Szórakozás

Támadják a testverselő pucér költőnőt

Egyesek szerint Viola Szandra eltárgyiasítja a női testet azzal, hogy meztelenséggel népszerűsíti a költészetet.

A tavaly ősszel az Oktogonnál pucérra vetkőző költőnőt, Viola Szandrát több fórumon is támadták tevékenysége miatt. A költőnő művei egy részében jelentős hangsúlyt kap a testiség, és úgy érzi, hasznos dolog lehet a testi előnyöket a művészet népszerűsítésének szolgálatába állítani. Mások szerint viszont ez egyáltalán nem jó ötlet.

“Feministának tűnő emberek azzal vádolnak, hogy eltárgyiasítom a női testet. Szerintem nem tárgyiasítom el, csupán a művészet tárgyává teszem, ami lényeges különbség. Szerintük a meztelenséget is művészi eszközként használó akciókkal és a Testreszabás című könyvvel azt hirdetem, hogy a nők csak a testükkel érvényesülhetnek, és ráadásul a kereskedelmi kultúránk mechanizmusát erősítik. Szerintem azonban ez sokkal összetettebb. Ennyi erővel az összes aktot festő képzőművész vagy az összes táncművész támadható lenne ezzel. Én önként csinálom, azért, mert érdekel, mit tudok a testtel és a szavakkal együttesen kifejezni, valamint így élem meg a nőiességemet, azaz épp a női test és a kifejezés szabadságáról szólok, s nem ellene” – mondta a Hír24-nek Viola Szandra, aki szerint az emberek méltatlanul hangsúlyozzák túl tevékenységéből a szexualitást.

“Nem baj, hogy beszélnek a szexualitásról, mert benne van az is. Ez egy olyan mítosz, amit folyamatosan táplálni kell, izgalmasabb lesz tőle az élet. Nem bánom, hogy sok helyen vitatkoznak rólam, hiszen ezek során a viták során valóban lényeges művészeti, társadalmi kérdések is előkerülnek.  Szélsőséges megnyilvánulásokat is gyakran kapok, de akik tovább látnak ennél, csak biztatnak. Nemrég, több, kitűnő költő barátom is, többek között Kukorelly Endre, Zalán Tibor, Orbán János Dénes, Filip Tamás és Petőcz András  is elismerően nyilatkozott a művészetemről, sokat jelent számomra az ő biztatásuk” – tette hozzá Szandra, aki szerint a női test megítélése egy igen bonyolult témakör, bőven lehet beszélni róla.


Fotó: Viola Szandra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik