Tucatnyian gyülekeztek a józsefvárosi önkormányzat előtt csütörtök délután. Lufikat osztottak, a lányoknál piros esernyő és a szexmunkásokkal szembeni diszkrimináció jegyében, fotóselhárítóként is működő maszk. Rendőri kísérettel készült a vonulásra a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete, ami most tizenöt éves és azért küzd, hogy élhető jogi és konkrét körülményeket teremtsen a lányoknak (és a tíz százléknyi fiúnak és transzneműnek). A végső cél a dekriminalizáció, azaz az, hogy az ipar minden résztvevője tisztán, legálisan, az állandó zaklatástól és eljárásoktól nem félve végezhesse a munkáját, mint bármelyik más tisztességes dolgozó az országban.
A szervezők gondoltak a médiára, hívtak táncosokat is, akik szemöldöküket ráncoló rendőrök szavaival élve hiányos öltözetben vezették a menetet. Emiatt végződik abszurd drámaként az egyébként jó hangulatú buli: a revütáncosok egyrészt csak az esemény végén tudjtk meg, hova is jöttek pontosan (“nekünk csak azt mondták, valami cég szülinapozik, azt sem tudtuk, mi lesz a dolgunk”, mondták a lányok), úgyhogy meg is kérik a fotósokat, hogy takarják ki az arcukat. (“Jézusom, a főnök kivág, ha ezt megtudja!”). Hiába blőröztünk azonban, az utólagos reklamációk után egy fotót sem közlünk.
Ha ez nem lett volna elég, a rendőrök már a vonulás elején forszírozták, hogy vegyenek magukra valamit, mert ez így nagyon nincs rendben, “legalább a kék bugyis lány tekerjen maga köré valamit, adjanak neki egy kabátot, vagy ilyesmi”. Nem adtak, hiszen a hiányos öltözet volt a lényeg, ez egy bejelentett rendezvény volt, és szóltak a rendőrségnek hogy ez lesz – érveltek a szervezők. Hiába, a menet végén félrevonták a táncoslányokat, igazoltatták őket és szabálysértési eljárást indítottak. Találkozunk a bíróságon – üzenték az Egyesület ügyvédei a vonulás utáni sajtótájékoztatón.
Íme tíz adat a magyarországi szexmunkások helyzetéről.
Az “üzletszerű kéjelgés” 1993 óta nem bűncselekmény. 1999 óta 50 ezres lélekszám felett elvileg kötelező türelmi zónákat kijelölni az önkormányzatoknak, a gyakorlat azonban azt mutatta, hogy semmi sem történik, ha ezt elmulasztják. A helyzetet az ombudsman is elítélte.
Az önkormányzatok viszont kijelölhetnek védett övezeteket is, ahol nem dolgozhatnak szexmunkások. Ki is jelölnek, van, ahol mindent, amit csak tudnak. Az eljárást támadja az Egyesület és már az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy ez szembemegy az Alaptörvénnyel.
2012 óta a rendőrség kiszabhat helyszíni bírságot, azaz nem kell bírósági eljárás, ahol jelen volt védőügyvéd is.
Ki is szabnak: egy év alatt több mint egymilliárd forintnyi bírságot szabtak ki. Ennek kilencven százaléka “rossz helyen való sétálgatás” jogcímén.
Az egy szexmunkásra jutó összes pénzbírság átlagosan 430 ezer forint.
A helyzet most úgy áll, hogy a szexmunkás az egyetlen, akit szankcionálnak a rendszerben. Nem veszik elő sem az őket futtatókat, sem a zaklatókat (főleg, ha az illető rendőr vagy mentős), az önkormányzatok pláne nem. Választhatnak hogy napi ötezer forintonként ledolgozzák a büntetést, vagy elzárják őket. Sok szexmunkás évek óta fogvatartott a bírságok miatt.
Eközben vállalkozói igazolvánnyal, egészségügyi kiskönyvvel kell, hogy rendelkezzenek, tehát úgy kezeli őket a rendszer, mintha egyszerű dolgozók lennének. Nincs tekintettel a súlyos jogi és társadalmi problémákra.
A migráció a szexmunkások között is probléma. A migráns szexmunkás nem be akar jönni, hanem el akar menni: mivel Magyarországon nem boldogul, külföldön dolgozik. Ott azonban még annyira sincsenek tekintettel a jogaira a hatóságok, mint itthon: állandóak a razziák, amiket azzal magyaráznak, hogy az embercsempészetet szeretnék felszámolni. Ezzel azonban ellehetetlenítik a munkát, amit önként vállaltak.
Az ENSZ kutatása megállapította: a szexmunka nem segíti elő a HIV vírus terjedését, hanem éppen, hogy megállítja. A szexmunkások már nagyon óvatosak, velük lefeküdni a statisztikák szerint biztonságosabb, mint nem szexmunkással.
A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének tagjai sem értenek egyet mindenben. Van, aki szerint speciális, rájuk vonatkozó jogszabályokra van szükség, van, aki szerint úgy kéne kezelni, mint bármilyen más munkát.
