Túl sok csekkje gyűlt össze Balog Gizellának, miután a rendőrök újra és újra megbírságolták. A bűn:
rossz helyen kurválkodott.
A rendőrök nem haragudtak a szexmunkásokra sosem, de hát nincs mit tenni, ez a szabály, most már ők bírságolnak, nem a bíróság, nincs se ügyvéd, se semmi, csak ők, a prostituált, meg a csekkfüzet. A Csepelen dolgozó Gizella nem milliomos, úgy döntött hát, leüli. Először kilenc hónap jött ki, „csak aztán utánam jöttek a csekkjeim és másfél évre kerekedtem ki” – mesélte. Debrecenben kezdte, ott kemény bűnözőkkel is összezárták, „volt tolvaj, volt biciklicsengős, volt olyan, aki leszúrta a férjét, ott álltunk a cellában tizenhatan és csak néztük egymást, nem volt ez túl egészséges sem énnekem, sem nekik”. Aztán átkerült Pálhalmára, a kifejezetten a szabálysértőknek kialakult körletbe, akiket elvileg rövid távon tartanak bent a börtönnél, fegyháznál jobb körülmények között – Gizella esetében egyik sem teljesült.
2012 tavaszán vezették be a jelenlegi szabálysértési rendszert, amelyben nem bíróságra küldik azt, akit rajta kaptak, ahol ügyvéd jelenlétében védekezhettek, hanem a rendőr szabja ki a helyszíni bírságot. Ez lehet akár háromszázezer, sőt, visszaesőknek 450 ezer forint is. A rendszer prostituáltakat érinti – sújtja – leginkább, akik, ha meg akarnak élni, kénytelenek minden nap megszegni az összes szakértő szerint életszerűtlen, prűd és tarthatatlan szabályokat.
A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete összegezte: csak 2012-ben 40 ezer szabálysértést állapítottak meg a rendőrök és több mint 26 ezer esetben büntettek (a többrendbeli szabálysértéseket egyben, ezért a különbség). Hatszor annyi ügyük volt a nem szabályszerűen szolgáltató szexmunkásoknak, mint 2011-ben. Több mint 2500 elkövetőről beszélünk, átlagosan 427 ezres büntetéssel, azaz összesen több mint egymilliárd forint értékben állítottak ki csekkeket abban az évben.
Volt szexmunkás, aki összesen majdhen 14 milliós bírságot kapott,
amit, ha nem fizet ki, (kettőt találhatnak, kifizeti-e), 7 és fél évre zárják el.
Az egyetlen – cinikus, bár racionális – érv az lehetne a jelenlegi rendszer mellett, hogy amíg nincs rendbe téve a prostitúció, addig legalább egész szép kis summa üti az állam markát. Egymilliárd forint jó sok lélegeztetőgép. Ez sem állja meg a helyét azonban, hiszen a szexmunkások jobb híján (adóforintokból) inkább leülik a bírságot ahelyett, hogy fizetnének. A jelenlegi rendszer tehát senkinek sem jó, és ebben a legkevésbé a prostituáltak a hibásak, leginkább pedig az önkormányzatok és a prűd, lusta és cinikus törvényhozás – hangsúlyozták az erről tartott hétfői sajtóbeszélgetésen. Árva Tamás, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének ügyvédje szerint az önkormányzatok 15 éve folytatnak mulasztásos jogsértést azzal, hogy nem jelölik ki a türelmi zónákat, ami pedig kötelességük lenne. Emiatt már tíz éve is ostorozta őket az állampolgári jogok biztosa és a legfőbb ügyész, többek között arra hivatkozva, hogy sérülnek a prostituáltak jogai.
Borai Ákos ezredest annak idején még Csécsei Béla nyolcadik kerületi polgármester kereste meg a régi Rákóczi téri állapotok miatt. Az egyértelmű volt, hogy tiltani nem lehet, vagyis lehet, csak nincs értelme: prostitúció mindig volt és mindig is lesz, és dughatjuk akármilyen mélyre a fejünket a homokba (ahogy teszik azt a döntéshozók), tény:
magyar férfiak százezrei kurváznak rendszeresen.
Borai ráadásul nem csak a közterületeken, hanem a szobákban is rendezné a helyzetet: szerinte az nem állapot, hogy tilos szobát bérelni, fenn tartani prostitúció céljából, hiszen a lányok így nem csak az utcán rettegnek, hogy mikor jön a hatóság. Útban volt azonban az egykori keleti blokk összes állama által aláírt New York-i egyezmény, amely papíron ugyan nem a szexmunkások, hanem a stricik ellen üzent hadat, a gyakorlatban azonban megtiltotta, hogy prostituáltnak bárki bármilyen segítséget nyújtson.
A szexmunka azóta már legitim, a büntető-törvénykönyv mégis szankcionálja. Szerinte nem véletlen, hogy a jogszabály csak annyit mond, kötelező türelmi zónákat kijelölni, ám azokról konkrétan semmit nem ír elő. A hivatalok így aztán „ízléstelen, gusztustalan, cinikus módon” rajzolják körbe a védett területeket a térképen, általában kietlen réteken, elhagyatott külvárosi gyártelepeken – ecseteli Borai. „Pedig a szabályozás nem írja elő, hogy holdbéli tájra” kell kihajtani a lányokat. Az ügyben 13 éve semmi sem történt, kivéve, hogy bírósági ítéletek helyett most már egyszerűen csak csekkeket osztogatnak, ahelyett, hogy azokat kapnák el, akik mást prostitúcióra kényszerítenek (akár kiskorúakat is), emberekkel kereskednek, vagy tétlenül nézik mindezt.
A helyzet az, hogy a közigazgatásban senkit sem érdekel a kérdés, „még ez is, ami most van, egy kis, korábban rendőrként dolgozó csapat heroikus küzdelmének eredménye”. Az önkormányzatoknál csak az állam cinikusabb,
„ettől az államtól most nem lehet semmit sem várni, annyira rendpártiak”
– mondja Borai, aki szerint abszurd, hogy amit ők annak idején prostituáltügyben javasoltak – sávok, kötelező távolságok bizonyos intézményektől – azt most a hajléktalanokra alkalmazzák.
A helyzetet jól jellemzi, hogy míg több tízezer tételnyi bírságot osztottak ki a szexmunkásoknak, addig kevesebb, mint száz esetben indult eljárás bűncselekmény – tehát a stricik és az iparág háttérfigurái – miatt. Tamási Erzsébet kriminológus szerint arra nagyon jó a rendszer, hogy bujkálásra kényszerítse a lányokat, akik közül sokan aztán külföldre menekülnek, hogy „az ott ért traumák után nekünk kelljen hazahoznunk, rengeteg pénzért és energiáért.” „Az egész rendszer tele van fölösleges körökkel.” Tamási szerint semmi sem működik: az adózás, az egészségügyi ellátás, a jogszabályok mind „úgy vannak kitalálva, hogy labilis legyen a helyzet”, amelyben mindenki széttárja a karját a jogászoktól a pálhalmai börtönőrökig: értik ők, hogy ez így abszurd, de nem tudnak mit tenni. „A kutatások legfeljebb azt tudják letenni az asztalra, hogy mi van, aztán mindenki okoskodik, szidja, ami neki nem tetszik, a szervezetek képtelenek összefogni, és huszonakárhány éve képtelenek megkérdezni a prostituáltak, hogy mi legyen. A lényeg pedig csak az lenne, hogy a legkisebb rosszat válasszuk.”
