„Az orvosok mindent megtettek a feleségemért, amit csak tudtak, de sajnos semmi sem segített. Shelly a sürgősségi császármetszést követően mély kómába esett és úgy tűnt, nem tér már magához”
– emlékszik vissza élete legnehezebb pillanataira Jeremy Cawley. A 35 éves, észak-karolinai férfi az amerikai People magazinnal osztotta meg élete egyik legmeghatározóbb élményét.
Cawley a magazin újságírójának elárulta, gyermeke születése után meglehetősen vegyes érzelmek kavarogtak benne. „Egyszerre voltam felhőtlenül boldog és végtelenül szomorú” – mondta, majd hozzátette, a felesége iránti aggodalom beárnyékolta azt a boldogságot, amit a kislánya, Rylan születése miatt érzett.
„Mikor a sokadik gyógyszer sem segített, már az orvosok is kezdték elveszíteni a reményt, hogy Shelly valaha is magához tér majd. És ez volt az a pillanat, mikor az egyik nővér előállt egy remek ötlettel.”
A bizonyos nővér, Ashley Manus, a kórház többi ápolónőjével együtt elkötelezett híve a szoros anya-gyermek kapcsolatnak, ezért azt javasolta, hogy további gyógyszerek helyett inkább a gyermeket vigyék az. „Bíztam benne, hogy Shelly tudatánál van, és a gyereksírás hallatán rájön, hogy még dolga van itt” – mondta az ápolónő.
A család belement a kísérletbe, ami végül pontosan azzal az eredménnyel zárult, amit Ashley jósolt. „A baba eleinte egyáltalán nem sírt, hanem elszundított az édesanyja mellkasán. Sokáig csiklandoztuk és csipkedtük őt, de semmilyen hangot nem tudtunk belőle előcsalni.”
Mikor tíz perccel később Rylan felsírt, a Shelly agyműködését ellenőrző monitoron jól látszott, hogy a nő reagál a gyermeke hangjára. „Először nem akartam elhinni, de a dolog tényleg működött. Onnantól kezdve Shelly állapota folyamatosan javult, egy hét után pedig már kézbe vehette Rylant.”
