Nagyvilág

Ebből a 40-ből kerülhet ki az új-zélandi zászló

11 ezerből 40-re szűkítették azt a listát, amiből majd kikerülhet a megújult új-zélandi lobogó. Az ellenzék sokallja az erre kidobott 4,8 milliárd forintnyi dollárt.

Dübörög az új-zélandi zászlóválasztás, korábban ugye boldog-boldogtalan küldhetett be mintákat, izzottak a szigetország Paint-programjai, majdnem 11 ezer terv érkezett. Mostmár leszűkítették a mezőnyt 40 lobogótervre – írja a NZ Herald. Ezek közül négyet fognak kiválasztani végül a zászlócserét lebonyolító csoport tagjai, ebből a négyből lehet majd választani a novemberi népszavazáson. (Kattintson a 40-es bő listáért!)

A csoport feje, John Burrows professzor azt mondta, a zászlónak egy progresszív-inkluzív országként kell bemutatnia Új-Zélandot, ami kötődik a környezetéhez, érzékeli a múltját és van víziója a jövőre nézve. A kiválasztott mintákra elmondható, hogy néhány motívum dominál rajtuk: a maori kultúrából vett hullám, a déltenger keresztje csillagkép vagy épp a páfrányág. A hideg színek dominálnak, fehér, fekete, zöld és kék tűnik fel a leggyakrabban, pár mintán a piros is megjelenik.

 

A bizottság szeptember közepére kiválasztja a négy legmenőbb zászlót, majd jöhet az említett népszavazás. Ekkor még mindig nem változik meg automatikusan az új-zélandi zászló. Jövőre lesz még egy népszavazás, ahol a jelenlegi kék alapú, brit zászlócskával és csillagokkal ellátott zászló küzd majd meg az újjal. Ha az új győz, akkor még a parlamentnek is el kell ezt fogadnia. Az egész zászlómizéria 26 millió új-zélandi dollárba (4,8 milliárd) kerül majd.

Az ellenzéki Munkáspárt persze nem örül az egésznek, vezetőjük, Andrew Little azt szeretné, hogyha az első népszavazásra kevesen mennek el, akkor a másodikat már meg se tartsák. Mindenesetre a kormány felállított egy parlamenti bizottságot is az ügyben, amit mindössze egy párt bojkottál (nem a Munkáspárt). Érdekesség, hogy az ezüst páfrányág támogatói külön civil szervezetet alapítottak, hogy nyomást gyakoroljanak. Páfrány nélkül márpedig nem létezhet nemzeti szimbólum.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik