Szórakozás

Elutasították az RTL Klub sztárjának szexuális közeledését – Halál ciki

Szex nem volt, de közeledés Péter részéről igen. Legalábbis ezt állítja Vera, aki láthatóan nagyon élvezi, amikor a Valóságshow-veteránt cukkolja.

Korábban a témában:

Péterért, illette a mellette lévő fekvőhelyért folyik a harc Vera és Veronika között. A fiú tegnap nagyon csúnyán beszélt Verával, szeretné ugyanis, ha a lány kiköltözne mellőle az ágyból. Azt mondta neki, hogy takarodjon, majd hazugnak nevezte, amiért a lány azzal jött elő, hogy Péter fogdosta őt az ágyban.

Ezt követően azt kezdte pedzegetni, hogy a villa kavarógépe többet akart tőle egy kis simogatásnál. Vera többek füle hallatára kijelentette, Péter erőszakos volt, szexelni akart vele, ő azonban nem engedte közel magához. Péter láthatóan felhúzta magát a lány szavai hallatán, kijelentette, Vera egyre rémisztőbben viselkedik, és szerinte megbolondult.

A történet itt nem fejeződött be, a szenvedélyes leányzó ugyanis nem volt hajlandó kiköltözni Péter ágyából, Veronika azonban betolakodott melléjük. Vera végül feladta a csatát, és kimászott Péter ágyából.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.