Nagyvilág

Kövér László és a sajátos déli nyitás

Kövér László (Array)
Kövér László (Array)

Argentínai hivatalos látogatásán Kövér László találkozott a latin-amerikai országban élő mintegy 30-40 ezres magyar közösség kulturális és társadalmi szervezeteinek képviselőivel.

Szijjártó Péter a gazdasági kapcsolatokra megy, a házelnöknek az ember a fontos, éppen ezért ő felkereste a Buenos Airesben működő Hungária Klubot, amely a magyarság civil-, társadalmi és sportszervezeteinek ad otthont. A házelnöknek bemutatkoztak a magyar közösségi élet résztvevői, szereplői, köztük a cserkészek, a dél-amerikai ranglistán sokszoros díjas Hungária vívók, a nyugati magyarság talán leggazdagabb könyv- és levéltára, a negyedik és ötödik generáció számára magyar nyelvet oktató Zrínyi Ifjúsági Közösség, és a Kárpát-medencében is méltán híres Regös néptánccsoport, valamint a Cefre népzenei együttes.

A magyar szervezetek vezetői megköszönték azt a hozzájárulást, amelyet a magyar kormány az elmúlt esztendőkben az argentínai magyar szervezetek fenntartására és működtetésére biztosított, valamint azt a figyelmet, amely által hosszú évtizedek után ismét a magyar nemzet részének érezhetik magukat. Kövér László elismerésre méltónak nevezte mindazt az erőfeszítést és munkát, amely által az anyanyelv és a kultúra ápolásán keresztül ez a közösség mindmáig őrzi magyarságát.

“Örömmel tölt el, hogy a nemzeti érdekeinket semmibe vevő kormányzás után egy olyan Magyarországot is képviselhetek itt Önök előtt, amelyik nem csak komolyan veszi a nemzeti összetartozás eszméjét, de tenni is akar érte, amelyik erősíteni szeretné az Önök választott hazájával, Argentínával, de tágabban: Latin-Amerikával fennálló kapcsolatait; s amelyik mindezekben számít és épít az Önök támogatására” – mondta a házelnök.

Kövér László kifejtette, hogy a magyarság “kényszerűségből” szóródott szét a világ legkülönbözőbb tájaira, ami egyik oldalról tragédia, a másik oldalról pedig egy lehetőség most, hogy huszonegynéhány év után sikerül megtalálni az együttműködés formáit. Magyarország nem csupán a világ magyarsága felé próbált nyitni az elmúlt négy esztendőben, hanem az állami kapcsolatok szintjén a világ különböző, eddig elhanyagolt tájai felé is, úgy kelet, mint éppen dél felé, beleértve Latin-Amerikát.

“Az elmúlt 25 évünket az euroatlanti integráció folyamata töltötte ki, figyelmünket, energiáinkat az kötötte le, hogy az EU-ba és a NATO-ba teljes mértékben integrálódjunk. Jó lenne minél több lábon állni, gazdaságunkat is minél több pillérre építeni, amiben az argentínai magyar közösségek segítsége, támogatása fontos kapocs lesz az itteni és az otthoni magyar közösségek között” – vélekedett Kövér László.

A házelnök ellátogatott a Mindszentynum Közösségi Házba is. Az 1977-ben megépült épület és a benne található Szent István kápolna Mindszenty bíboros szellemében ad otthont a helyi magyar közösség vallási és kulturális eseményeinek. Kövér László megtekintette a Szent István kápolnában a Csíksomlyói Madonna argentínai kegyhelyét, itt őrzik ugyanis a Csíksomlyói Szűz 450 éves évfordulójára, 1965-ben készült másolatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik