérzékenyebbnek tartott cseh és magyar gazdaság éves növekedési üteméből.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői úgy vélekedtek azonban, hogy a Volkswagen-botrány elsődleges következménye nem az új autók eladásának általános visszaesése lesz, hanem inkább a helyettesítési hatás érvényesülése, vagyis a kereslet valószínűleg átirányul más márkákra, illetve a dízelmotoros járművekről a benzinmotoros autókra.

Mások is betölthetik az űrt

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakértői a Volkswagen-botrány várható közép- és kelet-európai gazdasági hatásairól összeállított tanulmányukban szintén azt jósolták, hogy ha észlelhető lenne is a Volkswagen járművei iránti kereslet bármilyen visszaesése, azt valószínűleg ellentételezné más márkák keresletének növekedése.

A ház szerint ráadásul a korábbi hasonló iparági incidensek tapasztalataiból megítélhetően még az sem egyértelmű, hogy a Volkswagen járműveinek kereslete – eltekintve a legközelebbi néhány hónaptól – hosszabb távon jelentősen visszaesne. Amikor például a Toyota 2009-ben, vagy a General Motors 2014-ben tömeges autó-visszahívásokra kényszerült különböző hibák miatt, ez nem gyakorolt különösebben érezhető hatást termelésükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik