Szórakozás

VV Verát az esküvő előtt hagyták el

A tengermély érzésű Verát a múltban durván megbántotta egy férfi, akiről azt hitte, hogy vele éli majd le az életét.

VV Vera korán, alig huszonegy évesen megtalálta azt a férfit, akivel az egész életét leélte volna. Hatalmas szerelem volt, olyan, amiről sokan csak álmodnak. A férfi nem titkolta, hogy nem egyedülálló, de Varának megígérte, hogy lezárja a múltat, és csak a lány lesz az egyetlen nő az életében. Vera vakon szerette a férfit és elhitte minden szavát. A Villa Érzékeny nője akkor még nem tudta, hogy az nő, akit szerelme el akar hagyni, várandós. Később persze ez is kiderült, de a férfi könyörgött Verának, hogy ne hagyja el. Újabb ígéretet tett, hogy ha megszületik a baba, azonnal elhagyja a nejét és a lányhoz költözik. Ez azonban nem így történt, és egyre több volt a veszekedés. Végül a másik nő felhívta Verát, és kérte, hagyja békén a férfit. Vera teljesen kiakadt és közölte, hogy esze ágában sincs ezt tenni, mert ők hamarosan összeházasodnak. A nő erre közölte, hogy ez nem lehetséges, mert őt a férfi néhány hete feleségül vette. Vera összeomlott, és majd két évébe került, amíg valamennyire túltette magát a hatalmas csalódáson. A lány azóta sem tud bízni a férfiakban, és ki tudja szerelmes lesz-e még valaha?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik