Belföld

Balog miniszter cáfolt és énekelt, mint egy ötödikes

Balog Zoltán  (Array)
Balog Zoltán  (Array)

Mégsem lesz mindennapi énekóra a közoktatásban – mondta, majd elénekelte a szerinte legfontosabb magyar dalt is.

Nem tervezik a mindennapi énekóra bevezetését az általános iskolában. A tárca vezetője az Origónak a Budai Vigadó felújításáról szóló sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „fontos az ének-zene oktatás fejlesztése, de semmiképpen sem az óraszám növelésével akarják ezt elérni”. Korábban az állami média alapján azt írtuk, hogy Balog Zoltán azt nyilatkozta, “a minisztérium tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban”. Ezt lehetett úgy érteni, hogy minden nap lenne énekóra.

Balog Zoltán azt ugyanakor fontosnak tartaná, hogy naponta énekeljenek az iskolások. Ezt jól képzett tanárokkal, tudatosabb koncepcióval érné el. Mint mondta: tervet dolgoznak ki, de nem akarják a dolgot elsietni. A miniszter szerint az oktatás ügyeit igazgatni olyan, mint autót vezetni, nem jó, ha hirtelen felindulásból ide-oda rángatjuk a kormányt. A miniszter a pluszórák beiktatása helyett a kórusokkal fejlesztené az iskolai énekléskultúrát.

“Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének”.

A tárca a témában várja a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének javaslatait, de egyeztetnek Kodály Zoltánnéval és Batta András korábbi kormánybiztossal is. A miniszter hangsúlyozta, hogy az idén szeptemberben kezdődő tanévben még nem várhatók jelentős változások.

A portál megkérdezte a minisztert, hogy melyik dalt emelné be mindenképpen a tananyagba. Balog Zoltán erre dalra fakadt.

Elénekelte az A csitári hegyek alatt című dalt, amely már egyébként is a tananyag része, ötödikben. A tanulók még azt is megtanulják róla, hogy a Székelyfonó bemutatója része volt annak az ünnepségsorozatnak, amely során az akkor 50 éves Kodály Zoltánt köszöntötték 1932. április 24-én az Operaház színpadán.

Kodály Zoltán korábban azt mondta, mindennapi énekóra kellene, mert zene nélkül nincs teljes ember.

„Minthogy iskoláinkban ének- és zenetanítás minden kritikán alul ha van – utolsó tárgy (csak most szállították le a nehezen kivívott heti 2 órát megint 1-re!), a tömegekkel senki se gondol, zenei igényeiket senki sem ébreszti, emeli: áldozatául esnek, már csak passzivitásból, tunyaságból annak a szemét zenének, mely után nem kell járniok, mely felkeresi, üldözi őket: moziban, gramofonlemezen, uccán” – írta felháborodva Kodály Zoltán 1927-ben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik