Belföld

Nepáli földrengés: hazaért a magyar mentőcsapat

baptista szeretetszolgálat hazaérkezése (Array)
baptista szeretetszolgálat hazaérkezése (Array)

Megtiltották nekik, hogy elhagyják a várost, ennek ellenére a hegyi falvakba is kimentek, hogy ellássák a sérülteket.

Hétfőn kora délután hazaért Nepálból a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata, melynek tagjai csaknem egy héten keresztül segítettek a földrengés áldozatainak orvosi ellátásában – írja az MTI.

Pavelcze László, az öttagú csoport vezetője a repülőtéren elmondta: csaknem 300 rászorulónak nyújtottak egészségügyi ellátást és több mint ötmillió forintnyi segélyt vittek az országba. Több száz sátrat, takarókat vásároltak, emellett egy-egy tonna lencsét és rizst is eljuttattak a nélkülözőknek.

Az ENSZ katasztrófavédelmi szervezete a járhatatlan utak miatt ugyan megtiltotta a mentőcsapatoknak, hogy elhagyják a fővárost, Katmandut, de ennek ellenére is kimentek a városból és a világtól elzárt hegyi falvakban is gyógyították a sérülteket.

Mint megírtuk: a mentőcsapattal együtt érkezett Budapestre egy másfél éves magyar kislány, aki nepáli nagyszüleivel tartózkodott az országban. A nagyszülők háza a földrengés miatt lakhatatlanná vált, Katmanduban egy autóban vártak kimentésükre.

Pavelcze megerősítette, hogy a nepáli kormány képtelen a helyzet kezelésére, az ENSZ nyújt segítséget. A mentők csak azokra a területekre jutnak el, melyek járművel megközelíthetőek, de ez nagyon korlátozott, a 2500 méter feletti falvakba csak gyalog lehet felmenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik