Nagyvilág

Tízezrek tüntettek a menekültekért Koppenhágában és Londonban

Mintegy 30 ezren tüntettek szombaton Koppenhágában a menekültek befogadása mellett a dán rendőrség becslése szerint, miközben a dán kormány a bevándorlási jogszabályok szigorítására készül. A demonstráció nyugodtan és rendezetten folyt le. A tüntetők a Facebookon közzétett felhívásra gyűltek össze. Hasonló demonstrációkat tartottak szombaton szerte Európában. A résztvevők “Üdvözöljük a menekülteket” és “Európa szomszédos Szíriával” feliratú táblákat vittek.

Hasonló demonstrációkat tartottak más dán városokban is, köztük a német határon fekvő Padborgban, amelyen át sok menekült érkezik Dániába. A dán határvárosban mintegy 400-an tüntettek a menekültek mellett, miközben mintegy 150 ellentüntető a dán-német határ lezárását követelte.

Dánia az elmúlt héten egy időre felfüggesztette a vasúti forgalmat Németország felől, megakadályozandó a menekülteket abban, hogy dán területen keresztül Svédországba utazzanak. Később azonban a dán rendőrség közölte, szabad utat enged azoknak a migránsoknak, akik nem akarnak Dániában maradni.

Több tízezren tüntettek Londonban is szombaton a menekültekkel való szolidaritást sürgetve, és a brit kormány menekültpolitikája ellen tiltakozva. A belvároson keresztül a parlamentig haladó tiltakozó menetet emberi jogi aktivisták szervezték. A menet élén menekültek vonultak.

Beszédet intézett a parlament előtt a tüntetőkhöz Jeremy Corbyn, a Munkáspárt aznap megválasztott új vezetője is. Felszólította a résztvevőket, hogy “nyissák meg szíveiket, legyenek nyitottak, segítsenek a kétségbeesett embereknek, akiknek biztos helyre van szükségük az életükhöz, akik hozzá akarnak járulni a brit társadalom fejlődéséhez, és akik ugyanolyan emberek, mint mi”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik