Belföld

Havas Szárszóról Felcsútra rohanna

Balcsin a bal. Kesztyűbe dumálunk. Tudósítunk Szárszóról.

19.05 Eltanácsolt az egyetem



17.14 Szárszó zár, irány Felcsút

A rendezvény zárómondata Havas Henriké, Felcsútra küldi a népet, ahol hattól kivetítőn finn-magyar, aztán nyolctól Omega-koncert.”

Itt még a hagyományos koszorúzás a József Attila-emlékműnél. És persze itt is finn-magyar.

Gera a király, Dárdai a közös többszörös.

 

17.11 „A magyar televízió többet ártott a romákról kialakított képnek, mint bármi más”

A roma-ügyről Havas Henrik tart kerekasztalt, és amiatt szapulja a tévéket, hogy vágóképnek cigányt kizárólag „falat támasztó, Marlborót szívó, kövér cigányasszonyt mutatnak, a lábánál alultáplált gyerekkel”.

Bodnár László, Cserdi roma polgármestere is a színpadon, aki azt mondja, „nekem csak három iskolám van, és ezen a szinten megengedhetem magamnak, hogy hülyeségeket beszéljek, de önök nem”. Meg azt: amikor megválasztották, „alapvetően büdös bunkó voltam, gizdáskodtam, elfelejtettem, honnan jöttem”. De aztán észhez tért, kitakarította községéből a bűnözést (pár éve hatszáz bűneset történt, tavaly kilenc), ma kétszázhúszmilliós mezőgazdasági gépparkkal bírnak, termelnek, ma már segélybe is küld Pestre krumplit rászorulóknak, ugyanis „elindítottuk a piros Zsigát”.

„Kérek mindenkit, számolja fel magában legbelül a cinkosságot. A cigányok szeretnek dolgozni” – ezt kéri Bodnár.

 

16.32 Kunczésat vagy kunczéset?

„Írok egy kunczéset” – szól Neményi kolléga.

Kunczésat vagy kunczéset?

„Nem megy ma az egyeztetés” – így Neményi.

Pedig hát erről szólna ez a nap.

 

16.07 Pénzt mindenkinek?

Közgazdász-kerekasztal következik. Nem érdektelen.

A kérdés, járjon-e alanyi jogon alapjövedelem az összes magyar állampolgárnak, a munkanélkülinek, a nyugdíjasnak, mindenkinek.

Mosolyognak? Ne tegyék. Mérget vennénk rá, hogy 2018-ban lesz győzelemre esélyes párt(csoport), aki ezzel az ígérettel fut majd neki a választásoknak.

A Lét munkacsoport havi huszonötezer forintot adna minden gyereknek, ötvenet a felnőttnek, hetvenötöt a várandósnak. A PM e gáláns pakkot kiegészítené a százezer forintos minimálbérrel – ezt a pártját újbaloldalinak minősítő Erős Gábor jelenti ki a PM-ből. És hogy miből finanszírozná ezt? Visszahozná a progresszív jövedelemadót.

A közgazdász Pogácsa Zoltánnak is tetszik az idea, annyi megszorítással, hogy „akinek van munkája, annak ne járjon alapjövedelem”.

Vajon tapsolna ennek a választó, „átmenne az üzenet”?

Hóttig tartó pénz jár neked, ezt megérti a juhász is – így pozícionálja az ötletet Bánfalvy István a Léttől. – Lehetséges és megfelezi a szegénységet. Hát hogy merjük nem csinálni!?”

Az együttes Szigetvári Viktor szerint a kötelező alapjövedelmet nem szeretné a lakótelepek népe, hiszen ez a terv „nem köti újra a szolidaritás hálóját”, inkább „célzottabb munkanélküli ellátás kellene”, ugyanis „a jóléti állam a jobb megoldás”.

Még egy kérdés a panelből: mi a nyomor oka? Volt erről egy európai felmérés, ami azt hozta ki, a magyarok sokkal nagyobb arányban tudják be a szegénységet a lustaságnak, az alkoholizmusnak, a munkakerülésnek, mint annak (ami a valóság), hogy rossz helyre született a lecsúszó, rosszul szocializálódott, lakóhelyén nincs munkalehetőség.

A kerekasztalnak a munkanapokon a budapesti képviselői irodaház előtt Fedél nélkült árusító Sütő Kálmán is résztvevője, hadd idézzük őt is: „Nyugodjon meg mindenki, nem baloldali meg jobboldali pártokra van szükség, hanem demokratákra!”

Van ebben valami.

 

15.43 Párbeszéd a közönségből

– Mi újság?

– Nagy a baj.

– Lesz ez jobb is.

– Hát, nem tudom. Nagyon meg vagyunk öregedve. Nézzé’ körül.

 

15.21 Mindenki kap egy kesztyűt

Farkasházy aláírást gyűjt.

Íme a szöveg:

Öt éve már az arcunkba vágtak egy kesztyűt, most egy másik repült felénk. Olcsó ígéretekkel, a történelem szemétdombjára került rémes eszmék takargatásával kábítják a fiatalokat, használják ki a változást akarókat, ötszörözik meg táborukat, cukisággal próbálják feljavítani magukat, mint a pancsolt bort gyártók. Miközben örökre elszigetelnék az országot. Egyesek legyintenek rájuk, úgy se kerülnek hatalomra, mások szorgalmukat dicsérik ájultan. Nem elég ismét csak sóhajtozni és panaszkodni, szétszórtan sajnálkozni, mi FELVESSZÜK A KESZTYŰT.

Ajándék is jár. Farkasházy vásárolt kétszáz kesztyűt, párját kilencvenegy forintért, aki aláírja az ívet, elvehet egyet.

Aztán a jobbos akadémikus Solymosi Frigyes beszél, a Juncker-féle csicskalángost idézi fel, s Orbán Viktor külpolitikájának tudja be az attakot. Úgy véli, ha nem lesz magyar irányváltás „legközelebb horogütés” jön, végül „kiütés”. Solymosi a jobbos és a balos értelmiség egymásra találálást szorgalmazza, „mert van nekünk közös hazánk”.

 

14.56 Amíg az ebédszünet végére várunk…

Havas Henrik sztoriba’ van.

 

13.58 Vonáé a jövő?

Mit lehet kezdeni a Jobbikkal? Ez a következő kerekasztal témája. A moderátor Dési János szerint a Fidesz olykor szélsőjobbról előzi a Jobbikot, Dési szerint ahhoz hasonlóan, ahogy a harmincas években a mérsékelt jobb öntötte formába a zsidótörvényt: „inkább, mint hogy a nyilasok csinálják meg”.

Mi a Jobbik sikerének oka? – kérdik a kerekasztalosok. A válasz: leginkább az, hogy úgy beszél, ahogy a fiatalok, ott van közöttük, táborokat, fórumokat szervez, jár a nép közé, „ahol tud, segít”. Erről az Aktív Fiatalok szervezettől beszél Róna Dániel. (Az intézet egy minapi felmérése szerint az egyetemisták körében a Jobbik a legnépszerűbb párt, második az LMP, a Fidesz a harmadik helyre szorul.)

Szóval mire van szükség a Jobbik ellen? „Egyrészt nem tartom hatékonynak, hogy fasisztázzuk, nácizzuk a Jobbikot”, másrészt a jelenleginél “több erőforrást kellene mozgósítani a Jobbik karakterrombolására” – ez a AF-es kulcs. Példaként hozza fel, annak idején Orbánék mit be nem vetettek Bajnai Gordon ellen. Róna javallja, „kapcsolatba kell lépni a fiatalokkal, világmagyarázattal szolgálni nekik”. „1932 jut eszembe, amikor a szociáldemokraták és a kommunisták küzdöttek egymással”, majd a kormányzás lehetőségével „állítottak csapdát Hitlernek”, de nem jött össze a mutatvány – így Karsai László történész. „Egy markáns szociáldemokrata program kell!” – igen, ez egy politikus (Varga László, MSZP) válasza. Majd azzal riogat, szerinte nincs üvegbúra a Jobbik fölött, vagyis bármeddig erősödhet Vona Gábor pártja.

A közönségből Avar Károly tromfol, attól tart, hogy „Orbán Viktor a rá jellemző módszerekkel egyszer csak tönkre teszi a Jobbikot, és ezzel ő lesz a Jobbik ellenes harc hőse”.

Dési zár: „Nem lennék a Jobbik helyében.” Vélhetően nem számszakilag érti.

 

13.11 A bal már estére elfoglalhatja az országot

Egy alkalommal Karinthy Ferenc a francia határon azt írta be az utazása célját firtató kérdésre az ívbe, hogy „Franciaország megtámadása”, erre nem engedték be az országba. A sztorit Farkasházy Tivadartól halljuk, míg a színpadon Kelet-Közép-Európa jelene a téma egy kerekasztal-beszélgetésen. Idelent Farkasházy oda lyukad ki a francia történet kapcsán, hogy tán ebből a mai szárszói találkozóból is lesz egy „megtámadás”, de minimum fáklyás felvonulás a rendszer ellen (irónia).

Ami pedig a színpadot illeti: a zanza az, hogy Kelet-Közép-Európában bármi megtörténhet, például Lengyelországban az ismeretlenségből pár hónap alatt köztársasági elnök lehet valaki (Andrzej Duda). Érteni véljük a párhuzamot.

Az „önérvényesítés” címszóhoz jegyezzük fel, hogy a szakértők csöndes társalgását mezei hozzászólóként a DK-s Molnár Csaba szakítja félbe, s beszél, beszél, leginkább a Jobbik néppártosodásáról.

Itt rögzítjük, hogy a balos parlamenti pártok aktív politikusai közül szinte kizárólag a DK-sok képviseltetik magukat, Gyurcsány jelen, Molnár jelen, Gréczy jelen, Vadai jelen. A kongresszusos szocik felmentéséről alább már írtunk, azért föltűnik Lukács Zoltán és Varga László, az inaktívak közül mások mellett Lendvai Ildikó és Lampert Mónika.

 

12.05 Farkasházy Kokózik!

„Az országban nagy a baj, és e sátor alatt itt a lehetőség” – Molnár János, a Friedrich Ebert Alapítvány vezetője nyitja ezzel a rendezvényt. Azért ő, mert idén először támogatják a szárszói találkozót; meg is kérdi: vajon alapítványánál mit talál majd a NAV.

Farkasházy Tivadar Kokózik! Meséli a nagyérdeműnek, hogy még tegnap este meghívta Kokót, aki ígéri, jövőre itt lesz. Vagyis most még nem.

A házigazda gigaméretű sakkbábokkal szimbolizálja a balos összefogás szükségességét. Az egyik oldalon van egy vezér (ami ugye tíz gyaloggal ér fel), a másik oldalon egy bástya (öt gyalogot ér), plusz nyolc gyalog. Vagyis tíz a tizenháromhoz. Arról nem beszélve, hogy „ha egy gyalog beér, vezér lesz belőle”.

„Lett belőlünk magyar bánat, nem vagyunk jók Európának.” Ez meg már Bródy János dalban szóló köszöntése a „Magyarok közt Európai” című nótából.

Ez minden szárszói találkozó közül a legszomorúbb – erről Heller Ágnes beszél. Aki biztos benne, hogy szakadékba viszi az országot Orbán Viktor. Menekül innen a fiatal, nő a nyomor, ilyenkor, Heller szerint, nem karizmatikus vezető kell, hanem „hazafiak serege”. Az összefogás a vezérmotívum, „mai időben el kell felejteni, mit mondott ránk a másik”.

„Majd ha kikerültünk a szakadékból, akkor ráérünk ismét emlékezni. Ma nem szükséges az emlékezet… Holnap egy leszünk, észre se vesszük” – így Heller Ágnes.

 

11.56 „Be kell terelnem a népet”

Ezt Selmeczi Tibor osztja meg velünk. „Mondtam Gyurcsánynak is, menjen a sátor alá, s ne törődjön vele, emiatt hányan jönnek ki onnan.”

Rögvest kezdés.

Addig a reggel kérdése: Kokó is jön Szárszóra?

Tegnap jelent meg interjúnk Kokóval, aki ugye 2002-ben Orbán Viktor mögött ült a Kossuth téri tribünön, 2008-ban tiszteletét tette Kötcsén, másfél hónapja viszont azt nyilatkozta: „Nem vagyok fideszes.”

Nekünk egyebek mellett arról beszélt, hogy menne ő Szárszóra is, ha hívná Farkasházy.

Este volt már, mire Farkasházyék elkérték tőlünk Kokó számát, és azon nyomban meg is hívták őt a mai találkozóra. Vajon jön Kokó? Izgulunk.

 

11.39 Mai szoci nem lesz sok Szárszón

Ugyanis ezekben az órákban is zajlik az európai szocialisták budapesti kongresszusa. Ráadásul “Érdnél baleset nehezíti a közlekedést az M7-en”, értsd, dugó, így késnek azok is, akik elindultak.

Gyurcsány Ferenc érkezése kelt (szinte) komoly mozgolódást, elsőként a Hír tévé stábja röpül rá, mosolygós snitt készül. Szép kép. Mélázzunk kicsit azon, a párbeszéd két szereplője (Gy.F., Htv) hogyan mozgott az elmúlt bő tíz évben. Mmmmm… Ugye hogy szép?

 

11.34. A ballib pártoknak tán már csak körme, haja nő…

…de szárszói találkozó idén is van – nyárelőn évről évre Farkasházy Tivadar telkén gyülekeznek nevezett oldal barátai.

Tíz év szünet után tavalyelőtt szerveződött újra a dzsembori – botrányos eredménnyel. Ugyanis pár holdudvari észosztó lediktálta a megjelenő Bajnainak és Mesterházynak, hogyan is kéne politizálni a remélt választási győzelem érdekében. Körítésként a netes sajtó egy része Heller Ágnes filozófus toalettjén és a házigazda vécéjén pörgött, amin Farkasházy berágott, s még napközben kitiltotta az Index brigádját a kertből – ebből aztán lett hír.

Tavaly már nyugisabb volt a buli, annyit idézzünk most fel, hogy kétszáznegyvenre gyorsult egy Trabant – akit érdekelnek a részletek, ide kattintson.

Hogy idén mi lesz? Alighanem plakátok köré szerveződik majd az élet, a mondanivaló. Ami az időjárást illeti: fúj a szél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik