Nagyvilág

Utassztrájk lesz Franciaországban

Kiakadtak a vasútra a franciák, szerintük harmadik világbeliek az állapotok. Jegy helyett brossúrát adnak a kalauzoknak, amin az áll, hogy késik a vonat.

Franciaországban most nem a vasutasok, hanem az utasok sztrájkolnak: megunták a „harmadik világbeli” állapotokat, amelyek szerintük a francia vasutat jellemzik és csütörtökön széles körű tiltakozó akciót tartanak. A csatlakozó utasok jegy helyett brossúrákat adnak majd a kalauzoknak, amelyek megjelenésükben hasonlítanak a jegyhez, de azon az utasok életét megkeserítő gondok vannak felsorolva: a gyakori késések, az elégtelen tájékoztatás és a túl magas jegyárak.

Az „utassztrájk” napját nem véletlenül tűzték ki csütörtökre: ugyanazon a napon tartanak tiltakozó akciót az állami vasúttársaság dolgozói is, jobb munkakörülményeket, magasabb fizetést követelve.

Az egyik utas-érdekvédelmi csoport szóvivője, Jean-Claude Delarue azt mondta: Franciaország a világ egyik leggazdagabb országa, a párizsi pedig azon belül is az egyik leggazdagabb régió, mégis itt az egyik legrosszabb a vasúti közlekedés. Az ingázóknak a késések miatt korábbi vonatokkal kell indulniuk, hogy biztosan beérjenek munkakezdésre. A francia kormány mindig az utolsó helyre sorolta a vasút karbantartását és fejlesztését az utóbbi 20-30 évben, ennek most látszanak igazán a következményei – mondta a szóvivő, akinek szervezete egyébként a decemberi tartományi választásokon is el fog indulni, hogy közvetlenül tudjanak nyomást gyakorolni a döntéshozókra.

Delarue hozzátette: a sztrájk legitim része a probléma megoldására, mert a francia társadalomban a közvélemény nyomásával meg lehet változtatni a rosszul működő dolgokat. Egy békés, erőszakmentes tüntetés világosan megmutatja, hogy emberek tömegének vannak súlyos problémái hétköznapi dolgokkal kapcsolatban – fejtette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik