Foci

Fülöp Márton: irány a Wembley!

fülöp márton (fülöp márton)
fülöp márton (fülöp márton)

Szép gesztussal rukkolt elő az angol Ligakupa döntős Sunderland csapata, akik meghívták korábbi játékosukat, Fülöp Mártont a Wembley-be.

A március 2.-ai fináléban elég nehéz lesz a „fekete macskák” dolga, hiszen a sztárokkal teletűzdelt Manchester City lesz az ellenfelük. Külön pikantériája a párosításnak, hogy Fülöp mind a két csapat játékosa volt.

Az azonban egy cseppet sem okoz neki gondot, hogy melyik félnek drukkol majd, ugyanis a kapus a Sunderlandos éveire tekint vissza szívesebben:

„Három és fél szép évet töltöttem az együttesnél, míg a Manchester Citynél csak heteket kölcsönben, úgyhogy a Sunderland áll hozzám közelebb. Nagyszerű időket töltöttem itt, fantasztikus volt a Premier League-ben játszani, és előtte Roy Keane csapatába tartozni, amellyel kiharcoltuk a csodálatos feljutást.”

Fotó: Europress fotóügynökség

Fülöp azt viszont sajnálja, hogy amikor ő is a csapat tagja volt (2007-2010), nem tudtak eljutni egyik versenykiírásban sem ilyen sokáig, de azért neki sem ismeretlen a komoly téttel járó érzés:

„Amikor a Sunderlandnél játszottam, egyszer sem sikerült ilyen sokáig eljutnunk, viszont egy szezonnal később az Ipswichcsel bejutottunk a Ligakupa elődöntőjébe, úgyhogy tudom, ez milyen izgalommal jár.”

Az izgalom természetesen érthető, ha egy csapat ilyen nagy lehetőség kapujában áll. Kérdés csupán annyi, hogy a Manchester City játékosai mennyire babonásak és, hogy majd megijednek-e a fekete macskáktól. Az viszont már biztos, hogy Fülöp Márton ott lesz és drukkol, hogy a Sunderland legyen a végső befutó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik