Nagyvilág

Elsírta magát a bostoni robbantó

Carnajev - bostoni robbantás (Array)
Carnajev - bostoni robbantás (Array)

Dzsohar Carnajev eddig pókerarccal ülte végig a bírósági tárgyalásokat, most azonban nagynénje tanúvallomása közben eltört a mécses.

A bírósági tárgyalások januári kezdete óta először látszott érzelem a három életet követelő bostoni merénylet végrehajtásával megvádolt Dzsohar Carnajev arcán – írja a Fox. A 21 éves robbantó halálos ítéletre számíthat.

Carnajev édesanyjának testvérét tanúként idézték a bíróságon, Patimat Szulejmanova azonban csak nevét, születési helyét és idejét tudta megmondani, utána megállíthatatlan zokogásban tört ki. Erre Carnajev is elkezdett könnyezni és szemét-orrát törölgetni. A jelenet több percig zajlott, mire a bíró lehívta a nőt a pulpitusról és másik tanút szólított.

Carnajevet ügyvédei azzal próbálják védeni, hogy a merénylet értelmi szerzője bátyja volt, aki a rendőrök elől való menekülés során meghalt. Az ügyészek szerint azonban Dzsohar egyenrangú félként vett részt a robbantásban, amelynek idején 19 éves volt.

A bírósági tárgyaláson Dzsohar Carnajevről egyik unokatestvére, Rajszat Szulejmanova azt mondta: kisgyerekként nagyon kedves volt, arra is emlékszik, hogy elsírta magát az Oroszlánkirály végén. Az ügyész erre visszakérdezett, hogy mennyire gondol a nő kedvesnek egy ártatlan civilek elleni halálos támadást, de Carnajev ügyvédje tiltakozott.

A merénylő tanúként idézett rokonai több mint egy hete érkeztek Bostonba. Az ügyészek mielőbbi meghallgatásukat sürgetik, mert tizenhat FBI-ügynöknek kell védelmüket ellátni, hogy ne rajtuk álljanak bosszút. Ez komoly kiadást jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik