Nem igazán értjük azt, hogy ha valaki megengedhet magának egy olasz szuper sportkocsit, akkor miért használja azt bevásárlásra. Vagy ha már arra használja, akkor hogy jut eszébe egy zománcfestékes vödröt a hátsó ülésre tenni.
Az alábbi képet egy ausztrál biztosítótársaság, az RAA osztotta meg a Facebook oldalán. Az autó tulajdonosa 90 ezer dolláros (közel 19 millió forintos) nyújtott be a céghez. Leírta, hogy amikor a festékkel a hátsó ülésen hazafelé tartott, egy kutya ugrott elé. Nem akarta elütni az állatot, így fékezett és megpróbált kitérni. Az incidensben végül sem ő, sem a blöki nem sérült meg, csak az autó belsejét borította be egészen a fehér festék.
Fotó: Facebook
A biztosító pedig fizetett – tudta meg a brit Metro Hayley Caintől, a cég egyik vezetőjétől. „Kétségtelen, hogy ez a cég történetének egy legfurább kárigénye, de voltak ezen kívül is fura ügyeink. Egy Land Cruiser terepjáró elektromos vezetékeit például patkányok rágták szét, az ajtókárpitját pedig egy papagáj csipkedte tönkre. A valóság néha furcsább lehet minden képzeletnél” – mondta.