Szórakozás

Gundel Takács: A sportban fogom befejezni a pályámat

Az MTVA műsorvezetője főleg a munkatársai miatt bánja, hogy egyik pillanatról a másikra lekerül a showműsora a képernyőről.

Mint megírtuk, az MTVA elkaszálta a Maradj talpon! vetélkedőt. A műsor stábja hétfőn tudta meg, hogy megszűnik a munkájuk, így már abba is hagyták a márciusra tervezett új évad előkészületeit. A stábtagok közül egyedül a műsorvezető, Gundel Takács Gábor munkája nem szűnik meg a döntéssel, mégis szomorú, hogy a showműsora lekerül a képernyőről.

“Őszintén szólva, abból a szempontból rosszul élem meg a történteket, hogy szerettem a műsort vezetni. Nagyon hirtelen jött, hogy azt mondták, ennyi volt. De nem vagyok ideges, mindig is ilyen volt az életem, új dolgokat, új fordulatokat hozott. (…) Az MTVA-val határozatlan idejű szerződésem van, státuszban vagyok. Nincs benne, hogy mennyi műsort kell megcsinálnom. Ebben a produkcióban én voltam az egyetlen belsős, a többi kolléga külsős munkatárs. Őket hirtelen érte, hogy két héttel a forgatások előtt mondták le a munkájukat. Nekem egzisztenciálisan nem akkora megrázkódtatás, de a kollégáimnak, a csapat magjának sokkal rosszabb. Ráadásul ezek az emberek nem csak kollégáim, a barátaim is. 10-12 éve dolgozunk együtt, többekkel már az Áll az alku című vetélkedőt is együtt csináltuk a kereskedelmi csatornánál” – nyilatkozta a life.hu-nak Gundel, aki már vizionálja a jövőjét.

“A mi szakmánknak van egy nagy bizonytalansága, nem festő vagyok, akielővesz egy vásznat, ha kedve van. A tévében dolgozom, ahol sok szempont van, hogy egy műsor a képernyőn marad-e. Őszintén szólva, ezért is szeretem a sportot, és meccsek mindig lesznek. A sportból indultam el és a sportban fogom befejezni a pályámat. Most 50 éves vagyok, úgy gondolom, hogy 60 évesen már nem ugrál az ember showműsorban, de közvetíteni még akkor is lehet” – tette hozzá.


Fotó: MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik