Szórakozás

Gyereket és új lemezt remél az újévtől a francia first lady

Második gyerekét és negyedik lemezét reméli az újévtől Carla Bruni-Sarkozy francia first lady.

A 43 éves egykori modell gyerekkel ajándékozná meg férjét – írta meg a Gala című társasági magazin. Nicolas Sarkozy francia elnök olasz születésű neje nem csinált titkot abból, hogy gyereket szeretne, és az örökbefogadást sem zárta ki. Franciaországban 2012-ben elnökválasztást tartanak, egy baba akár lendületet is adhatna a Sarkozy-kampánynak – jegyezték meg cinikusabb hangok.

Amennyiben gyermekáldás érné a házaspárt, szokatlan helyzet állna elő: az elnök legkisebb csemetéje fiatalabb lenne mint első unokája. Egy harmadik házasságát taposó férfitól azonban ez nem példanélküli – vélekednek Franciaországban. Egy terhes first lady pedig igencsak növelhetné az elnök megtépázott népszerűségét a kampányban. “Carla pedig a melegszívű olasz ‘mamma’ imázsával vegyíthetné a róla csábítóként kialakult képet” – írta a Gala.

Azt azért “aligha mondhatják, hogy gyerekhiány lenne nálunk” – mondta a Figaro Madame című folyóiratnak adott interjújában a francia first lady, akinek egy kilencéves fia van. Férjének előző két házasságából három fia született, a legidősebb 25 éves, és már ő is apa. Az elnök unokája januárban lesz egyéves.

Carla Bruni énekesi karrierjét is gondozni akarja, új albumot akar megjelentetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik