Nagyvilág

Irán beintett a tüskés frizurának

Szigorítottak az országban a frizuraregulán: tilos férfiaknak tüskésre vágatniuk a hajukat, mert az ördögimádást sugall.

Ugyancsak tilos férfiaknak tetováltatniuk magukat és testékszert viselniük – adta hírül hétfőn az AFP francia hírügynökség.

A fiatalok körében az utóbbi években Iránban divatossá vált hajviselet vegyes visszhangot keltett, a hatóságok szemében pedig egyértelműen visszatetszést. Immár nyugatinak és iszlámellenesnek nyilvánították a stílust.

“Az ördögimádó frizurák mostantól tiltottak. Az a fodrászat, amely ördögimádóra vágja vendégei haját, sérti az iszlám előírásait és engedélyének bevonását kockáztatja” – mondta Mosztafa Govahi, az Iráni Fodrászok Egyesületének elnöke. Hozzátette azonban, hogy általában olyan férfifodrászatok szolgálnak ezzel a stílussal, amelyeknek nincs is iparengedélyük.

“Már feltérképezték őket és megkapják büntetésük” – mondta Govahi, ám hogy miként bűnhődnek ezek az illegális szalonok, ha engedélyüket amúgy sem lehet bevonni, arra nem tért ki.

A férfifodrászatok szolgáltatásait a frizuraregula mellett szűkíti a szemöldök-keskenyítési tilalom is. Az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint a hatóságok nem tűrik tovább, hogy iráni ifjak kiszedessenek a szemük feletti szőrszálakból a kívánt vékonyságú és ívű szemöldök végett. Ugyancsak rossz szemmel nézik, hogy fiatal férfiak szoláriumokban barníttassák magukat, és ezt is tűrhetetlennek kiáltották ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik